Delimir Rešicki
Elmegyek Szecsuánba, hogy meghaljak a pandák között
 
elmegyek szecsuánba.
ahol majd minden reggel fáradtan felkél a nap
és aztán hirtelen belebukik a sárga,
a sárga borostyánkősavas tengerbe.
elmegyek szecsuánba.
kifekszem a tavaszi erdők nedves puskaporára
és csak hallgatózom.
felébredek majd minden 365. év után és megnézem,
milyen szépen nő felfelé a páfrány.
ó, mao, mao
te most egy fellegen csücsülsz
és aranyszínű rizst szórsz szecsuánra.
azt mondtad nekem,
ha megnövök anyahajó leszek!
a bőröd olyan hideg, mint a porcelán
az arcomat hozzád érintem.
a homlokom alá egy kicsi fémdarabkát ültettek.
nem tudtam, hogy mire szolgál,
de az ismeretlen vidékek felől érkező nyári hőségek idején
gyakran elestem, és kúszva közlekedtem
a fémtől a homlokom felforrósodott
majdnem megolvadt az agyam, a csontjaim, mindenem.
a lábam alatt lévő pedálok ködbe vesztek
és nem tudtam többé elmenni hozzá
sangáj másik részébe
annak ellenére, hogy megvolt a zsetonom
nem tudtam megcsókolni és nem tudtam ránézni
ezért most vak és magányos vagyok
elmegyek szecsuánba
hogy meghaljak a pandák között.