Az ötvennegyedik övezet
Amint felébredtem, rámtört, hogy mennyi a dolgom, hát mindjárt a lakás takarításához fogtam, kivasaltam és ebédet készítettem.
A bejárati ajtót résnyire nyitva hagytam.
A virágot megöntöztem, majd kiráztam a rongyokat.
Az ablak párkányára támaszkodva nem vettem észre, amint a lakásba bejött és megállt valaki mögöttem.
Felsikoltottam, amikor egyszer csak megérintett, de megörültem, hogy annyi év után újra látom, mióta elvitték a háborúba és amióta nem engedték, hogy bármilyen módon jelentkezzen nekem.
Kávéval és friss szamócával kínáltam.
Azt mondta nagyon halkan:
"Ne szólj, semmit ne mondj.
Cselekedj tárgyilagosan, s írd le az álomszerűt."
Belgrád, 1999. május 16.
Hatvannegyedik övezet
Hadd mondják: ki tudja mi vár minket holnap, bizonyára mindenki mindent tud már, de mindenki csak hallgat.
A friss gyümölcsről és a zöldségről, a napi áruszükségletről és fogyasztási cikkekről esik szó, úgy írnak, ahogy mondják, számomra mégis úgy tűnik, nem úgy cselekednek. Mint például a "már miféle sorbanállás!" Amint egy ajtó előtt meglátnak akár csak két-három várakozót is, semmit nem kérdeznek, a "ki az utolsó?" illedelmes kérdésével azonnal pozíciót foglalnak és gyökeret ver a lábuk. És ácsorognak.
- Meddig kell várakoznunk - kérdezem csakhogy mondjak valamit, s azonnal következik a "ki tudja", "tegnap is így volt, na és", azután mindjárt valami a bombázással, az óvóhellyel kapcsolatban, majd a vízről, az áramról, a kenyérről, fagyasztóládáról.
Én ismét mintha kérdeznék, és mikor volt. Nem tudom mi, de számomra fontos, hogy tudjam, mire várok. Aki csekk nélkül vár, az csekkre vár!
"Cigarettát?" - kérdezik a vesevédős, vörösesbarna, kócos fiatalember.
"Mi az, hogy cigarettát! A szomszéd utcában, és a sarkon is kapható cigaretta. Többször is osztották, meg a piacon is kapható, és van belőle." és így tovább.
Tehát nem csekkre várunk.
"No és mosóport?" - kérdezősködik a legény tovább. Unalmas. Tegnap a Balkán utcában járt, zacskószámra osztották és olyan is volt, aki többször is sorba állt érte és többször is kapott belőle, tehát volt, vélik, csak osztották és osztották.
"Akkor étolaj?"
Dehogy étolaj. Volt étolaj is, meg cukor is, és két kenyér is, és mindennek nyoma se maradt.
Nyoma se maradt? Akkor meg mit várunk - rászántam magam, hogy megkérdezzem a koros hölgyet, aki kijelentette, hogy őt semmiről ne kérdezzem, ő ideges, s a többiek is azt mondták, hogy semmit ne kérdezzek tőlük, mert most nem az ilyen maguktól adódó ostoba kérdések ideje van. A sor egyre hosszabb és pár óra múlva szöget üt a fejembe, hogy talán a sorban legelöl állót kellene várakozásunk vélhető idejéről kérdeznem.
Ő csak annyit mond, hogy semmi köze semmihez, hogy ő az Első, és hogy aggodalomra semmi ok, és hogy mindenki nézzen csak a dolga után és maga elé. "Amíg lesz belőle, osztani fogják."
"Ki tudja, mit hoz a holnap", dörmögi a második vagy harmadik várakozó, "jobb volna, ha számokat osztanának ki, bár."
Miféle bolt ez, senki se tudta.
Álltunk valamiféle bereteszelt ajtó előtt, amely fölött cégér se volt. Annyi se, hogy "Krivajakommerc", vagy "ÜK", mint üzletközpont, vagy "BK Bank".
- Mért állt ide elsőnek - kérdeztem ismét az Elsőt.
"Ilyent manapság nem kérdeznek. Ki tudja, mi lesz holnap, holnap már késő lehet, és a ki tudja, mekkora kilátástalanság. Várd a sorod és hallgass! És senkinek el ne áruld, hogy mit vársz, mert előfordulhat, hogy mégse kapsz belőle."
Hogy mi lesz, ha be se megyek, fogalmam se volt. Mindig más történik, ha teli van, kiürül, ha üres, hát teletömik.
Bólintottam. Most is bólogatok, s közben hol az egyik, hol a másik oldalra fordulok. Tegnap és tegnapelőtt is az elveszett választ kerestem, amíg nyomtak, szorongattak, téptek és toltak, meg csitítgattak, mondván, úgy is megkapom a magamét, meg hogy bajban vagyok, meg hogy, ki tudja, mit hoz a holnap, s ők ugyan meg nem mondják.
Mennyi itt a tettek hasznának szorzószáma? Hol van az olló, a tű, a cérna, és ki fogja mindezt befoltozni?
Hol válik láthatóvá a halál rendszerének makroszkopikus jellege?
Belgrád, 1999. május 26.
(Beszédes István fordításai)