Verebes Ernő
A szereposztás marad, azaz csók Niffarának
- Szereplők, fiktívek, vagy sem:
- FRANZ MOULINER - író
- NIFFARA - a múzsa
- KORCSMÁROS - korcsmáros
- FEDORA - kafíty-tulajdonos
- DRAMATICA - dramaturg
- BOTOSOK - juhászok ezerhétszáztízből
- HÁROM TESTŐR
- MORFEUSZ
- RENDEZŐ
- MOLNÁR
- TŐKÉSI, a nem létező színész
Középkori kocsma. Durván ácsolt asztalok, székek, söntés. Mögötte a KORCSMÁROS, tesz-vesz. FRANZ MOULINER az egyik asztalra borulva ül, feje egy hatalmas kancsóban. Mellette, szétszórva, botos népség, juhászok lehetnek.
Zene csak a végén, de lehet előbb is.
BOTOSOK: (egykedvűen) Nézd, hogy kivetkőzött magából a derék írnok (felkiáltójel).
BOTOSOK: (röhögnek) Barlang felénk is van, rajzolhatunk neked még (felkiáltójel)
KORCSMÁROS: (egy jó nagy orrszívás után) Né', egy tökéletes jelmez annyira képes megváltoztatni egy színészt, hogy az kezd önmagára hasonlítani.
(Kívülről zsongás, emberi beszédfoszlányok, egyre közelednek, majd berontanak a színpadra).
HÁROM TESTŐR: Kettős életet mindössze kétszer szabad élni (felkiáltójel) De hányadik alkalom ez most, hogy így rajtakapjuk kegyelmedet, ezerhétszáztíz szőlőmelengető szeptemberében, nomeg e falu korcsmájában, ahogy ódát zeng a kedveséhez?
MOULINER (sírósan) Nem csak az én kedvesem.
HÁROM TESTŐR: Azt megértem. De az óda a magáé (felkiáltójel)
MOULINER Nem volt a gépemen felkiáltójel sem (felkiáltójel)
HÁROM TESTŐR: Na ne vicceljen itt, és ne játszadozzon időzónákkal. Franz Mouliner ódái, felkiáltójel nélkül annyit érnek, mint a falu templom nélkül (felkiáltójel)
MOULINER (reszketeg fejjel felnéz) Hármat látok?
KORCSMÁROS (szemöldöke összeszalad): Ez kérdő mondat volt...
Kérdőjel, az meg volt a gépén mi?
MOULINER Az volt. Azért is kérdezem magamtól folyton, hol lehet NIFFARA.
KORCSMÁROS: Kicsodáé?
HÁROM TESTŐR: NIFFARA, Hallhatta. Na lóduljon, óda, ide vagy oda, kegyelmedet most várják.
MOULINER Ki várhat engemet?
HÁROM TESTŐR: Kivárja, persze, hogy kivárja, de induljon kegyelmed, mert DRAMATICA egy igencsak türelmetlen perszóna (felkiáltójel).
MOULINER (bizonytalanul szétnéz): Itt most próba folyik?
FEDORA, kafity-tulajdonos (fogalma sincs, mi folyik itt. Megjelenik, mai öltözetben) Mi folyik itt?
KORCSMÁROS: Ez még nem a maga ideje, különben is, próbálni készülnek, azt mondta ez a három nemtomki.
FEDORA (a KORCSMÁROShoz): Maga konkurrencia?
KORCSMÁROS: Nem, én Lantos Botond vagyok. (franciásan) Botond Lantosz. És maga, ha szabad érdeklődnöm?
FEDORA: Készítem elő a klubbot, ha nem látná. Fedora.
KORCSMÁROS: (félreérti) Szóval időre. Maga az, aki készíti elő a klubbot. És mondja: mire?
FEDORA: Dramatica itt tartja a megbeszélést.
HÁROM TESTŐR: (tanácstalanok) Szerep ez, vagy nem szerep?
MOULINER: Szeretlek én benneteket, csak mondjátok meg, ki az, aki vár?
HÁROM TESTŐR: Hát pont Dramatica. Már tűkön ül.
MOULINER (álmodozva): És hány tűhegyen fér el az angyalom?
HÁROM TESTŐR: Gyerünk, D'artagnan, gyerünk. (kituszkolják)
MOULINER: Mouliner vagyok, Franz Mouliner (felkiáltójel) És mért nincs felkiáltójel a gépemen?
HÁROM TESTŐR: (már kintről) És még német is vagy? Vagy csak az anyád?
