I.
Zöldleveli: (megkönnyebbülten felsóhajt.) Kurutty-kurutty...! (Zsörtölőszépre emlékezik.) És milyen tündérien mondta: "Egy bééé-ka..." Ahogy csak egy hercegnő tudja mondani! "Egy bééé-ka..." Szívem csücske, lelkem legkedvesebb királykisasszonya... Érted sajog a szívem... Ha tudnád, hány éjszakát virrasztottam már végig az ablakod alatt kuruttyolgatva...!
(A nyulak társasága, Nyulambulam, Nyuszogó és Nyulladék, valamint a csemetéjét a hátán hordozó Maczkulek a mező felől érkezik. Viháncolnak, ugrándoznak nevetgélnek.)
Nyulambulam: (parancsszavával félbeszakítja a mókázgatást.) Nyulak, vííí-gyázz!
(A többiek vigyázzállásba vágják magukat, ám össze-vissza dülöngélnek nagyon nehezen tudják csak magukba fojtani nevetésüket, Nyuszogóból ki is buggyan a kuncogás.)
Nyulambulam: Egy pisszenést sem akarok hallani!
Nyuszogó: (erre elneveti magát, röhögni kezd.)
Nyulambulam: (Nyuszogó elé ugrik és fegyelmező tekintetével igyekszik rendre inteni,) Milyen viselkedés ez, kartársam?
Nyuszogó: El-elnézést... (Kitör belőle a nevetés.) De az a félkegyelmű béka...
Nyulladék: (fontoskodva odahajol.) A Zöldleveli Kótyonfitty, jelentem alássan.
Nyuszogó: ...hát az a király lányának udvarol...
Maczkulek: Szerelmes az árvám, ha-ha-ha!
Nyulambulam: (toporzékol dühében.) Jelentést kérek! Azt akarom, hogy mindenről pontosan számoljatok be nekem! Világos?
Nyuszogó: (még mindig röhögve.) Mint a vakablak...!
Nyulladék: Kilestük őket, jelentem alásssssssan! Ahogy a parancsban állt...
Maczkulek: Nomármost... Az volt a parancs, ugye, hogy kövessük az eltévedt királykisasszonyt...
Nyulladék: És ahogy ott haladtunk, a nyomában...
Nyuszogó: Találkozott azzal a békával...
Nyulladék: A Zöldleveli Kótyonfittyel, jelentem alássan!
Maczkulek: És szerelmes az árvám...!
Nyulambulam: Elég legyen ebből, egyszerre csak egy beszéljen! Mit tudtatok meg?
Röptike: (hirtelen feltűnik a hátuk mögött, Zöldleveli Kótyonfittyet keresi.) Hahó-halihó! Nem láttátok, nem járt erre Zöldleveli Kótyonfitty?
Nyulambulam: Hááát, izé...
Röptike: Az erdő s a mező főméltóságú nagyágyúját keresem! Nem láttátok valahol?
Nyulladék: Nem mintha találkoztunk volna vele...
Nyuszogó: (hahotázva.) Azt a szerelmes békát?
Maczkulek: (Zöldleveli brekkkegését utánozza.) Kurutty-kurutty... Brekkk...!
Nyuszogó: (ő is utánozni kezdi a brekkkegést.) Brekkk!
Maczkulek: Szerelmes az árvám!
Nyulladék: Nem is akárkibe, tudniillik!
Röptike: (gyanakodva.) Mi az? Mi van? Ti tudtok valamit?
Nyulambulam: Nem! Nem, kedves Röptike, nem láttunk semmit. És azt sem tudjuk, hol lehet az a semmirekellő békafi!
Röptike: Mit akarsz eltitkolni előlem, Nyulambulam?
Nyulambulam: Én ugyan semmit!
Röptike: Ki a szerelmes itt?
Nyulambulam: (ujjával Nyuszogóra mutat.) Nyuszogó!
Nyuszogó: Hogy én?
Röptike: Ne járassátok már velem a bolondját! Zöldleveli Kótyonfitty megnyerte az idei faluszéli Brekkkegőversenyt, most egy álló esztendeig ő lesz az erdő s a mező főméltóságú nagyágyúja... És még tart az ünnepség, ő pedig eltűnt, elszökött, mintha a föld nyelte volna el, sehol sem találom a nyomát, pedig most már Brekkkapó és Brekkkanyó is eljött, hogy gratuláljon a kisunokájának!
