Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Ártatlan szövegek

 

I

 

Most azt mesélem el,

hogy milyen, amikor szabadulni akar...

Vád nem érheti, - van, hát elvesztheti;

beláthatja, aki akarja, -

vele lépcsőz a fenyő, tobozát

hűlt napba hullatja, s zölden

sunyít a rigó: "jövevény, jövevény,

hadd utazzam veled én is!"

Mese ez, a magányon túlról,

egy pillanat alatt benépesedik

a tükör:

csillogó skarlát és arany és gyémántkehely

és gyémántstatiszták;

hexaméterben rímelő gladiátorok

elemésztik magukat, -

völgybe bukik a Hold,

beláthatja, ha akarja,

saját sugara után fut; -

jó helye van e kitérőn is, de

tovább is mehet, mesén és magányon túlra.

 

II

 

Ma meg virágos indulat,

Othello kedve...

Szép az este, fűszeres balzsam

öröklétbe kíséri az illatos

kezet,

meleg tapintás az áhított

test elvarázsolt gyümölcse;

Csipkerózsika-(ördög) bújt bele; -

remeg, a kedves,

nem is hinné, ha nem tartaná

kezében;

a márványnyak cédrusként

tör egyenesen a felhők felé;

égi pamlag, -

és újrakezdi az ölelést, -

Othello kedve, az égi pamlagon:

Csipkerózsika, ébredj! Na!

Még nincs vége...

 

III

 

Ő előtte járt itt...

Ha választhatna hangulatot,

most Brutust egy csapszékbe

idézné: "megöltem atyámat".

A morál csak hasonlat, benne megbízhat,

körül a datolyapálmák sírnak;

a sivatag

már barátja az eltévedt tevének...

Szívdöglesztő idill a kulissza titka, -

Caesarok, poharak, lányok

virágoznak, s úgy halt meg,

fiatalon, mint aki hiába várja,

hátha visszatartja

valami képtelen babona.

A morál csak hasonlat, benne megbízhat, -

képmása

a tökéletes arc: itt járt,

s vele együtt álmodott...

... Ha választhatna hangulatot...

 

IV

 

Egyre elvontabb táj;

önkényes művész képzeli makacsul, -

színes kövekből a

kedves képére mintázza

a boldogságot, -

(ó, sok köve volt a bolondnak).

Így ígért távlatot, pedig

fáradt szeme olyan boldogtalanul

várt

abban a pillanatban; -

a kép adjon bizonyságot,

minden kő helyett szól; -

bíborát hullatja a tündöklő

csoda,

s némán kérdez, - a táj mozdulatlan,

kérdez a szem, szöveg,

zenéjét az eszelős akkord

rábizonyítja, a szerelmes

tenger eszmél, s

ő vele van.