Igor Marojević
Háború Moana Pozzi (1961-1994)
tisztességéért

(Az alábbi történet a képzelet szüleménye)

Az alattomos, de nem túlzottan kitartó kopogás hangja Hermannt az ajtóhoz csalta. Lakása előtt két tagbaszakadt, bőrfejű fiú toporgott. A mögöttük álló sörtehajú férfi megnyugtatóan hatott, mintha csak az elsőre visszariadó tahót kívánná meggyőzni arról, nincs mitől tartania. Amint a lépcsőn lefelé lépdelt, Hermannt arra a fickóra emlékeztette, aki a helyi hírlap állítása szerint Európa minden bűnügyi krónikájának állandó szereplője. Hírügynökségi találgatások szerint Moana Pozzi, az elhunyt pornócsillag férje ő, aki Olaszban és Észtben, illetve egy harmadik országban összesen vagy nyolc gyilkosságot készített elő, sőt talán el is követett. A feltételezések hihetősége az áldozatok, és persze a bírósági perek számával növekedett, amelyeket Alberto Macciochi, a Róma központjában álló óriásétterem középkorú tulajdonosa a maga hasznára fordított. Mint a Moana arcképe és aktfotói feletti jog kizárólagos birtokosa, majd ötmilliárd lírát kapott a MoanaBurger gyártól és egy kisebb cégtől, amely felesége arcképét szerzői jogsértést elkövetve nyomta pólóira. A sort az a tény zárta, hogy négy női áldozat a megtévesztésig hasonlított Moanára, ami négy férfinak volt köszönhető: ők beszélték rá a nőket a törvénnyel nem tiltott plasztikai operációra. A műtét költségeit is fedező négy manus között három gyártulajdonos és egy sebész volt.

Hermann visszahajtotta a kémlelő fedelét. Pizsamájára zoknit, farmert és zakót húzott. A teletömött kisbőröndöt nem sikerült becsuknia, úgy préselte a hóna alá. Amint a kijárat alól kirohant a járdára, észrevette, hogy a fekete Opel Vectrából kényelmes tekintet követi. Mind bizonyosabb lett benne, hogy ez Macciochi: az autóban ülő férfi és Alberto ugyanolyan sötét düftinzakót viselt, mint az újságfotókon, ugyanolyan lenyalt, fekete a hajviseletük, ugyanúgy mosolyognak és egyformán rendezettek a fogaik, sőt azonos napszemüveg-modellt is viselnek! Hermann a sarok mögé osonva, az autóbuszmegálló tumultusában ügyetlenül kitörte a horpadt szemeteskosár tartóoszlopát. Leszállt az első megállón, a város központjában.

"Ha engem is kinyírnak, ki fog édesanyámnak lepényt vinni az aggok házába? Lepényt már egyébként sem készít senki," mondta Hermann, zakóját Borisz lakásának fogasára akasztva.

"Engem akarnak megölni. Neked ehhez semmi közöd. A képzelt bajból futva keveredsz végül valóban bajba" - vélekedett Borisz. "Emma nem is ment plasztikai műtétre," fűzte még hozzá és legyintett.

"Ne mondd! Ezt Alberto honnan tudja? És, tudod, az én lakásomban ölték meg; honnan tudja, hogy te, és nem pedig én követtem el a gyilkosságot?", szólt Hermann, miközben görcsöt kapott a vádlija.

"Egyébként lehet, hogy nem is olyan nagykutya", mondta Borisz. "Látod, le sem tartóztatják. Nincs ellene bizonyíték, kártérítést fizetnek neki. Hagyd már az újságokat! Az is lehet, hogy az az alak, akit láttál, nem is Alberto, hanem csak valaki, aki hasonlít rá ."

Hermann már nem is hallotta. Eszébe jutott Emma feltűnése: a lakásával szembeni kávéházban, az utca másik oldalán egy vidéki szőkeség kezdett el felszolgálni. A nagymenők rászálltak, a lelkével meg csak ő törődött. Lakásra és pszichológusra volt szüksége; ő az előbbivel rendelkezett, az utóbbira pedig tehetséget érzett. Először is szobát bérelt neki: a vendéglő padlásán nem volt biztonságban a buja tulajdonostól. Hermannak egyszerűen csinos nőre volt szüksége, olyanra, mint Emma; nem várta el tőle, hogy Moanára hasonlítson. Sőt, míg Borisz fel nem hívta rá a figyelmet, ő sem tudta, hogy Emma fejét Moana szemérmes választékú aranyszőke haja díszíti, hogy a leengedett szemhéjak és a buja ajkak ugyanolyanok; a következtetésre, hogy a színésznő kissé magasabb volt, s Emmáénál arányosabb alakú, Hermann az I vizzi di transsexual di Moana című film tanulmányozása során jutott. Csak miután összeházasodott Emmával, érezte meg az idősebb legények és szenvedélyes onanizálók tiszteletét, akik a férjezett asszony-érinthetetlenség kódexének tisztelői voltak, meg hát arról is tudomásuk volt, hogy esküvői tanúja nem más volt, mint Borisz. A Lökött. A Lökött tudta, hogy Emma néha hajnaltájt érkezett haza, és Hermann attól tartott, a városban majd pletykák kelnek szárnyra. "Minden eszközzel azon voltam, hogy Emmát meggyőzzem, szűnjön már meg testileg is meg amúgy is hasonlítani arra a kurvára; amikor lelőttem, az is a meggyőzés eszköztárába tartozott.", mondta Borisz, a násznagy, dolgavégezetten. Igaz, szerencsétlen Emma előtte Hermannt már bajba sodorta azzal, hogy jelentkezett a legmegtévesztőbb Moana-hasonmás vetélkedőre; az Internet-verseny szervezője pedig ki más lett volna, mint Alberto? De Hermann biztonságát Borisz kiváltotta.