Maczkulek: Nem unatkozik szegényke, nem kell őt félteni.
Röptike: Mondjátok már meg, hogy hol találom!
Nyulambulam: (határozottan közbevág.) Nem! (Majd rájön, hogy ezzel elárulta magát és hirtelen hangnemet vált.) Hát honnan is tudhatnánk mi azt? Hiszen te magad mondtad: mintha a föld nyelte volna el... (Váratlanul a nyulak felé fordul.) Nyulak, vííi-gyázz!
(Nyuszogó kivételével a többiek mind vigyázállásba állnak.)
Nyuszogó: (nevetgélve Röptikéhez fordul.) Talán ha még nem emésztette fel szívét a szerelem...
Nyulambulam: (ráförmed.) Csend legyen! A sorban nem beszélünk!
Nyuszogó: (beáll ő is a sorba és kihúzza magát)
Nyulambulam: No, azért! (Röptikéhez fordul) Nem tudjuk, Röptike, hol lehet az ünnepelt hős. Most pedig szeretnénk folytatni a gyakorlatozást, hagyj magunkra, ha kérhetem!
Röptike: Jól van, jól van, megyek már! De összeférhetetlenek lettünk... (Az erdő felé távozik)
Nyulambulam: (feddőleg a nyulakhoz.) Miféle kotyogás volt ez? Kishíján kiböktétek ennek a csavargóleánynak a mi nagy titkunkat! Ez felelőtlenség! Ez megengedhetetlen! Ez gyalázat!
Nyulladék: (fontoskodva.) Hiba volt, főnök, tényleg hiba volt!
Nyulambulam: Csend legyen! Hol is tartottam...?
Nyuszogó: Mi a terve, főnök?
Nyulambulam: (töprengve.) Sok a duma a sorban! Az a tervem, hogy megint csendet vezényelek... (Minden átmenet nélkül üvölteni kezd:) Csend legyen, mert szétcsapok köztetek!
Maczkulek: Igenis!
Nyulambulam: (fenyegetően.) Hol az a csend?
Maczkulek: Én hallgatok, jelentem alásssssan!
Nyulambulam: Elhallgatni! Elvegyülni! Megkeresni! Elrabolni! Megkötözni! Kicselezni! Kebelezni! Kábelezni!
Nyulladék: Kívánja, hogy álcázzuk is magunkat?
Nyulambulam: Nem fontos... (Hirtelen eszébejut, hogy a többieknek hallgatniuk kellene:) Cseeend legyen! (Majd ismét a választ folytatja.) Felesleges volna álcáznunk most magunkat. Csak el kell vegyülni az ünneplő sokaságban...
Maczkulek: Indulhatunk?
Nyulambulam: Máris... Azaz: azonnal! Bevetésre fel! Akció!
Nyulladék: Hurrá!
Nyulambulam: De aztán nyitott szemmel ám! (A nyulak lopakodva az erdő felé indulnak.)
Maczkulek: Csak óvatosan...
Nyuszogó: Csak finoman...
Nyulladék: Elvegyülni...
Maczkulek: Csak nyitott szemmel...
Nyuszogó: Csak résen lenni...
Nyulladék: Csak helyén legyen az ész...
Nyulambulam: Csend legyen!
(Az erdő felől ismét felerősödik az ünneplő sokaság hangja, a kiáltozásuk máris kihallatszik a folyópartra:
- Megtalálunk Zöldleveli!
- Éljen az ünnepelt!
- Éljen Zöldleveli Kótyonfitty, a Faluszéli Brekkkegőverseny győztese!
- Éljen a bújdosó!
- Éljen az erdő s a mező főméltóságú nagyágyúja! Majd skandálni kezdenek:
- Zöl-le-ve-li! Zöld-le-ve-li! Zöld-le-ve-li! Zöld-le-ve-li...
Skandálva vonulnak be a színpadra, élükön Röptikével, Brekkkapóval és Brekkkanyóval. Szinte az erdő összes állata felvonul a maga pompájában ebben a tarka kavalkádban.)
Röptike: (hevesen hadonászik szárnyával.) Itt van! Én pillantottam meg elsőként! Én találtam meg!
II.
Brekkkapó: (zavarban.) Vadászok? Hol? Miért? Brekkk? Kire? Mire? Kurutty? Mikor? Mi tagadás? Tiltott vadak? Védett vadak?...
