Azt, kell tapasztalnom, hogy az emberiség ezen az ezredvégen is ösztöneinek és kiszolgáltatottságának rabja. Abból indulok ki, hogy minden nagy időforduló természetes módon, közvetlenül valami jelentős fordulatnak a kiindulási pontja, egyúttal egy elmúltnak a határköve. Tehát ezek a "nagy" dátumok olyan eseményeket jelölnek, amelyek szerint az egyes emberek és az emberiség életében fordulatnak kell bekövetkeznie, amit erre mifelénk a nemrégi teljes napfogyatkozás is babonákat és hiedelmeket gerjesztő módon csak kiegészít. A jóslások aranykorszaka van kialakulóban - ezt sugallja értekezletünk címe is - visszatekintve az elmúlt ezer esztendőre vonunk le következtetéseket, egyúttal előrepillantva várakozásainkat fogalmazzuk meg.
Egy kronológiában megnéztem, mi történt 1000-ben. Azt láttam ezer esztendővel Európa lángokban állt - hódítottak és hódoltattak, csatáztak, csak akkor esetleg törzsek, most évek múltán népek csaptak össze, indultak egymás ellen. A mi szempontunkból nevezetes az, hogy 1000. december 25-én István lett a magyarok királya, aki attól a II. Szilvesztertől kapta a koronát, aki 999-ben választottak pápává. 1000-ben vették fel az oroszok a kereszténységet és 1000-ben foglalta el Velence a dalmát szigeteket. De ha képzeletünket kalandos útra indítjuk, akkor összekötjük a két ezredfordulót, nevezetesen, hogy ezerben Izlandról elindulva Vörös Erikson fia hajókáival Amerika partjaihoz érkezett és partra is szállt. Ezer év múltán ez az akkor felfedezett kontinens a világ urává lett, és Európa, amely az elmúlt évezredben az uralkodó földrész volt, bizony providenciává vált az ezredforduló igencsak nagy tehertételeként.
S ha magunkra és állapotunkra tekintünk a szellemiekben, mást nem is lehet mondani, csupán azt, hogy a providenciálisnak a mélypontján vagyunk az ezredforduló idején -külön terhünkként a menekvés reménye nélkül, és ha borús lehetett a szellemi láthatár 1000-ben egészen beborult és a jelképes felhők függönyökként takarják el a szemünk elől a világot ma. Az ideák/ és az ideálok mind halványabbak és mind veszendőbbek, már-már nem is láthatók, és visszavetettségünkben megvetni a lábunk sincs módunkban. Komor helyzetjelentésemet azonban nem az ezredvég elérkezte indokolja. Sokszor úgy érzem, kiestünk az időből, elveszítettük az idő létdimenzióját és most nélküle élünk és várjuk, hogy sorsunk még rosszabb legyen, mert nincs eszme, ami vezérlő csillagunk lehetne. Ami vigasztalhat bennünket, nem csak mi vagyunk ebben az áldatlan helyzetben, hanem a boldognak hitt népek is. Üresek a szellem tarsolyai, és táplálék nélkül élünk a lét sivatagos, köves szurdokaiban!