FEDORA és a KORCSMÁROS ott maradnak. Körözve, mind közelebb kerülnek egymáshoz, közben méregetik egymást. Az egész, valami rítusra hasonlít.
KORCSMÁROS: Né', mind közelebb kerülünk egymáshoz.
FEDORA: Az lehetetlen. Maga meg én...
Az orruk már majdnem összeér.
KORCSMÁROS: (ihletett állapotban) A beteljesülés nem úgy viszonyul a teljes besüléshez, mint a kiteljesülés a teljes kisüléshez.
FEDORA: Ha az elmúlt háromszáz év ugyanaddig tarott, mint ameddig az elkövetkező háromszáz év tartani fog, akkor még semennyi ideig sem tartott. Vágja?
Gondolkodik.
KORCSMÁROS: Hogy mi? Márpedig, most maga, háromszáz évvel önmaga előtt van. (Kezében pohár) Vágjam?
FEDORA: (sziszegi) Önmagam előtt? Nos, maga előtt, esetleg, sajnos, sőt. És most ebből a korcsmából klub lesz, kezdődik a próba.
KORCSMÁROS: Hát a botosokat nem látja? Mit gondol, hogy kerültek azok ide?
BOTOSOK (megmozdulnak a széken, kajánul vigyorognak, egyik-másik a lába közé nyúl)
Végigvezessük a falun, madám?
FEDORA: Azonnal tömjénezze ki ezeket innen (felkiáltójel)
KORCSMÁROS: Azt nehéz lesz, ők mindenhol ott vannak. Még egy... hogy is mondta?
FEDORA: Klub.
KORCSMÁROS: Még ott is. (Kezében kés és szalonna) Vágjam?
BOTOSOK: Meg még ott is, ahun maga se gondóná (fekiáltójel)
KORCSMÁROS (békülékenyen, de sunyin): ...pedig hosszú, brokátselyem-ruhában is járhatna, mondjuk zöldben... felpeckelt melleit a fűzőnek, s nem holmi alátámasztéknak köszönhetné... ezt is jelenthetné magának a múlt, drága madám, nem csupán az Ezópuszt, meg a Dumást. Vagyis Dümát: Meg a forró szeretkezéseket hideg kőpadlón, megint meg a temperált hangrendszert, meg Amerika felfedezését.
FEDORA: Nekem nincs múltam.
KORCSMÁROS: Csak ez a kafíty?
FEDORA: (csodálkozik) Honnan tudja, hogy ez az?
KORCSMÁROS: Benne van a szövegkönyvben, maga okoska, onnan.
FEDORA (maga elé): A túlélő eszmék minden esetben halálosak az őket kigondoló emberre nézvést...
BOTOSOK: (Fedorához) Vágod picim amit beszélsz, vagy csak úgy csinálsz?
KORCSMÁROS: Na, itt mi vagyunk a túlélő eszme, maga pedig a minket kigondoló ember. És tovább akkor hogy is van a túléléssel?
BOTOSOK: Nézze, mama. Lehet ebből a korcsmából luk...
KORCSMÁROS: Klub (két felkiáltójel)
BOTOSOK: De mi itt maradunk akkor is, sőt. A botjaink is itt maradnak. Még jó, hogy borjaink nincsenek. Vagy egy egész gulyánk. De egy levest azért főzhetne, mi nagyon levesesek vagyunk (röhögnek, és felkiáltójel)
Elsötétedik a szín, halk susmusolás hallatszik a színpadról. Beszólások, mint: most mért lett sötét? Kellet ez a sötét? Várj, most hozzák be... Jé. Megfogtam a FEDORA mellét... - meg ilyenek. Valami félig privát időutazás ez, vissza a mába. Aztán egyszer csak megjelenik két szereplő, egy nagy cserép fikusszal. Szuszogva behozzák, s leteszik egy helyre, de előbb jól meggondolják, hova, nem mindegy, hisz a fikusz egy időszimbólum, ahogy Mouliner mondaná. A szín kivilágosodik, s belép DRAMATICA.
DRAMATICA: (felsőbbséggel nézi a többieket): Kik ezek?
FEDORA: (bizonytalanul) Itt vagyunk...
DRAMATICA: Azt látom. Te kellesz is. De ezek? (megdöbbenve néz a KORCSMÁROSra, meg a BOTOSOKra)
FEDORA: Ők maradtak, azt mondták, korok barátkozása, meg botokkal a jövőbe, meg végig akartak vezetni a falun...
DRAMATICA: Milyen falun? Megbolondultál?
