Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Kanizsai tájkép

 

Mindenkori gyarmat

és fűzfák szegélyezte

titok az álom, -

halott medrek

közt vérzik a folyam,

hömpölygő Attila-sírja, -

részeg totemek a kifürkészhetetlen

Nap bukását

mulatják s az elherdált

rét bűbájos harmata hűti a

lüktető szem lázát,

a bennszülött imája-átka

lángol, - baljós máglya a

táj.

 

Az érthetetlen szóból jövő,

buja hús kel, a sámán

szeretője kelleti fattyát, megmaradni

örömére az Úrnak,

s dagadó kötélbe sodorja

szalag-indulatát máris a víz.

 

Szél s rend csoda-műve ez a

hajnali béke, -

kivár a halász is, edzett lelke

ismeri a magányt s a fogas

útját ott lenn, -

ezer éve figyeli már ezt a

máglya-csodát, s a magányt, -

s a kérész-lét, mint

tükör, rögzíti a tájba képét,

nem keres társat.