"Te Lökött, engem ő még érdekelt," mondta Hermann, s hitetlenkedéssel vegyes gyűlölettel nézett rá. "Jó, megölted a feleségemet, de minek kellett Rómát is célba venned és felrobbantanod Moana sírját is? Normális vagy?"

"Na, olvastad-e Moana könyvét, az Árulás a szerelem címűt? És milyen adakozó volt, minden bevételét egy rákellenes alapítványnak ajánlotta."

"Mert májrákban halt meg."

"Ki emlékszik már erre?", kérdezte nyeglén Borisz. "Benne volt a kalapban: jótékonysági aktivista és értelmiségi nő volt, ugye: író, gitárszakot végzett a zeneművészetin, öt nyelvet beszélt, az apja a tudományok doktora, hé! Amikor még a foci, a pornófilmek meg ilyen marhaságok érdekeltek, kapisgálni kezdtem, hogy a Cicciolina e Moana Mondiali című film a Cicciolina által megjelenített bizarr keménypornó-diskurzus bináris ellenpontját rajzolja meg szembeállítva vele a humanizmust, amelyet az ártatlannak tetsző Moana, mint ennek egyedüli megtestesítője képviselt," mondta Borisz a pisztoly csövével vakargatva orrát. Míg Moana egyidejűleg három fickóval kefélt, teljesen ura maradt a helyzetnek: oly módon tekintett rájuk, hogy 'adjunk meg most egymásnak mindent, és utána semmi közünk egymáshoz'. Tehát mindent az embernek, meg az elidegenedés: a hamis humanizmus és a pszeudoelitizmus keveréke - ez a balos központok kulturális tagozatainak eszmei irányvonala, nem? Ha ezekben a laboratóriumokban ezt megértik - és ebben biztos vagyok -, benyomják ezeket a filmeket az állami televíziók műsorába: a kiskapun bejut majd Cicciolina és más perverziók is. Rendszeresen kísérem az Internetet és veszem reggeli lapokat, hogy el ne kerülje a figyelmemet, ha kezdetét veszi a katasztrófa. Ez késztetett arra, hogy felhagyjak a bűnözéssel, és értelmiségivé váljak: az emberiség teljesen tropára ment!"

És valóban, a dühtől reszkető Borisz akkor hagyott fel az úri dologgal: az olaszban összeharácsolt cucc viszonteladásával, a - amint szentséggyalázó kedvében mondta: kis város, nagy kupleráj - egyetlen gazdasági ágazatával. Az ő hajlamának köszönheti Hermann városa szidásának tehetségét: e témában Borisz egyetlen beszélgetőtársa maradt. Borisz meg összeveszett több helyi pornográf szaktekintéllyel, közülük egyik az ország legjobb pornó videó-klubjának a tulajdonosa.

"Megölted a feleségemet, csak azért, mert Moanára hasonlított!", mondta Hermann fagyos arckifejezéssel.

"Úgy beszélsz, mint egy ügyefogyott. Most nyugodt lélekkel kilyukasztanám a bőrödet," mondta undorral Borisz. Szemben ülve a nappaliban farkasszemet néztek a kihúzható ebédlőasztal fölött. Borisz Hermann arcát, Hermann Boriszét mustrálta. Amikor megállapította, hogy az övéhez hasonlatosan bőrszíne barnás, ugyanolyan mandulavágású a szeme és hasonló módon választja el a haját, a pisztolyt visszadugta az övébe.

"Elragadtattuk magunkat. Bocs", mondta.

"Tudnál nekem is adni egy ilyent? Tudod, itt van Alberto", engedett meg Hermann is.

