Pillanatképek / pillanathangok a kanizsai jazz- és improvizatív zenei fesztiválról
"A gondok mindigre mind ugyanazok, lerázhatatlanok, időtlenek. Hiszen az embernek elébb önmagát kell megváltania. Újra megszenvedve a lét nehéz csodáját, s megmerítkezve mély, belső tavaiban, az Egész Világot kell szívébe és művészi idegzetébe fognia: a nagy improvizáció, a szeretet kozmikus lázán át megtalálni helyét és önmagát, hogy egységre lépjen Mindennel, - egyezségre az istenekkel" (Szabados György)
A fesztivál nyitónapján helyet kapott népzenei-est a zenei sokarcúság eszméjével magyarázható, s hogy bekerült a programba, azt azzal is igazolhatjuk, hogy a jazz és improvizatív zene művelőihez (és kedvelőihez?) nagyon is közel áll a népi zeneiség, többen játszanak népi hangszereken is és a népzene világában is otthonosan mozognak. Így pedig - a kapcsolatok, a forrás, az alap, az eredet okán és nyomán - az is indokolt, hogy miért pont ezzel nyitották meg a fesztivált.
Pénteken délután az eső, sajnos, elmosta a parkban a nagy fáért meghirdetett szertartást, így a fesztiválnap csak az esti órákban kezdődött. A műsorfüzet Dormán László és Révész Róbert jazzfotóiból ígért impozáns válogatást, a megnyitón pedig duóban, Mezei Szilárd hegedűn, Révész pedig kavalon játszott. Rövid fellépésük, habár a fesztivál egyik érdekes színfoltja volt, gyakorlatilag csak előjátékot jelentett az este nyolckor kezdődő műsorhoz.
Jovica Milošević, akit jazzkörökben inkább csak Jovica Fitzgerald néven ismernek - s aki privát életében az újvidéki Arena mozi kistermének a mozigépésze -, bejelentett bevezetője "objektív okok miatt" pénteken elmaradt, és csak másnap került rá sor. Habár többen is megmosolyogták őt, mégis egy nagyon jellegzetes figura, "jelenség" volt a fesztiválon, akit cseppet sem volna szabad lekezelni és rosszallóan kinevetni. Neki - és a hasonszőrűeknek - nagyon is szüksége volt erre a négy nap együttlétre - a jazz -zenével.
Pénteken a "vegyes identitású", részben jugoszláviai, vajdasági magyar, részben pedig magyarországi Kurina kvartett nyitotta meg az estet. A kanizsai viszonylatban komoly zenei hagyományokkal rendelkező Kurina család képviseletében Kurina Miklós (zongora) és Kurina Laura (ének), valamint Parádi József (basszusgitár) és Jávori Vilmos (dobok) fellépése jelentette a bizonyosságot, hogy nem csak mint egyfajta helyi színfoltot, érdekességet hívták meg őket a fesztiválra, hanem hogy valóban olyan jó zenészekről van szó, akiket érdemes figyelmesen hallgatni, akiknek a "munkájára" érdemes odafigyelni, akik igenis megállják a helyüket az ilyen rendezvényeken.
Dresch Mihály pénteken este még csak szólóban lépett színpadra. Nagyon jó alkalmak - és egyben egyfajta bátorságról is tanúskodnak - az ilyenek, amikor az elismert zenészek arra is vállalkoznak, hogy egymagukban lépjenek ki a színpadra, hogy szólóban is bemutassák, hogy hangszerüknek, hangszereiknek micsoda mesterei. Így volt ez most is, Dresch Mihály esetében is, aki fúvós hangszereken adott ízelítőt a zene lehelőségeinek határtalanságából.
És szakítsuk most meg az időrendet, maradjunk még egy kicsit Dreschnél. Másnap, tehát: szombaton délután 18 órától Geröly Tamás ütőhangszeressel - aki minden fellépése alkalmával bebizonyítja nekünk, hogy az ütőhangszeres még véletlenül sem a dobos egyértelmű szinonimája - duóban, a Tiszaparti mólón Napbúcsúztató címmel épp a fentebb említett népzenei érdeklődéséről és jártasságáról tett tanúvallomást.
A moziban később, este nyolc órától Valentina Češnjevar és Mezei Szilárd szintén duóban lépett közönség elé. Ők ketten már huzamosabb ideje együtt játszanak, és a megjelent közönség már korábban is többször hallhatta őket, arról nem is beszélve, hogy külföldön sem teljesen ismeretlenek. Az a fajta szabad, improvizatív zeneiség, amit duójukban művelnek - de amit már jóval korábbról, az AIOWA Music Sectionból, illetve a Mezei Szilárd Ensemble-ből is ismerhetünk - nagyon szoros rokoni szálakkal kötődik a fentebb taglaltakhoz, a népzenei viszszacsatolásokhoz, illetve a Szabados, Dresch és hasonló zenészek nevével fémjelzett úthoz.
Milan Vrsajkov (gordonka) és a tajvani Yi-Ching Chen (zongora), habár némi "szelíd visszafogottsággal" állt színpadra, zenéjükre mégis inkább egyfajta lendületes, könnyed (ön)irónia volt jellemző, ami ilyen megközelítésben tökéletes összhangba került egymással.
A fesztivál harmadik napját Szabados György és a MAKUZ, a Magyar Királyi Udvari Zenekar fellépése zárta. Habár Grencsó István és Lajkó Félix a műsorfüzettel ellentétben mégis távolmaradt, az egykori keletnémet harsonás, Johannes Bauer vendégjátékával kiegészült udvari muzsikusok teljesen elkápráztatták a közönséget. Nemcsak, hogy egy emberként, lélegzetvisszafojtva hallgatta őket a publikum, de a levegő is megmeredt és megdermedt a teremben, mintha az (ő) is a zenét figyelné. És nem csak a levegő, de talán még a legyek is megálltak röptükben... Műsorukba a szabad és vágtató szárnyalástól a nyugodt összehangoltságon át a precíz játékosságig minden belefért. Ahogy az elején is mondtuk: a három pont mindennél közelebb áll az igazsághoz... Szabados György és a MAKUZ... Csak megköszönni tudjuk...
Magyar Szó, 1995. IX. 20.