Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Orgonák

 

Mesém ma fáradt, - tájai kuszált vonalak, -

s a csoda is, - nincs benne rendszer, -

homálya magányát, mint a meszelt

palánkon árnyék, remegve túlozza el; -

Pallasz sisakján diadém, vezérlő csillagom, -

alvilág-nézőben romlás vagy ész kísér, -

a vázlat már csak utolsó alkalom,

vár visszatérni sok pompázó orgonabokor,

s egy mulatságos karnevál temetni

felvonul, - alkalmi színkép, - a gyász s a

lelkiismeret örökéletet hivalkodón

úgy bitorol, akár egy ostoba, pofátlan attrakció; -

s a keretben öntudatlan nyílik egyre

a sok pompázó orgonabokor.