FEDORA: A ...botosok.
DRAMATICA: Ki Újvidékről? Temerinben akartak rád mászni?
KORCSMÁROS (a fikuszt nézi): Ez meg mi?
FEDORA (igyekszik): Fikusz.
KORCSMÁROS: És ettől lesz ebből ...kafíty?
DRAMATICA: Elég. Hol van Franz Mouliner, meg a színészek, meg a díszletes, meg a toalettes?
KORCSMÁROS: A klozet az udvaron át, jobbra.
DRAMATICA: Kik vagytok ti, utoljára kérdem. Mi itt Niffara, a múzsá-ból csinálunk egy darabot, és nem tűrök el semmiféle idegent, amikor megbeszélést tartok.
BOTOSOK: Az a Niffara, vagy ki... annak van vezetékneve? Például: Zőfara.
KORCSMÁROS: Egy darabot? Belőle?
FEDORA: Utánanézek, azonnyomban. Mouliner már elindult, a Három testőr kísérte.
DRAMATICA: Azok meg kik, már megint? És Morfeusz? Neki szóltál?
FEDORA: Asszonyom, én csak a helységet adom bérbe, nem ügyelő vagyok.
DRAMATICA: Örülj, hogy már tíz éve a te lokálodban jövünk össze, szakmai megbeszélésre. Néha segíthetsz is egy kicsit. Szaladj, és nézd meg. Nosza, nosza.
BOTOSOK: Ezt is, mintha közönség előtt beszélne.
De ebben a pillanatban beállít a merevrészeg FRANZ MOULINER, a HÁROM TESTŐR kíséretében. Fején lehet még a kancsó, de nem fontos.
Nyomukban MORFEUSZ, mint az álmok fölött uralkodó görög isten.
FEDORA: Mit keres itt egy ókori görög?
MORFEUSZ: Kérettek, jöttem.
DRAMATICA: De miért jelmezben?
MORFEUSZ: (csodálkozik) Jelmezben?
DRAMATICA: Na jó. Téged a Tőkési játszik.
MORFEUSZ: Hát játsszon, ha akar. És én mit csináljak?
DRAMATICA: Ez valami játék?
MORFEUSZ: Maga mondta... Ja, Niffara is mindjárt itt lesz, eddig a lepkefogó hálóját foltozta.
BOTOSOK: Ó, ó, már megint ez a Niffara, meg a hálója... ugyan kire veti ki?
MOULINER nem klasszikus részeg. Nagyon disztingvált, szinte annyira józan, hogy az már természetellenes. Úgy beszél, mintha kinyilatkoztatna.
MOULINER: Az igazi drámaíró, hősével olyasmit is képes kimondatni, amit ő leírni képtelen...
DRAMATICA: Mire vagy képelen? Befejezted, vagy nem fejezted be azt az átkozott Niffarát?
A BOTOSOK már derülnek, NIFFARA nevének hallatán.
BOTOSOK: Már megint... hát róla szól itt minden?
FEDORA: Minden arról szól, hogy ezt az időbeli paradoxont nem lehet feloldani. És pont azért, mer időbe kerül. De a legfőbb baj, hogy büdös van. Az egész falu bűzlik.
KORCSMÁROS: (bölcsen) A tisztátalanság nem azért büdös, hogy a tisztaságot riassza el magától.
DRAMATICA: Mouliner, ha nem szólalsz meg, helyetted fogom befejezni a kibaszott drámádat.
KORCSMÁROS: Na végre, visszatértünk a régi, jó, középkorba...
MOULINER ...ha mondandónkat a rádöbbentés tüze nélkül, szerényen szeretnénk közölni, el kell tőle távolodnunk, s igazságunkat a folyamatos hamisság pillanatnyi megszakításaként vállalnunk, és tálalnunk.
DRAMATICA: Kire osztottad Niffara szerepét, te elmevak?
MOULINER: Niffarára, természetesen.
(Mintha látomása lenne)
DRAMATICA: (üvölt) De ki játssza Niffarát?????
KORCSMÁROS: (közbeszúrja) Kérdőjelből, aztán van elég (felkiáltójel)
FEDORA: (Dramaticához) Asszonyom... Elküldjek a RENDEZŐért? Vagy egy pohár vízért?
DRAMATICA: (mint aki álmot lát) Nagyon félek, hogy a RENDEZŐ helyett, immár maga a Jóisten állítana be.
KORCSMÁROS (közbeszúrja): Már megint az a baja, hogy koszos a középkor, pedig ez már a barokk.
