Koncz István: Összegyűjtött versek
 
Kanizsai tájkép
 
Mindenkori gyarmat
és fűzfák szegélyezte
titok az álom, -
halott medrek
közt vérzik a folyam,
hömpölygő Attila-sírja, -
részeg totemek a kifürkészhetetlen
Nap bukását
mulatják s az elherdált
rét bűbájos harmata hűti a
lüktető szem lázát,
a bennszülött imája-átka
lángol, - baljós máglya a
táj.
 
Az érthetetlen szóból jövő,
buja hús kel, a sámán
szeretője kelleti fattyát, megmaradni
örömére az Úrnak,
s dagadó kötélbe sodorja
szalag-indulatát máris a víz.
 
Szél s rend csoda-műve ez a
hajnali béke, -
kivár a halász is, edzett lelke
ismeri a magányt s a fogas
útját ott lenn, -
ezer éve figyeli már ezt a
máglya-csodát, s a magányt, -
s a kérész-lét, mint
tükör, rögzíti a tájba képét,
nem keres társat.