Vaszdira Karó: Ugyan, Brekkkapó, nem kell annyira megijedni! Hát ki hallott még olyat, hogy békákra vadásznának a király vadászai?
Brekkkapó: A király asztalán ínyenc falatnak számít a sült békacomb... Nekem fontosabb a combom, minthogy a tányérján végezzem!
Vaszdira Karó: De békákat fogni sem a vadászait szokta kiküldeni!
Brekkkapó: (nem szűnő félelemmel.) Hogy is... Meg az izé... Sőt... Igaz is! Mi tagadás, igazad van!
Brekkkanyó: Jobb volna mégis fedezékbe húzódnunk. Ha nem is békákra vadásznak, a lovaikkal akkor is agyontaposhatnak bennünket, és még csak annyit se mondanak, hogy: Bocsánat!
(Mind a négyen fedezékbe húzódnak, ezúttal a bokornak a közönségfelé eső oldalára, nekünk háttal. Időközben a színpad előtt négy lopakodó, kémkedő figura tűnik fel: Nyulambulam, Nyuszogó, Nyulladék és Maczkulek. A köznyuszik kezükben egy nagyméretű faládát cipelnek, ami nagyban megnehezíti a díszlépéses lopakodást. Görnyedt testartásukból látjuk, hogy igen nehéz a láda.)
Nyulambulam: (suttogva dirigál.) Bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb!... Emeld a lábad! Egyszerre lépj!
(A mögötte haladó nyulak össze-vissza botladoznak Nyuszogó nagyot csattanva orra bukik és elkenődik a földön. Nyulladék megbotlik benne és hirtelen megtorpan, de ő ettől még nem esne el; csak akkor veszti el az egyensúlyát, amikor a mögötte haladó Maczkulek beleütközik.)
Nyulladék: (esés közben egy rémült félmozdulattal Maczkulekben igyekszik megkapaszkodni, de ezzel csak annyit sikerül elérnie, hogy őt is magával rántja.) Jááááááááááááááááá...j!
Nyuszogó: (a rá nehezedő társainak súlya alatt nyögdécselve.) Bök!
Nyulambulam: (dühösen hátrafordul és elképedve látja, hogy a többiek mit művelnek.) Melyik volt az a kétballábas? Vajon melyik is lehetett?
Maczkulek: (még mindig a rakásban rúgkapálva.) Brummm...! Akarom mondani: izé... Nyusz-nyusz!
Nyulambulam: Nyuszogó! Talpra! Te bajkeverő...
Nyuszogó: (a rakás legalján.) Hogy ééén?
Nyulambulam: Ki más lehetne ilyen ügyetlen rajtad kívül?
Nyuszogó: (mentegetőzne.) De hát mind itt fekszenek rajtam...
Nyulambulam: (toporzékol.) Talpra! A parancs az parancs, közlegény!
Nyulladék: (a rakásból lassan kievickélve tudálékosan helyesbít.) Köznyuszi...!
Nyulambulam: (dölyfösen a mellén lógó rendfokozatokra mutat.) Látjátok itt ezeket a rangokat?
(Csend. A többiek némán cihelődnek, körbetekingetnek, de egyikük sem néz Nyulambulamra, hogy észrevehetné a rendfokozatait.)
Nyulambulam: (a dühtől elvörösödő arccal megismétli a kérdést.) Azt kérdeztem: látjátok-e itt ezeket a rangokat?
Nyulladék: (tétován az eget kémlelve.) Hogy hol?
Nyuszogó: (azt figyeli, hogy Nyulladék észrevett-e valamit) Mit is?
Maczkulek: (saját bokáját fürkészi.) Hogy aaazt?!
Nyulladék: (kényeskedve.) Tulajdonképpen nem is tudom...
Nyulambulam: (szigorúan.) Nyulak, sora-kozz!
(A nyulak és Maczkulek hirtelen nagy zavargást keltve maguk körül össze-vissza rohangálnak mire végül mindenki megtalálja a saját helyét.)
Nyulladék: Így jó?
Nyulambulam: Csend legyen a sorban!
Nyulladék: Igenis, uram!
Nyulambulam: (nagyot pipiskedve hangos rendreutasításra nyitja ismét a száját de félbemarad a mozdulat és csak némán hadonászva kezével ereszkedik vissza a sarkára. Suttogva, de továbbra is szigorúan folytatja:) Titkos küldetésen vagyunk! Mindenkit megkérek tehát, hogy úgy is viselkedjen... Nyuszogó köznyuszi! Teljesen megengedhetetlen az ilyen felelőtlen viselkedés. Egy kis komolyságot, ha kérhetek!
