Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Tél, kristály és az Etelka

 

Ismerem,

sok síkú fehér tér,

(pompázó vázlat-nevetés),

mély, mint a mámoros révület,

szeme, millió kis kristályban mosolyog.

 

Ilyen ő télen,

- jaj, a kristály kegyetlen,

bölcs álom-fedezék, lám, a test,

fázó tudat gyilkol künn és

színes verőfény országol csak -

s a millió kis kristály visszakacag.

 

Maradj idebenn!

A tél szép, fehér mese,

ritmus a kristály, remek összhang, -

sivatag-égről meneküljön a

csillag.

 

A kristályban zene is szól,

csábító fehér-végtelenség szólít, -

emlékezés-e a világ csak, vagy utánzat,

bennem a képe mindig ugyanaz,

mint nyáron s a kristályok meghalnak.