BOTOSOK: (egymáshoz) ...szerintetek ez a kettő, hogy jön össze?
MOULINER Csók Neked, hát drága...
E pillanatban belép NIFFARA. Nagydarab, bőkeblű fiatalasszony, kivágott, lenge blúzban. Kezében lepkeháló. A nagy kérdés, hogy ő tényleg NIFFARA-e, vagy a kafíty takarítónője. Úgy tesz-vesz, mintha magában volna, ősasszonyi, kimért mozdulatokkal.
FEDORA (Niffarához lép, s enyhe malíciával kérdi) Nem fázik, mondja(?), kint meleg van ugyan, de itt benn...
NIFFARA: (hangja altba hajló, mintha színt játszana - azt is játszik) Nem, nem fázom, nem szoktam fázni, hacsaknem amikor magányos vagyok. Amikor nincs kiről gondot viselnem, s rabul ejt a magány. Tudja, a magány az, ami megleli az embert, nem pedig a hideg, ami kileli.
BOTOSOK: Szóval ő az. Nemtom a Botond mit szól. (Heherésznek)
KORCSMÁROS: (Fedorának) Maga... hogyishívják. Nem jönne ide egy pillanatra?
Odamegy, eközben MORFEUSZ Niffarához lép, és hátulról átöleli, DRAMATICA távolabb megy, s mint egy színdarabot, nézi a történéseket. MOULINER féltékenyen figyeli NIFFARÁt. Aztán úgy mondja velük a szöveget magában, mintha ő írná.
MORFEUSZ: Ha most szembefordulnál velem, tudod, mi történne veled?
NIFFARA: (a semmibe réved) Tudom, ó Morfeusz, tudom. Nem felejtettem el, hogy apád, a nagy Hypnosz milyen erővel ajándékozott meg tégedet. Még emlékszem, amint lépeget az Égejen, nyugszik a Nap az égaljon, s te, mint kisfiú játszol a gallyon. Aztán, amikor hozzád ér, s szemével fehér vért fakaszt ágyékodból, s szüzességed úgy lett oda, mint ha nem lett volna soha. Azóta Hypnosz odalett, de neked, ki a nagy tett birtokosa vagy, a hipnotizálás már csak egy nagy... semmi. (Megfordul, szemébe néz) S most, hipnotizálj engemet. A magánytól rettegek.
Néznek egymás szemébe, még a BOTOSOK is ledermednek.
BOTOSOK: De mire e versbeszéd, hisz messze a vége még...
MORFEUSZ: Ajánlok neked egy szellemet, kiről mindvégig gondoskodni fogsz. A józanító téboly legyen része, hogy múzsaként vegyen téged észre.
MOULINER (a HÁROM TESTŐR egyensúlyozó védelmében, egyre józanabb, MORFEUSZ szavaitól erőre kap): ...végül is... egy úthenger pilótája nem számol a dimenziókkal... A zsenik is azért roppannak össze kizárólag a saját súlyuk alatt, mert mással nincsenek leterhelve. A teher tehát édes, és annyira kell, mint az ébredés. (álmodozva) Niffara...
HÁROM TESTŐR (egyszerre): S Tőkési, a színész, aki Morfeuszt játssza?
MOULINER (sziszegi): Fogd be, te bávatag, háromszoros szájadat. Nem hallod, hogy íródik egy dráma, s Dramatica asszony alig várja?
KORCSMÁROS: (FEDORÁt igézi): Hiába vagyok Lantos, még a nevem sem fontos. Ki kérdezte, senki, Korcsmárosnak ennyi.
FEDORA: Hallgass most. Zavar ez a versbeszéd, s lábam úgy sem teszem szét.
BOTOSOK: Mi meg csak itt egymással vidulunk? A világgal mi bajunk?
MOULINER: Bolondok fattyai, mit akartok még, nem elég, hogy kétezerhá'-ban egy Újvidéki kafítyban vagytok, s mondhattok amit akarok? (az egyik botos orrára mered, megszűnik a vers-varázs) Hát neked meg mi az ott?
A többi is odanéz.
BOTOSOK: közül az egyik: Asszem, fika.
DRAMATICA: Csend legyen (felkiáltójel) Még mit nem (felkiáltójel) Épp, hogy elkezdődött, már el is kendőzitek?
BOTOS, AKINEK OLYAN AZ ORRA: Tényleg. Van egy zsebkendőtök?
KORCSMÁROS (nyújtja neki): Ihol-e. De remélem, ezzel befejeztétek.