Nyuszogó: Igenis, uram!
Nyulambulam: Hallottátok, hogy vadászok járják az erdőt. A hangoskodástokkal még idevonzhatjuk őket... Akkor pedig lőttek a küldetésünknek, lőttek a kémkedésnek, lőttek a combunknak is...
Maczkulek: (elpityeredik.) Nem akarom, hogy nyúlpecsenye legyen belőlem, brühűűű... Nem akarom! Brühűűű...
Nyulladék: (gunyorosan oldalba böki Maczkuleket.) Belőled aztán nehezen is lehetne.
Maczkulek: Nem akarom nyúlpecsenyeként végezni, brühűűű...
Nyulambulam: A király vadászai mindig az erdei ösvények mentén haladnak, s csak nagyon ritka esetekben térnek le azokról. Errefelé még sohasem láttam őket... Nem árt persze óvatosnak lennünk.
Maczkulek: Nem akarom nyúlpecsenyeként végezni, brühühühühühühühühűűű...! És még egyszer brühühühühühühühühühühűűű...! Csakazértis brühühühühühühühühühühühühühűűű...!
Nyuszogó: (illegteti-billegteti a derekát.) Közülünk akkor is nekem van a legfinomabb combom!
Nyulladék: Hogyisne?! Az a két vézna comb semmilyen mesterszakács kezében nem lehet olyan zamatos, mint amilyen ez itt, nii! (Mutatóujjával a saját combjára bök.)
Nyuszogó: Nem addig ám! Még két ilyen szaftos combot, mint amilyet én tenyésztek, a hétszögletű kerek erdőben sem találhatnál...
Nyulladék: Ha-ha-ha...
Nyuszogó: Tíz erdőt bejárva sem találhatsz ehhez foghatót!
Maczkulek: (bőg.) Nem akarom nyúlpecsenyeként végezni, brühühühühühhühűűű...!
Nyulambulam: Brühühühühühühühűűű neked!
Maczkulek: Brühühühühühühühühühühűűű...!
Nyulambulam: No, embereld meg magad, Maczkulek köznyuszi! Jusson eszedbe, hogy nagylelkűen befogadtunk magunk közé köznyuszinak, annak ellenére, hogy te igazából mackó vagy...
Maczkulek: Most miért bántasz?
Nyulambulam: Dehogy bántalak!
Maczkulek: Akkor nem dörgölnéd az orrom alá a múltamat, hogy valamikor mackó voltam... De köztetek én is nyuszi lettem! Hűséges köznyuszid vagyok azóta is!
Nyulambulam: De a vadászok, az emberek szemében te továbbra is csak egy lompos mackó maradtál... Mackót pedig még nem esznek.
Maczkulek: No-no! És a medvetalp?
Nyulambulam: De medvéből akkor sem lesz szalonna! Akarom mondani...
Nyuszogó: Nyúlpecsenye!
Nyulambulam: Nyúlpecsenye!
Maczkulek: De medvetalp?
Nyulladék: Amíg nincs két ilyen szaftos combod, mint nekem, addig veszélyben sem vagy...
Maczkulek: No, de a talpam nekem is egyedi!
Nyulambulam: Mondtam szépen: a vadászok nem járnak erre. Ha nem hangoskodunk, ha nem hallják meg a hangunkat, akkor nincs mitől félnünk. (Az erdő felé leskelődik.) Egyébként sem látok egy teremtett lelket sem a környéken. Ez a megfelelő alkalom! (A köznyulak felé fordul) Ládát fel!
(A köznyulak engedelmeskednek és felemelik a ládát, ismét görnyedt testtartásban cipelik.)
Nyuszogó: Mi a nehézséget cipelünk ebben a ládában?
Nyulambulam: A láda csak álca... Odarakjuk az erdő szélére és elbújunk mögötte. Ágakkal, gallyakkal borítjuk, hogy úgy nézzen ki, mintha bokor lenne. Aztán, ha nem veszik észre, mi is elvegyülünk az ünneplők között, hogy minél közelebb lehessünk Zöldlevelihez. Mindent pontosan tudnunk kell. Jól nyissátok ki a szemetek! A királykisasszony előbb-utóbb vissza fog jönni, s akkor nem veszíthetjük szem elől...
