Beszélgetés Nagy Józseffel, a Jel Színház vezetőjével
A kanizsai közönség ugyan kedvezően fogadta Bücner Woyzeck drámájának feldolgozását, de hogy mit is láttunk mégis bővebb ismertetést kíván.
- Ez igen egy összetett kérdés, de evvel találkozunk bárhol, a darab érthetőségének problémájával, sőt néha a mi számunkra is gondot okoz. Viszont, ha a közönségnek élményt nyújt, azt jelenti, hogy mégis befogadható. Nagyon nagy hangsúlyt fektetek ezeknek a dolgoknak a leellenőrzésére, hogyan lehet közölni valamit anélkül, hogy azt racionálisan is meg kellene magyarázni. Rengeteg mondanivalója van egy darabnak, nagyon sok, főleg emberi réteget megmozgató dimenziója, amit az érzékennyé váló közönség be tud fogadni. Ha elfogadom, elhiszem a másik játékát, akkor ehhez nem kell színházi kultúrával rendelkeznem Itt alapvető emberi dolgokról van és kell hogy legyen szó. Hogyan esett épp erre a darabra a választás? - Láttam sok jó és rossz feldolgozását, de lényegében a darab hangulatában fogott meg valami, és a darab aktualitása, a háborús helyzet. A kiindulópontoktól mindig nagyon eltávolodunk az átdolgozás során. A Woyzeck dialógus evvel a drámával. Az én vízióm a Woyzeck által képviselt emberi sorsokról, emberi magatartásokról, ami egy speciális sors a számomra, a kiszolgáltatottság, az elnyomottság kifejezése, amikor valaki vagy egy helyzet dominánssá válik, nagyon kevés kiutat hagyva az embernek, kevés választási lehetőséget. Leszűkülnek a terek, a lehetőségek .A szűkített térben minden megnő, minden fölfokozódik, más dimenziót kap, ami az őrületig, a gyilkolásig jut az egyik végletben, a másikban pedig a soha fel nem fedezett apróságokig, érzékenységekig, a szeretetig.
Mit is takar elnevezésetekben a színház kifejezés, miként lehet meghatározni műfaját?
A pantomim régen lefutott, talán a táncszínház terminus a legelfogadhatóbb kifejezés, amibe beleférünk, valamiféle kifejező mozgás, amiben vannak táncos elemek is, viszont az egész nyelvezete nagyon színházi. Partitúrát soha nem készítünk, mindig tiszta lapról indulunk, az egyéni érzékelésre, érzésekre szorítkozva kezdjék újraírni, szerkeszteni a játékot. Kanizsa, a szülőváros végigkíséri pályátokat...
Kanizsa és a gyermekkor meghatározó jellegűvé vált, sok dolgot magammal vittem, a látásmódomat, formakezelésemet. Később ez már tudatossá vált bennem, tudatosan kezdtem el elemezni az itteni embereket, beszédmódot, az itteni sorsokat, életdramaturgiákat. Egyrészt Tolnai Ottó költészete segített, de persze ezt nekem is idomítanom kellett a világ szintjeihez, világszínházi eszközökkel kellett megfogalmaznom, hogy ne váljon folklórrá.
A fesztivál és vendégszereplésetek kapcsolatában a szerves művészet és a rituálé kapott szerepet...
- Ezt olyan értelemben fogalmazhatjuk meg, hogy minden művészet, minden színház annyiban szerves művészet, hogy ne váljon hamissá, eredetivé, szervessé pedig akkor válik, amikor nem "színészkedik", nem akar másnak mutatkozni, mint ami. Tehát nem egy elképzelt ideát próbál felöltöztetni, hanem a gyökerekig hatolva valami lényegi dologra támaszkodik, abból táplálkozik és szív nedveket. Valóban megfogható, átélhető hús- vér dolgokkal manipulál. A rituálé, furcsa szó, de ez is egy alapkövetelménye. Tehát nem magányosak a színészek a színpadon, nem exibizionalista módon önmagukat hajszolják, hanem egymásra utalva közösségi dolgot próbálunk felépíteni.
A szombat délelőtti előadás pedig egy performánce volt, ami fel próbálta idézni Kovács Antal ihletvilágát, a bácskai létet sűrítve, mint egy rövid vers, a tiszta poézis.
Új kanizsai újság, 1996. IX. 19.