Danyi Zoltán
Originál

 Jó kis csokornyakkendő ez, Guy Laroche, originál francia, a piacon vettem ötven dinárért. Jó, de szorít, meg kéne szabadulnom tőle. Meleg van, a tömeg idegesít, azért mosolygok: ez az a kényszeredett. Kezemben pezsgőspohár, benne pezsgő, alig bugyburékoló, meleg lé az összefogdosott pohárban. A legjobban ez a zöld ruhás nőce tetszik, háta fehéren hódít a csillárok fényében. Iszok egy kortyot, lőre, a nő illata meglegyinti a tarkómat. Fekete öltönyös maffiózók, ezek után döglenek ma a puncik. A legnagyobb vicc, hogy közéjük csöppentem. A terem túlsó sarkában villan a zöld ruha, villan a fehér hát. A nő tájai.

Megkapaszkodok, szédülök.

Visít a disznó, éles hang vált át hörgésbe és néhány perc allegro. A nők, amikor kilépek az udvarra, vizet forralnak, csutkával tüzelik az üstöt, macskák dörgözlőznek vastag lábaikhoz - jól megértik egymást a macskák és az asszonyok - a férfiak a vért viszik a konyhára reggelihez, közben meghúzzák a targyit, nem is egyszer. Originál disznóvágás, lesz hús, lesz kolbász, lesz szalonna, lesz hurka, lesz töpörtyű, lesz vigasz. Mossák a belet, szelik a húsokat. A kutyák a havon pirosló foltot nyalogatják. Bazmeg, ezek az én véremet is fölnyalnák. A kutya az ember leghűségesebb barátja. Deszkából rögtönzött asztalon hűlnek a húsok, szépen gőzölgő, angyali disznóságok.

Beülök a fotelba.

A testem olyan, mint a hegy. Összekulcsolom a kezem. A homlokomhoz érintem. A lelkem olyan, mint a tenger. Beszívom a levegőt. Kifújom. Ettől jól ellazulok. Mindig ezt csinálom, amikor ideges vagyok. A szellemem olyan, mint az ég. Különben szétverném a lakást. Nem kell szétverni, így is romokban. Már nem fáj a tüdőm. Nem szúr a gyomrom. Kiabálnak az utcán. Három mondatra gondolok. Beszívom a levelgőt. Kifújom a levelgőt. A testem hegy. Jól ellazulok. Próbálom úgy nézni a szobát, mintha először látnám. Ez nem az én lakásom, nem az én életem, idegen emberek napjainak elhasznált díszletei. Beszívom a levegőt. Kifújom a levegőt. Beszívom a levegőt. Kifújom a levegőt. Beszívom a levegőt. Kifújom a levegőt. Beszívom a levegőt. Kifújom a levegőt. Beszívom a levegőt. A testem hegy, ellazulok. Originál nirvána - made in Taiwan.

Hallgatok.

Hallgatom, mit fog mondani. És akkor (kisvártatva) azt mondja. Soha nem értettem azokat, mondja, akik nyelveket tanulnak. Nem is egyet, mondja. Vannak, akik három vagy négy nyelvet tanulnak egyszerre, mondja egy cigaretta gyűrűző füstjét fixálva. Ez nekem ("totál", így mondja) fölfoghatatlan. Még azt az egy nyelvet se tudom rendesen megtanulni, amit a születésemmel kaptam, mondja. Mosolygok. Vagyis tehát leplezem, hogy ("totál") tévesnek, erőltetettnek, hamisnak, vagyis tehát originál nagy baromságnak gondolom, amit mond. De nem mondok semmit.

Leteszem a könyvet.

Elképesztően (jobb szó híján:) prosztó az, ahogy ezt az életet éljük, mert elképesztően (ugyancsak:) prosztó politikánknak, gazdaságunknak, jogrendszerünknek és tudományunknak a leghalványabb fogalma sincs a jóról és a rosszról, gondolom, transzcendens értelemben vett jóról és rosszról van szó, természetesen, csak nehezemre esik ezt a szót használni, még ez is ellehetetlenült mára, beszélni erről, ez szinte teljesen lehetetlen, de mindegy, szóval nem, semmi isteni nincs a tetteinkben vagy a gondolatainkban, tényleg semmi, de legalább ilyen borzasztó az, hogy aljasságainkban sincs nyoma, abszolút semmi nyoma a (jobb szó híján:) pokolnak, vagyis annak, amit démoninak nevezhetnénk, mert legalább a gaztetteink lennének a részei valami önmagukon túlmutató célnak, szándéknak, elvnek, legalább a bűneink lennének hát transzcendensek, már ez is megnyugtató volna, mindenképpen megnyugtatóbb annál, ami most van, ugyanis most, ezt be kell látnunk, a szépnek és magasztosnak állított "projektumaink" nem sokban különböznek a rájuk való hivatkozás örve alatt elkövetett üldöztetésektől, kegyetlenkedésektől, gyilkosságoktól, legyen szó akár politikai manőverekről, amiket hadjáratoknak álcáznak, vagy legyen szó gazdasági machinációkról, forgalmas utcán levegőbe röpített Mercedesekről, szemen lőtt maffiózókról, nem, ezek sajnos nem egy sátáni terv fejezetei, a valóság egészen sima, a lehető (hogy ismét ezt a szót használjam:) legprosztóbb, ezek a dolgok a lehető legsimább banalitás körébe utalhatók, ráadásul semmi originális nincs bennük, és jó lenne már eldönteni végre, hogy mi a picsát is remélhetünk egy ilyen, minden túlvilági vonatkozástól megfosztott rendszertől, mi az anyánk langymeleg picsáját.

Már látom. Hattyúk.