Koncz István: Összegyűjtött versek
 
Törvény
 
I
 
Járhatatlan-e az út?
A bálvány megtalálása?
Pogányságnál kezdi,
aki Napot, diadémot akar,
királynőt!
céda trónra, -
zagyva cél, zagyva szellem...
Nem utazó:
országot akar; ködös
szeme most Machiavellijét
mintázza,
s lába reszket:
nem csalódhat tulajdon bálványában!
 
Higgyen jóságban,
akit még nem bántottak,
amikor a lelkét adta...
Engem agg Faust ördöge szólítson,
alapításra vagy pusztulásra.
 
II
 
Caesar,
uralma s sorsa,
egyben
bűvölet, amelyben
népét hagyja el.
A bálvány híveket
kap cserébe, s ő maga
egyedül marad ördögével.
Ki kit követ hát?
 
A szépséget alkotom,
nem lady Macbethet vagy Madonnát.
Kontár diadala bosszulja,
s ölni vagy szeretni
sose tudjon
ha trónusát elhagyja.
 
III
 
Az ország létezik:
akár a test alakja.
Borzongtató vadon, s
törvénye zsarnok.
 
Eszelős, kalandor
hódítók útján
úgy vállalom, mint
régi próféták,
túlélni a halált,
vakon, s
mert ellene mit se
tehettek volna.
 
Szépség,
most érted,
hogy úgy csodálhassalak,
lelkemet eladom, és
véremet is, hogy út se lehessen
vissza,
mint forrás,
törvényednek zálogba adom.