Nagy Farkas Dudás Erika
Kapott egy szelet citromot

"Mert nincs Isten, hogy fölrázna álmunkból, amikor a legszörnyűbb következik."

(Nagy László)

Felidézte a nyár gyümölcsét, a frissen kaszált, szúrós fű-csutakra hulló mézédes barackok túlérett, zuhanástól megilletődött, és a földdel való találkozáskor megnyílt, illatozó tömegét.. Mindent odaadott.

Az akkor volt, gondolta keserűen.

*

Joga van másként dönteni.

Határozott léptekkel ment a rendelő ajtajában megjelenő orvoshoz.

A szobában csak ketten vártak, a harmadik ágy üresen fehérlett. A nővér megigazította a lepedőt. Ez meggondolta, mondta, és kérte a könyveiket. Az ajtóból visszanézett, hogy minden rendben van-e?

Akkora volt a csend, hogy fegyverropogásnak tűnt a fapapucsok csattogása. Egyre gyorsabban, egyre hangosabban, egyre közeledve.

Előbb a másikat hívták.

Hamarosan visszahozták, még aludt, ketten gördítették az ágyra. A szája félig nyitva volt. A köpenyt a nővér mellé dobta, kicsúszott belőle a papírzsebkendőbe csomagolt műfogsor. Már nyúlt érte, hogy visszateszi, de a fehérköpenyes türelmetlenül intett, hogy rajta a sor, induljon!

Valaki ébresztgette. Fázott. Lassan gombolta a blúzát. A másik nő nem volt sehol, a papírzsebkendő összegyűrve hevert a szemétkosár mellett. Kapott egy szelet citromot.

Estére elmúlt a kábulat, csak kicsit émelygett. A feketeségre figyelt, és várta, hogy oldódjon benne a görcs. Nem kívánta az ételt, pedig nem volt beteg, csak olyan semmilyen.