DRAMATICA: Sőt. Most kezdtük (felkiáltójel, aztán MOULINERrnek) Tényleg nincs felkiáltójeled ezen a kibaszott gépen?
MOULINER: Próbálgattam éppen, így is, úgy is, de csak kijelenthetek, vagy kérdezhetek. Nem is baj, a pátosz amúgy lehet padló is.
KORCSMÁROS: A hideg vasalónak is vasaló a neve.
HÁROM TESTŐR: Nekünk meg Atosz, Portosz, Aramisz.
KORCSMÁROS: Nekem meg Botond.
DRAMATICA: Akkor fogd meg a ...fotont, felkiáltójel. Tudod, mi az?
MOULINER A fény az éjszakában. Niffara keze, válla.
DRAMATICA: (türelmetlenül tapsol) Folytatni (felkiáltójel). Mielőtt a rendező jönne, legalább a félkész állapot az, ami perspektívát kínál. Azon alul hibernált a mai próba dramaturgiája.
BOTOSOK: Mit csinált?
KORCSMÁROS: Csend legyen. Ezt még kibírjuk, aztán jöhet a borjúleves. Ott álltunk meg, hogy Morfeusz ajánlott Niffarának egy szellemet, hadd gondoskodjon róla, vagy mi.
FEDORA: (negéd) Hogy ne legyen magányos.
KORCSMÁROS: Igen.
BOTOSOK: Ez már, mintha mondta volna...
MOULINER: (jelentőségteljesen) Igen? Volt már? Akkor másként csináljuk.
Egyre nézi NIFFARÁTt, miközben közeledik hozzá. Mindenki úgy marad, légyzümmögés, satöbbi.
MOULINER Niffarához ér, megáll előtte, és vállára teszi a kezét. Mind a kettőt.
Megint MOULINER: Niffara, te józanító mámor (felkiáltójel) Ha Te sem rúgsz be, én sem rúgok ki a hámból (felkiáltójel). Mert a csömör, ha angyallá változik, az ördög már Istennek áldozik (felkiáltójel)
RENDEZŐ: Akkor jó.
DRAMATICA: Rendező úr, ilyen hamar? Gondoltam, rendbe teszem itt a korrajzot, a toaletteket...
KORCSMÁROS (magának): Hát, az pedig az elég tisztának tűnt.
DRAMATICA: ...meg átfutjuk azt, amit Franz Mouliner úr eddig megírt. Nem sok ugyan...
RENDEZŐ (mosolyog): Akkor jó...
DRAMATICA: Jó, hát akkor tessék jönni, egyébként is, az írás olyan menekvés, amikor az üldöző menekül.
KORCSMÁROS: Bővebben?
DRAMATICA: ...az író üldöz... és menekül...
MOULINER: Bizony. A színház azóta nem mond újat a számomra, mióta a csodát keresem benne. De most megtaláltam. Életem alkonyán.
RENDEZŐ: Akkor jó.
MOULINER meresztgeti a szemét.
HÁROM TESTŐR (egymáshoz): Szerep ez, vagy nem szerep?
MOULINER: Eldöntitek magatok.
RENDEZŐ: Akkor jó.
FEDORA: Rendező úr, ha nem sértem meg, hoznék egy kis konyakot. Hűvös van itt benn..
KORCSMÁROS (féltékeny): Nekem épp melegem van.
FEDORA: ...esetleg egy kis...
RENDEZŐ (mint az isten): Akkor jó.
FEDORA: Jó... Hozom. (Azzal kimegy, a KORCSMÁROS meg odalép a RENDEZŐhöz, és végignéz rajta.)
KORCSMÁROS: Lantos Botond.
RENDEZŐ nem szól semmit.
KORCSMÁROS: (úgy néz a RENDEZŐre, mint aki meg akar verekedni vele) Akkor... az az asszony, tudja... Időre... vagy nemistom, hogy hívják...
MOULINER: Fedóra.
RENDEZŐ: Akkor jó.
KORCSMÁROS: Ha hozzányúl, én...
MOULINER: Hőhe, Botond. Minden a maga idejében. Magának nem adtam szót.
RENDEZŐ: Akkor jó.
MOULINER (cinkosan): De lehet, hogy még fogok.
FEDORA közben visszatér egy tálcával, rajta poharak.
FEDORA: Parancsoljanak. Itt van neked is, Botond.
KORCSMÁROS (párásodni kezd): Tudod a nevem?
