Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Idill

 

Szívesen hallgatok, -

finomlábú, nagy, lomha pókok közt...

Friss harmat-szenvedély

a kenyér testű

fűszer-testű

képzelet. Álarcos lepkék seregei

bonyolult rendszerben, évszakokkal

díszítik bennem a békét.

 

Hívságos alku őrzője vagyok:

túlméretezett csend ez a szem...

Mákonyos illat-szibillák táncolnak, - a pucér jövő

vibráló kör - körök urai a felületnek.

Ami kincs, elmondhatatlan,

kezemet, számat, eladtam, csörgő

ünnepi rongy egyetlen díszem, a haj.

 

Trágár példázat: tört üvegváza

vágyakozása szentebb (méltó halál

gondja) előttem, színükről ismerem,

az idegen város és a történelem

teret ad a súlyos horizontnak.

 

Folytatom a léha várakozást

(bitang szólamok gyűrűje szövevényes

magyarázatokat köt egybe),

sebhelyes órák száműzték így, valamilyen

igazság nevében, lelkiismeret-szigetre,

bennem a verset.