Koncz István: Összegyűjtött versek

 

Hosszú tél után

 

Elmúlt a tél, -

tavasz sem volt, -

túléltük ezt is,

barátaim;

makacs fegyelmet

edz a türelem s a

zord idő,

kívül s belül;

volt halál elég,

s a hosszú tél után

elég remény

e lét;

sietni kell,

magot, rügyet a gond

s szerelmet dac

nem fakaszt,

s vigasznak is

csak egyszer vigasz

az elmondható

panasz.

 

A tél romjain

verten, a szántóvetőt,

s az elherdált jövőt, -

régi nóta

a kihűlt szerelem, -

többé már megcsalni

a kikelet s a vágy

egyformán képtelen,

s csókját is, -

bár nem hisz benne, -

csak úgy, mint régen,

mikor még várta,

akár az életet (jónak, rossznak), -

csupán hűségből -

elfogadja;

sietni kell hát

a maggal, rüggyel,

s ha maradt még, -

bár céltalan is, -

az egész rohadt

világ ellen -

a lázadással - hűségesen,

a hosszú, hosszú tél

után.