Nyulladék: Én csak azt nem értem, hogy miért?
Nyulambulam: (nagyon szigorúan.) Mert ez a titkos küldetés!
Nyulladék: És mi hasznunk lesz belőle?
Maczkulek: Elraboljuk a királykisasszonyt és váltságdíjat követelünk érte?
Nyuszogó: Vagy azt, hogy töröljék a fejedelmi menüből a nyúlpaprikást?
Nyulladék: A nyúlételeket!
Nyulambulam: Nem, nem, nem!
Nyuszogó: Tudom már! Követelni fogjuk, hogy a király tiltsa be a nyúlvadászatot!
Nyulambulam: Elég legyen ebből! Nem, nem és nem! Ez a titkos küldetésünk!
Maczkulek: De mi a célja?
Nyulambulam: Résen kell lennünk...
Nyulladék: Ez parancs?
Nyulambulam: Persze, hogy parancs! Megparancsolom!
Nyuszogó: De mit akarunk a királykisasszonytól?
Nyulambulam: Titok! Nem mondhatom meg.
Nyulladék: (hirtelen kedélyeskedésbe vált.) No, de főnök, hát mi mindig is bizalmas viszonyban voltunk...
(Az erdő széléhez érve a nyulak leeresztik a ládát, s mind megkönnyebbülten sóhajtanak fel. Gallyakat, faágakat kezdenek gyűjteni és letakargatják velük a ládát.)
Nyulambulam: Csak serényen, járjon a kezetek!
Nyuszogó: Nooo, súgd már meg nekem...
Nyulambulam: (bizalmaskodva, Nyuszogó fülébe súgva kezdi, de fokozatosan a többiek is mind köréjük gyűlnek.) A szerelmes kis békát fogjuk elrabolni! Azért kell a láda, abban fogjuk rejtegetni... Ha megjön a királykisasszony, tőle fogunk váltságdíjat követelni: hordjon ide nekünk minden nap két kosár sárgarépát a király éléskamrájából!
Nyulladék: Ezt aztán jól kitervelted. Gratulálok!
Maczkulek: Mindig tudtam, hogy zseni vagy...
Nyulambulam: No most tudjátok, de senkinek egy szót se! Nehogy kiderüljön, hogy mire készülünk! Ha híre megy, lőttek a nagy falatozásoknak is...
Nyuszogó: Bízhatsz bennem, főnök!
Nyulambulam: (hirtelen ismét szigorúan.) Köznyulak! Tessék tiszteletben tartani a kötelező távolságtartást a felettesükkel szemben! Értettem?
Köznyulak: (mind együtt.) Igenis, uram!
Nyulambulam: Ví-gyázz!
Köznyulak: (egyszerre mind vigyázállásba ugranak.)
Nyulambulam: Izé... Akarom mondani: fedezékbe!
(A köznyulak - s velük együtt Nyulambulam is - fedezékbe vonulnak a gallyakkal, ágakkal borított láda mögé, s onnan lesik az eseményeket.
A továbbiakban egyenként elősomfordálnak fedezékükből és "észrevétlenül" elvegyülnek a többiek között, részt vesznek az ünneplésben és mindent árgus szemmel figyelnek. Több sikertelen kísérletet tesznek majd arra, hogy elkapják Zöldlevelit, amikor a figyelem más szereplőkre öszpontosul, de a főméltóságú nagyágyú az utolsó pillanatban minden esetben félrelép, odébbáll, az őt elkapni igyekvő nyulak pedig csak ügyetlenül botladoznak, egymást kapják el helyette; vagy Zöldleveli észreveszi az őt elkapni készülő nyulakat, s azok megszeppenve, megijedve vagy vihorászva, nevetgélve, zavart mozdulatokkal hőkölnek vissza.
A nyulak jelenete közben Brekkkapó, Brekkkanyó, Zöldleveli és Vaszdira Karó mindvégig a bokor mögött gubbaszt. A közönségnek háttal, befelé játszanak.)
Vaszdira Karó: De azért, Brekkkapó, látom, az unokád is rád ütött! Nem is gondoltam volna, hogy az erdő s a mező főméltóságú nagyágyúja így tud pityeregni ijedtében...
Brekkkapó: Halkabban, az Istenért! Hiába bújtunk el a vadászok elől, ha a kiabálásoddal mind idecsődíted -őket...!
Brekkkanyó: Kótyonfitty pedig egyébként sem ijedtében pityereg!