Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Törvény

 

I

 

Járhatatlan-e az út?

A bálvány megtalálása?

Pogányságnál kezdi,

aki Napot, diadémot akar,

királynőt!

céda trónra, -

zagyva cél, zagyva szellem...

Nem utazó:

országot akar; ködös

szeme most Machiavellijét

mintázza,

s lába reszket:

nem csalódhat tulajdon bálványában!

 

Higgyen jóságban,

akit még nem bántottak,

amikor a lelkét adta...

Engem agg Faust ördöge szólítson,

alapításra vagy pusztulásra.

 

II

 

Caesar,

uralma s sorsa,

egyben

bűvölet, amelyben

népét hagyja el.

A bálvány híveket

kap cserébe, s ő maga

egyedül marad ördögével.

Ki kit követ hát?

 

A szépséget alkotom,

nem lady Macbethet vagy Madonnát.

Kontár diadala bosszulja,

s ölni vagy szeretni

sose tudjon

ha trónusát elhagyja.

 

III

 

Az ország létezik:

akár a test alakja.

Borzongtató vadon, s

törvénye zsarnok.

 

Eszelős, kalandor

hódítók útján

úgy vállalom, mint

régi próféták,

túlélni a halált,

vakon, s

mert ellene mit se

tehettek volna.

 

Szépség,

most érted,

hogy úgy csodálhassalak,

lelkemet eladom, és

véremet is, hogy út se lehessen

vissza,

mint forrás,

törvényednek zálogba adom.