FEDORA (a RENDEZŐhöz, de közben a KORCSMÁROSra néz): Mikorra tervezik a bemutatót? (kacsint) Vagy szakmai titok?
DRAMATICA: Két hét. Egy nappal sem később. Addig, csak hadd portalanodjon a színpad, a múltból belépő lábak alatt (felkiáltójel)
RENDEZŐ: Akkor jó. Habár... (itt átváltozik, ledobja szárnyait és a glóriát, kezét lezseren zsebre vágja) ...a por, a nihil nyoma a színpadon, tudják, viszont a nyomtalanság az eltűnés tünékenysége. Ha az eltűnés nem tünékeny, hanem jól látható, akkor az már színpadi változat. A színpadról történő, jól észrevehető távozás, viszont a nihilbe történő sértődött érkezés. Egyszóval, a színpadi változat, mindannak a változata, ami színtelen változatlanság.
Döbbent csend.
BOTOSOK: És akkor mi, mi vagyunk?
HÁROM TESTŐR: Szerep ez, vagy nem szerep?
RENDEZŐ (látszólag kikel magából): Verekedni akarnak, vagy megértik, amit mondtam?
KORCSMÁROS: Hülye maga?
MOULINER: Ezerhétszáztíz. Akkor kezdődött. Ki kért fel rá, hogy megírjam?
DRAMATICA: A színház. Konkrétan én.
RENDEZŐ: Akkor jó.
MOULINER: Ne akkorjózzon már, hanem olyanokat mondjon, mint az előbb.
RENDEZŐ (mosolyog): Akkor jó.
MOULINER: (megindul felé, aztán megáll. A BOTOSOKra néz, majd a KORCSMÁROSra.)
Visszamegyünk? Ezerhétszáztíz.
A BOTOSOK, meg a KORCSMÁROS egyértelműen ingatják a fejüket, hogy nem.
MOULINER: Nézzék. Onnan, csak százötven év ugrásnyira van ezernyolcázhatvan, s még hét esztendő a kiegyezés.
KORCSMÁROS: Miféle kiegyezés?
RENDEZŐ (sóhajt): A Deák Ferenc féle.
FEDORA (MOULINERhez): Kicsoda maga, Franz Mouliner?
DRAMATICA (gyanúsan méregeti): És honnan jött?
MOULINER (meg sem hallja): ...és még százötven év, s hopp, kétezer tízben vagyunk.
DRAMATICA: Ki maga, és honnan jött, Franz Mouliner?
MOULINER: Hogy honnan jöttem, az mindegy. A nevem: ...Molnár Ferenc.
RENDEZŐ: Akkor jó.
KORCSMÁROS: Én Lantos Botond vagyok.
FEDORA: Mire jó ez? Mit kever itt össze mindent? Molnár Ferenc? Az ki?
RENDEZŐ: Khm. Ismerem magát. Az időzónák varrata nem hasonlít holmi steppelésre. Nyugodtan felfejthető, vagy újravarrható, méghozzá számtalanszor. Mint ahogy a táncosok is idejükön túli lábnyomok, és a lábnyomok, idejük előtti táncosok. Mint ahogyan a lábnyomok tánca, a táncosok nyoma. Keringőzzünk, hát. Fedora?
Megszólal a zene.
FEDORA: Én inkább... (a KORCSMÁROSt nézi)
RENDEZŐ: Akkor jó. Dramatica asszony?
Táncolni kezdenek. A KORCSMÁROS FEDORÁhoz lép.
KORCSMÁROS: ...de én itt, magával? Hisz kegyed majd csak háromszáz év múlva fog megszületni, én meg akkor már (felkiáltójel)
FEDORA: Mit akar? Most itt van. És addig is, amíg itt van...
NIFFARA: Nos, Molnár úr, megírta már, vagy még vajúdik?
NIFFARA: Na jó, adjon már egy csókot (felkiáltójel) Vagy nem így fejezi be?
MOLNÁR: De így, azt hiszem. Azzal is kezdtem: Csók Niffarának.
NIFFARA: Na, látja.
Csók, tánc. A BOTOSOK egyre csak ülnek, s hümmögnek. Mindenki táncol, kivéve őket.
MORFEUSZ: (feláll, maga kezd furcsa mozdulatokba) Úgy látszik, jól meghipnotizáltam.
A BOTOSOK meg csak isznak, s botjaikkal ütlegelik a padlót (pátosz), meg időnként egymást. Aztán csak-csak dalra fakadnak ők is.
Ismételve, persze.
Függöny, ha van.