Makropolisz 16., Kirké szigetén 4/3.

Marija Šimoković
A látatlan körülötte mind nagyobb

< Ladik Katalin: Elásva ugat |

a tisza-víz nézése már mind megmutatta volt
az utazás indítékait és a felzavart időt
ám ez a víz csupán a tenger jelenlévő ere itt
ahol egykor tán kirké szigetét ostromolta
nincs amibe orrát ne ütötte volna
a hívatlan vacsoravendég
volt kutya majd tengerének hátat fordító matróz
katalin és közöttem a szó
amely a közelgő őszi este könnyű neszévé halkul
a hold pedig mint a rétestészta szétterül az égen
és minden az ősi lámpabúra fényében fürdik
megnyikordít egy falusi ablakot
eláztatja a földet hogy holnap gyűjthessünk virágot
vess keresztet s visszakapja eredeti jelentését minden
mondta a mezítlábas
a hold a comb oldalán gurul
és a megvilágítandó helyet keresi
kérdezem én
ki lopta el az égi pompát és rakta le ide
hogy a lejtő lankáját betakarja
amelyet mi szigetnek nevezünk
gyűlnek a szájban az ízek
zümmög az ősz és a szerelmi játékban szem elől tévesztett méhek
sugdalóznak szerte a virágporral
a víz mind sötétebb s az ég távolibb
katalin
gondolsz-e az arccal
ott az út végén
miféle asszony és minő holdsugár
tart az elmagányosodó kutyaugatással
a sziget peremén
egyszerre minden fény kihúny
mint amikor a moziból kilépsz és még
nem kapcsolták fel a villanyt
a világ mind jobban zsugorodik s a látatlan körülötte mind nagyobb
a végére csak a sejtés marad
talán majd a következő sziget ahol megállunk
tudni fogja a válaszokat
a kérdésekre amelyeket
amíg csak fennállt
ennek szegeztünk

Beszédes István fordítása