"A tévé alatti fiókban.", válaszolt Borisz elgondolkodva. "Épp az a modell, amellyel lőni tanítottalak. Természetesen, ha nem akarsz otthon aludni, itt addig maradhatsz, amíg csak akarsz. Érezd magad otthon! Lehet, hogy többé nem találkozunk", mondta és felállva az asztal fölött átölelte. "Aki túléli, majd elmeséli, mi volt. Meg felporszívózza a lakást, O. K.?"

Cool. Az a fontos, hogy talál a jégen cukrosmeggyet, ahogy gyerekkorában az anyja készítette Hermannak. Könnyezett az anyja, amíg főzte, s könnyezik most ő is, evés közben. Társaságba menni - más mód a gyermekkor előli szökésre nincsen. A város kicsi: Hermann már az áruház mellett halad. Kézibőröndjébe szerencsére kivonatos telefonkönyv is került; lehet, hogy önéletrajza egyes jeleneteiről már megfeledkezett. Egyes tárgyakat el kellett égetnie. Most már nem ismételheti meg a tegnap hibáit: ezúttal semmit sem hagy ki a poggyászból; sem a fáradtság, sem pedig a szeretett személy holttestének bűze nem uralkodhat el felette. Aztán, mint akibe villám csapott: a kirakatban álló széles képernyő előtt gyülekezők között megpillantotta Alberto egyik bőrfejű emberét. Sejti is, hogy ki az: megjegyezte az orrát kettészelő mély vágásról. Az is nyilván felismerte őt, mert rávigyorgott.

Vízcsöpp hullott Hermann szájába, amint éppen összeszedte volna magát. A nyári zápor néptelenné tette az utcát, és ő a zsebéből kivett, kiegyengetett és fejébe rakott egy kalapot, majd átrohant az üzletközpont szájüregszerű átjáróján és az elvadult parkon. Nem állt már a ház előtt az Opel Vectra, ám az ajtót nyitva találta. Felhúzta a CZ 99-est, majd a tusával betaszította a felfeszített ajtót. Beosont és felkapcsolta a lámpát - senki nem volt a lakásban. Nem számítva persze Emmát, aki olyan merev volt, mint egy bútordarab. Bűze ideérződött a nappaliból és marta a szemet. Minden apróság a maga fiókocskájában maradt: a gyilkosokat Hermann önéletírása szemmel láthatóan hidegen hagyta. Behajtotta a felfeszített ajtót és letörölte könnyeit, kilépett a benőtt erkélyre: leszállt a sötét, a levegő mind hidegebb és élettelenebb lett. Az erkély keskeny, ám egy magas ember számára is eléggé hosszú volt.

Azt álmodta, hogy Moana a bal, Alberto pedig a jobb lábszárcsontját tördeli. Borisz segédkezik a műveletben, ropogtatva a lábfej finomabb csontjait. Felébredve borzongása mellett Hermann utálkozással vett tudomást saját izgalmáról, amelyet jóleső futással vezetett le, a lépcsőn le, a kijáratig, majd a városközpontba vezető utcákon. Hermann a befutásra tartogatta lélegzetét. Futás közben túl nagy súlyt helyezett a talpára; soha nem sajátította el testnevelés órái anyagát. Most aztán a lábujjak megdagadtak, a térdek égtek, a tüdő meg, mint a spongya, gondolta. Nem bírom tovább, súgta, legyen, aminek lennie kell: legyen az, ami nem lehetséges, gondolta zavarodottan.

A földön hevert. Veríték gördült le szeplős arcán. Pislantott, leszorította szemhéjait, s amikor ismét kinyitotta, megnyerő jelenet tárult szeme elé: a panel tetején, amelyben Borisz lakása is volt, felbukkant a nap és beleúszott az ég kékjébe. Egy beteg, csupasz kutya közelített hozzá, szaglászta körül barátságosnak tetszőn, majd tűnt el egy bejáratban. Gyík surrant a csatornába. Borisz lakóháza előtti parkolóba érkezett az Opel Vectra, Macciochi megpillantotta a Jugo mögé kuporodó Hermannt és intett neki:

"Ciao!"

A három olasz hátat fordítva neki várta be, amíg Borisz autója megáll. Hermann megérintette a pisztoly markolatát meg a kulcscsomót.

"Si, lo ho fato saltare in aria la tomba di quella puttana, e conquesto?!?¹ ", kiáltotta Borisz és kihúzta magát.

Hermann felállt, kilőtt néhány golyót. Alberto és társai hasra vetették magukat az úttesten. Borisz vértócsában hevert. Macciochi és társai felálltak.

"Chi hai risparmiato le cartucciae² ", mondta Alberto és beszállt az Opel Vectrába.

"Grazia", mosolyodtak el hangosan a kísérők, gazdájukat utánozva.

 1 Igenis, én robbantottam föl annak a kurvának a sírját; na és aztán?!?

 2 Megspóroltál nekünk néhány golyót.