Koncz István: Összegyűjtött versek
 
Hosszú tél után
 
Elmúlt a tél, -
tavasz sem volt, -
túléltük ezt is,
barátaim;
makacs fegyelmet
edz a türelem s a
zord idő,
kívül s belül;
volt halál elég,
s a hosszú tél után
elég remény
e lét;
sietni kell,
magot, rügyet a gond
s szerelmet dac
nem fakaszt,
s vigasznak is
csak egyszer vigasz
az elmondható
panasz.
 
A tél romjain
verten, a szántóvetőt,
s az elherdált jövőt, -
régi nóta
a kihűlt szerelem, -
többé már megcsalni
a kikelet s a vágy
egyformán képtelen,
s csókját is, -
bár nem hisz benne, -
csak úgy, mint régen,
mikor még várta,
akár az életet (jónak, rossznak), -
csupán hűségből -
elfogadja;
sietni kell hát
a maggal, rüggyel,
s ha maradt még, -
bár céltalan is, -
az egész rohadt
világ ellen -
a lázadással - hűségesen,
a hosszú, hosszú tél
után.