Vule Žurić
Pókereztünk gálya után
Zsíros volt a szakállam, és amikor megzördült az ablak, egyenként végigszopogattam még az ujjaim, akkor jelent meg az ablak jobb alsó négyzetében az arca . Már csak a jobb hüvelykem maradt hátra, amikor ezzel is végeztem, mutatóujjal megnyomtam a távirányító gombját, s a bemondónő keskeny arca eltűnt a képernyőről.
A szék, az asztal, a padló és a kandúr is megnyikordult: feljajdult az ajtó és engem meg Milkát hideg levegő csapott arcul.
- Hát, ez van - mondta és besorakozott a kandúr mellé.
Gyura addig toporgott a küszöbön, míg szuvas keretébe az ajtót be nem tettem, s a zár a helyére nem kattant.
Aztán ismét bezsíroztam az ujjaimat, a szakállamat a tenyerembe töröltem, s ezúttal bekentem az orrom is. Az ő képe is zsírtól ragyogott.
- Hát, Milka, nem tudom, volt-e már úgy, hogy ne lett volna kocsonya?!
- No, és csibehús, Mityo bátyám, csibehús!
Egyetlen pillantással levetkőztette a lányomat, közben hüvelyk- és mutatóujjal tartotta a poharat, majd szorosabbra fogta, és kiitta belőle a sört.
- Kér még? - kérdezte Milka.
Hallatszott a fehér hab pezsgése, amikor megnyomtam a távirányító gombját. A pezsgés megszűnt, amíg a két nyakigláb csaj rázta a képernyőn.
- Adnak ám hosszúcombúkat meg farosokat!
- Bizony, Milka - mondta a haver és rágyújtott egy mezítlábas Drinára. Mikor megkérdeztem, honnan van neki, ő azt válaszolta, füstszűrő nélküli Drinát a kioszkban nem kapni, de van valaki, aki beszerzi neki. Megkínált és én is rágyújtottam egy mezítlábas Drinára. Majd mikor a haver megkérdezte, nem kéne-e indulni, kelletlenül bólintottam. A viharkabátot az öltöny, a fojtogató nyakkendő fölé öltve felkaptuk a tokokat, kicselezve a kandúrt - máris belevesztünk az éjszakába.
Megálltunk, hogy ismét rágyújtsunk.
- Nos, öregem, mért nem jelentkeztél?
- Hát, öregem, sok volt a meló.
- A meló?
- Aha - mondta nyugodtan, s elindultunk a járda szélén a központ felé száguldó autók nyomában.
- Öregem, mit játszunk ma este?
- Standardot. Azzal, hogy később lesz majd session is.
- Tyű!
- Így mondták a faszik.
Jól becsaptuk az ajtót és a tokokat hangosan az asztalra dobtuk.
- Miféle faszik?
- Hát azok. Akik szervezték.
- De mégis, mit szerveznek? Valami gályát, ha?!
- Gályát hát.
- Tessék!
- Dupla vodkát jég nélkül.
Koccintottunk - ezt a hangot szerettük.
Betámolyogtunk a keskeny ajtón és átbotorkáltunk a termen. A bárpult sarkához lopakodtunk, s a tokokat óvatosan leengedtük.
- Tessék!
- Öcsi, adj nekünk két vodkát, két sört, és hívd azt az alakot, aki ezt a zugot tartja!
Mire az öcsi kis műanyag pohárba öntötte a kevéske nedűt, letépte a dobozos sör fülét, a társam mondandója lényegéhez érkezett.
- Mondd meg neki, hogy megjöttek a muzsikusok!
Később káromkodtunk is. Nem tudtunk koccintani, mert mint már mondtam, a poharak műanyagból voltak.
A tulaj tetszett neki, s amikor még a pultnál odanyomta a gázsit, elsütött neki néhány régi poént, majd megkérdezte, az öltöző hol van?
- Miféle öltöző?
- Hát, fiacskám, az öltöző, tudod! Hogy egy kicsit rendbeszedjük magunkat, hogy letegyük a tokot, hogy ledobjunk még egyet-egyet a buli előtt.
- Itt nincsen ilyen helyiség. Ez korábban egy lyuk volt, én ezt a lyukat megvettem és most az, ami.
- Figyusz, fiacskám - mondta a társam és a műanyag pohár tartalmát gallér mögé öntötte -, ez soha nem lesz az, ami, ha öltözője sincsen.
A klozethez vonszoltuk magunkat, őt mintha csapra verték volna. Álltam az ajtó előtt, cigarettáztam a félhomályban. Női lépéseket hallottam, a lábak rövid szoknyában súrlódva ereszkedtek le hozzánk.
- Szabad?
- Ez itt magánterület - reccsent a hangja a koszos ajtó mögött.
- Fiatalurak, amennyire én tudom, ez itt egy retyó!
A zárt ajtón keresztül is láttam, hogyan vigyorog.
A csaj aznap este ott ült velünk, a pódiumon. Fátyolos hangja mélyen a testéből tört elő, s messze is kerültünk a sötét lépcsőháztól, s attól az alagsortól, amelyet - a szünetben - a társam ismét telehányt.
Amúgy jó volt minden.
Standardot fújtunk, a tömeg meg tisztelte a ritmust. A piák érkeztek, mi ittunk, és éjféltájt a társam trombitájába öntötte fekete lelkét. Én a trombonommal a tarkóját simogattam, majd az utolsó szünetben a csajjal levonult a klozetbe. Fönn, a félretaposott lépcső tetején álltam. Kezemben a harsonával, részegen egy részeg fiatalembernek válaszolgattam.
- Aha.
- De ez a trombitás csakugyan mindenkit lealáz.
- Na, ugye.
- Az öreg csutkán fúj.
- Hát.
Sokáig ácsorogtam. Feltűnt a tulaj, azt kérdezte, mi történik, hol vannak a zenészek.
- Itt vagyok - böffent fel belőlem.
- Hát az öreg meg a csaj?
És megszólalt a dob, valahol az emelvényen. Odakeveredtem valahogy, és lenyomtam az én részem. Erőltették a ritmust trombita meg vokál nélkül is.
- Láttad az öreget meg a csajt? - kérdeztem a tulajt, mikor már a hangszeremet csomagoltam.
- Csak az öreget.
A húgyban hevert. Megráztam, majd valahogy felemelkedtünk.
Hajnalodott.
- Öregem - súgta a haverom, miközben zajt ütöttünk a hideg konyhában, amíg azt vártuk, hogy a kandúr a heverőről lemásszon.
- Tessék?!
- Nagy voltam, tudod?
A hálószobaajtó ablakának képernyőjét bámultam.
A feleségem pamut téli hálóinge a műsorszünet zajával susogott.