Fehér füvek
Sava Babić
Fehér füvek

Nincs jobb, mint napi sétát tenni, ha már az ember Kamoncon, a Duna töltésén lakik. A valamikor oly nevezetes park mellett, amely ma is arról vall, hogy egykor milyen volt, hogy ma milyen lehetne – tehát e levélzöld és a Duna áradata között. A víztömeg térsége mintha indulóban, távozóban, eltűnőben volna; a zöld tere viszont mozdulatlan, állandó, szinte teljesen változatlan.

E biztos térben fekszik a helyi csapat zöld futballpályája. Lehetetlen észre nem venni, a töltésről úgy esik rá a tekintet, ahogy a Teremtőé esik a földre.

A délutáni órákban, a séták fő napszakában, többen ügyködnek, tesznek-vesznek a pálya körül. Leginkább a fehér mészcsíkokat húzzák, s bajlódnak a folyton meghibásodó, a füvet összekuszáló, csökönyös mészszóró kocsival.

Néhányan mintha az egész istenverte idényben ugyanazt tennék: rajzolgatják és javítgatják a fehér csíkokat a zöld füvön. Sziszüfoszhoz hasonlatosan. A fű pedig rá se hederít: nőttön nő.

Mi lenne, ha feltalálná valaki a fehér füvet? És elültetnék gyepkockánként, a pályarajz szerint. Csak nyírni kellene a zöld és fehér szőnyeget.

Ez nem egyszerűen csak megkönnyítené a szinte már értelmetlen munkát, de a fehér fű nevelése megváltás volna azok számára, akik a világ milliónyi sportpályájának karbantartásával foglalatoskodnak.

Egy ilyan találmány valakit gazdaggá tehet. Mert még senkinek sem sikerült fehér füvet nevelnie. Van ugyan olyan fú, amelyet fehérnek neveznek, ám a színe világoszöld – az igazi fehér még várat magára.

Csakhogy a biológus szerint klorofil nélkül nem megy...

Hát épp ez a lényeg: ha lehetetlen, kihívásnak akkor az igazi. Pályázatot hirdetek a feltalálására! Az első díj…

Erről egy indián mondás jut az eszembe: Csak egy lányt szeress, hogy a másiknak fájdalmat ne okozz!

(Beszédes I. fordítása)