Goran Rem
(Cím nélkül)

Hárman a városközpontban az üres utcán.

Azt hiszed, nem tudom?

Nyugtalanságod nyelve logikusnak tetszik. Tulajdonképpen a főutca sarkán kígyózik. Idegesen írja utolsó képeslap-esszéit és nem ad magyarázatot egyetlen késésére sem. A nevet a rózsaszín spray folyamatos rázása mellett ejti ki ez a monológ. A mozdulatok ritmusa össze sem hasonlítható a féltónusú színuszgörbékkel, amelyek poétikai Sonic Youth dallamjellemzőiket a She's lost controle basszus melankóliájából merítették, és az összes magyarázat egy német szerelmes filmben.

No I wanna be your dog!

Azt mondta a férfinek a nő: A csöndben én sajnos nem értelek, és a képben sem, amiben vontatottan beszélsz és rázod a rózsaszínű spay-t.

Amikor együtt útnak eredünk az egyszerre poros, túlzottan kiszínezett utcán, megértem, hogy a porlerakódás a film, hogy kulisszaként helyezték el a házakat, és hogy a nap, a bírált zenit irányából lassítva érkező, kalapjuk a szemükbe húzó, kezük a colt felett lebegtető, összemontírozott hetek egyike sem láthat minket, egy sem közülük, akik statikus körvonalhármasunk felé közeledve házfalakat és lóállásokat cirógatnak - dacára a tökéletesen szétrágott rövid cigarillóknak. A keret vonalán kívül a forró porba burkolózik, nem láthat minket a fenyegető amerikai békaperspektíva.