Koncz István: Összegyűjtött versek
 
Tél, kristály és az Etelka
 
Ismerem,
sok síkú fehér tér,
(pompázó vázlat-nevetés),
mély, mint a mámoros révület,
szeme, millió kis kristályban mosolyog.
 
Ilyen ő télen,
- jaj, a kristály kegyetlen,
bölcs álom-fedezék, lám, a test,
fázó tudat gyilkol künn és
színes verőfény országol csak -
s a millió kis kristály visszakacag.
 
Maradj idebenn!
A tél szép, fehér mese,
ritmus a kristály, remek összhang, -
sivatag-égről meneküljön a
csillag.
 
A kristályban zene is szól,
csábító fehér-végtelenség szólít, -
emlékezés-e a világ csak, vagy utánzat,
bennem a képe mindig ugyanaz,
mint nyáron s a kristályok meghalnak.