Verebes Ernő
Istvánok, Paphalom, Felsőhegy

„Mindennek van kezdete és vége”. (Az idézet Balogh Istvántól). És esetünkben inkább csak vége van mindennek, mivel a kezdet az idézethez tartozik, a végét viszont mi szabjuk meg, ezúttal. „Esetünkben – folytatódik az idézet –, a kezdet egy üveg rajnai rizling, a körülmények sötétek, mert nem virradt meg a reggel.” Megint, s mindig esetünkben. Azután pedig estünkben, ha nem vigyázunk. Ha meg nagyon vigyázunk, akkor ugyanez felháborító, mert ügyetlenségre vall. Vagy felbátorító, mert elővigyázatosságra. A rajnai rizling miatt, most inkább az utóbbi. Az, hogy az idézett szövegben sötét van, a jelen esetben felvilágosító hatással bír, mert: „A második /rajnai rizling/ után világosodni kezd, a harmadik után ködös kontúrjaiból fölismerhető a kép.” Milyen kép? Paphalom képe.

Szóval így kezdődött az egész, ez az egész délutáni, ez az egész időszámításunk utáni történet. Úgy az idézet Balogh Istvántól, mint a helyszíni beszámoló Fodor István levéltárigazgatótól, aki a folyó múltban futott be a ide a helyszínre, vagyis a régen Paphalomnak nevezett, ma már nem létező település Gyümölcsök királynője nevezetű csárdájába. Ugyanis itt születik ezen írás, egy már nem létező település még létező csárdájában, szóval az írás, melynek kezdete egy pimaszul félbeszaggatott idézet Balogh Istvántól, a folytatása viszont Fodor István élő előadása Felsőhegyről (hasonlítsd össze ezt az elnevezést Paphalommal, sőt, Balogh Istvánt Fodor Istvánnal), s melynek célja e homályos indításon kívül csak és egyedül a folytatás lehet, folytatás, mondom, folyattatás, dolgok továbbfolyattatása, magyarán: éltetése, léteztetése, fenntartása, megtartása (nem csak fenn, bármilyen szinten), gördítése, gurítása, léptetése, ösztökélése, s végül az ebből eredő felléptetése, felállítása oda, ahol mindenki számára látható, olvasható, értelmezhető lesz ez a szöveg, sőt, fenntartható is, időben hatalommal, vagyis némiképp hatással bíró, hatásos szöveg-szövet a maga vitatható mivoltában, tehát már-már megfellebbezhető, kétségbe vonható, így megtagadható, dekanonizálható, vagyis apokrif, szétszaggatható (ha már szövet), s végső soron feledhető. Na, ez az. Feledhető. Forgetoble. Mozses da zaboravis.

Nos, körülbelül ekkor isszuk meg a harmadik „korty” rajnai rizlinget, ami után „ködös kontúrjaiból fölismerhető a kép”. Mármint Paphalom.

Hogy is kerülünk ide? Itt, ezen a helyen annak idején történt valami. Talán azért kerültünk ide, mert történhetne most is valami. Akkor régen templom épült, kolostor, sírokkal az udvarában. A sírokat persze csak később ásták, amikor megszülettek az első halottak. A sírok úgy épülnek, ahogy a halottak születnek: fentről lefelé. Ahogy Hermész Triszmegisztosz is állította: „Ami lenn van, megfelel annak ami fenn van, s ami fenn van, megfelel annak, ami lenn van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.” Szegények, akik lenn vannak, azóta el lettek feledve, jobban, mint a sírjaik, hisz azokat szintén a feledés homályába vonta az idő, több, mint ezer év. Az viszont csodálatos, gondolom magamban, most már, hogy itt, errefelé ilyen helyek voltak valamikor. Ilyen helyek. Lentiek, amik fent voltak.

A baloghistváni idézeten túllépve, most megisszuk a negyedik „korty” rajnai rizlinget.

Ez már a mi időnk. Most vagyunk. Vagyis: voltunk, de most különösképpen...

