Bár már az első alkalom után úgy tűnt, hogy anyagiak híján hamvaiba fúl a kanizsai jazzfesztivál, az idén már negyedik alkalommal lezajlott. Ami a szervezést és a résztvevők produkcióját illeti, elég tisztességesen. Csupán a fesztivál elnevezésével kapcsolatban van némi fenntartásom, mert azért nemhogy jazz, de még az improvizatív zenék sem határozzák meg annyira egyértelműen a rendezvényeket, mint ahogyan azt a Jazz, improvizatív zene... alapján gondolná az ember. De hát a szervezők szervességben, egységben és minőségben gondolkodtak, amelyben nemcsak a magas rendű zeneiségnek van meg a helye, hanem a társművészeteknek és a műhelymunkának. Közép-európai hangsúllyal. Így végiggondolva nem hangzik ez rosszul, csak mégis - és nemcsak a saját véleményem szerint -, mintha egy kicsit kevés lett volna a jazz. (Habár az is igaz, hogy két éjszaka is volt reggelig tartó örömzenélés a Stendhal pizzériában.)
Az idei fesztivál fő tartóoszlopai a nemzetközi összetételű Mezei Ensamble, Nagy József JEL színháza, Vladimir Tarasov litván és Geröly Tamás magyar ütőhangszeres voltak. A JEL színház az idén különösen kitett magáért, három performance-ot is tartott, mert, mint Bicskei Zoltán művészeti igazgató nem minden érzelmi felindulás nélkül elmondta (hiába írta szét negyven személyre Mezei Szilárd a különböző filmzenéket), a szabadkai fúvószenekar az utolsó pillanatban lemondta a közreműködést Ózsvár Péter kerámiakiállításának megnyitóján, így oda is Nagy Józsefék ugrottak be. A fesztivál díszvendége Király Ernő zeneszerző volt, megfordult itt Szabados György is, továbbá a JEL színház mellett a legtöbb érdeklődőt vonzó amerikai muzsikusok is: Benny Bailey, aki az egyik legkeresettebb jazztrombitás nemcsak Európában, hanem Amerikában is. 1925-ben született Clevelandban (Ohio). A jazz történetének négy jelentős zenekara közül háromban játszott: Lionel Hamptonéval, Count Basie-éval és Dizzie Gillespie-éval. Mintegy 70 albuma van. A zongorista és fuvolás Kirk Lightsey ugyancsak szívesen látott stúdiómuzsikusnak számít, jazz- és blues- énekesek egész sorát kísérte karrierje kezdetén. A hatvanas években pedig Sonny Stitt-tel és Chet Bakerrel dolgozott sokat. Igazán azonban 1979 és 1984 között lett híres a legendás Dexter Gordon zenekarában. Jelenleg két saját zenekart vezet, a pop felé hajló Leaderst és a New Orleans-i stílust és Louis Armstrong hagyományát ápoló Satchmo Leaderst. A két neves muzsikust magyar ritmusszekció kísérte - a MAKUZban doboló Baló István visszatérő vendég Kanizsán, a Benkő Róbert helyett beugró Horvát József-nek (bár a Junior Jazz Quartett-tel megnyerte a krakkói jazzfesztivált) egyáltalán nem volt könnyű dolga, mert - mint maga mondta - csupán előző nap játszottak együtt egy koncertet Győrben, ott is próba nélkül, egyenest a mélyvízbe lökték. De azért mégiscsak feltalálta magát valahogy, és ez a lényeg. No és az, hogy úgy látszik, most már mégiscsak megszilárdul vidékünkön egy olyan találkozóhely és műhely, amely a művészeteket testvéreknek fogja fel, lehetőséget adva a hazai és a külföldi művészeknek a közös kísérletezésre, sőt még értő meg érdeklődő (nemcsak kanizsai) közönséget is tud biztosítani a produkciók bemutatásához.
Magyar Szó, 1998. IX. 15.