Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Élet, halál közben

 

Szabadul már a hajnali rét, oldódik

álma, színe s virága kibomlik,

hűlt helye lidércnek, s a barna éji sakál

nyomát bottal üti a viharvert

pusztai pásztor; a kalandor végzet,

mint visszafogott lélegzet, úgy országol a

dús vidék felett; künn sugarát még a

hajnal csillaga vigyázón ontja, biztos talajon

dobban a ritmus; sóhaj s a feloszló pára

titka a mű, vagy csak a mű torzója sorsa; -

hinni is lehetne talán, - oly teljes a határ,

s a reggeli szellő is oly szabad, lobogó sörényével a mén

s az üldözött gondolat, - akár a légszomj, akár összhang, -

véres idill s félelem egyformán fojtogat, -

súlyos ez a reggeli lég, s a vers is zúdul a tájra;

élet, halál közben az út itt elvezet Árkádiába.