A felismerhetetlenség nyegle bujasága. Felismerhetetlenségbe bújás: ténykérdés. Egyedül Fodor István az, aki kitartóan, még mindig Paphalomról beszél, beszámol arról, ami Paphalom volt, illetve arról ami Paphalmon történt, s már nem történik, valamint arról, ami most Ő és Felsőhegy, de akkor nem ő volt, és nem Felsőhegy. Nem is hegy.

Terek találkozása. Beszédes István szókapcsolata ez, az V. zEtna Fesztivál elnevezése, titkozatos és nagystílű cím. Mely egyben alliteráció is. S talán ez a legfontosabb, a leglényegibb jellemzője, e pillanatban. S hogy a harmadik István (III. István), Balogh és Fodor után, Beszédes lett. (Habár Fodor is beszédes volt, szó, mi szó).

E pillanatban Fodor arról beszél, mikor, s hogyan vezette a zentai levéltárat. Hogy-hogy mikor? Hisz láss csodát, még mindig azt vezeti. Paphalom, Felsőhegy. Most már hegy. Nőttünk azóta. Idők találkozása. S Fodor? Vezesse is még sokáig a zentai levéltárat, hisz legalább annyit tud szűkebb pátriájáról, mint az intézmény, amit igazgat. Maradjanak még idők, maradjon még időnk arra, hogy megtartsuk, fenntartsuk azt a szakrális helyet, azt a szakralitást őrző helyet, mely maga az írások, történések, vagyis néhai gondolatok archívuma. Lehet az templom is. Vagy meseház. Paphalmok az ég alatt, s a zentai városháza alatt. A források fölött. A történelem feje fölött, magában a történetben.

Itt az ideje, hogy megigyuk az ötödik „korty” rajnai rizlinget. S meg is isszuk, most. Az idővel nem kell packázni. A most kell. Nézd: ha ernyőt viszel magaddal a piacra, ziher, hogy sütni fog a nap. Tehát, most nem kell. Akkor meg mi van? Valaki kacag. Lenke az, a fuvolista. Közben jönnek-mennek az emberek a Gyümölcsök Királynőjében, meg-megállnak egy italra, füstre, emlékezésre. Jobb híján velünk is szóba állnak, hisz ha jobban megnézem, ők is mi vagyunk. Elvagyunk magunkkal. Tehát, tudunk tükörbe nézni a mosdóban, miután…

…megisszuk a hatodik „korty” rajnai rizlinget, s a Paphalom lassan távolodni kezd, már csak halom, pap sehol, a táj utazik a perspekívában egy végtelenül hosszúszárú háromszög v-kifejlete (befejlete?) felé, akárha egy szúróssá vékonyodó ölbe, s közben üveghangokon énekelnek szférákból aláhulló hópihék. Aztán összecsendül két pohár… Vigyáznunk kell egymásra, kinn hideg van, s időről időre elnyújtott vonítás hallatszik. Az este f ilmszalag, melyet nem helyezünk fényforrás elé. Még Doktor Zsivágó is megjelenhet ilyenkor, rókaprémes bundában, szívéhez kapva, miközben Lara után fut, s habár alig látjuk, mégis tudjuk: elesik, közben fokozódik a zene, az a pimasz, örökzöld dallam most kiélheti magát, mintha arra teremtetett volna, hogy erejével felbuktassa a doktort, s végignézze annak agóniáját, amíg a szív végső küzdelmét vívja a most-ért, a nőért, vagyis egy emlék reinkarnációjáért, a bizalomért, amit minden egyszerű lélek úgy hord magában, mint hitet… De már késő. Illetve, akkor, s ott már késő volt. Vége, The End.

Nincs terek találkozása. Idők találkozása sincs, meg egyéb dolgoké sem. Folyamatos érintés van. Csak az, s annak időről időre történő, pillanatnyi érzékelése. S ezért most…

Megisszuk a hetedik „korty” rajnai rizlinget.