Makropoliszi történetek 4.

Đorđe Pisarev (Újvidék)-Bakos András (Szeged-Algyő)
A nagyváros mögött

Mit vártál, mit fogsz látni? Édes szívem.

Igen, talán azt: egy hosszú és poros alagutat, melyről azt sejted, átvezet a folyó alatt. Az egyik följárata az egyik parton egy régi kriptába vezet, a másik viszont a túlsó oldalon egy régi ház pincéjébe; s Te ülsz ott, mint kedvenc regényedben, egy életen át minden este, gyertya ég melletted, régi, elfeledett költők műveit olvasod, míg meg nem kocogtatja a pinceajtót háziasszonyod, hogy ideje lefeküdni. Gazdag nem vagy, csak vagyonos. Van egy nyolcadházrészed a folyó túloldalán; a házat arra sem méltattad, hogy megnézzed, csak elképzeled, mi mindent dobáltak ki az ablakán, amikor véget ért az első, hosszabb áramszünet. S tudod, egyszer, midőn a folyó az esők miatt a szokásosnál is hatalmasabbra duzzad, egy este sistergést, majd zúgást hallasz az alagút ajtaja felől, majd léptek zaját. Gyertyával a kezedben odalépsz, elhúzod a reteszt, s megpillantasz egy fiatal férfit, aki gyönyörű, barna lányt tart a karjában. Sápadtan azt mondja, az ő hibája, nem tudta, hogy a kriptában talált ajtón túli folyosó a meder alá vezet. A férfi elmegy, a nő pedig magához tér az egyik szobában, s a magára kapott férfiköpeny zsebében talál egy kulcsot, mely a pénzes kazettáé. A kulcsot magával viszi.

A sötétben csakis azt kívánhattam, hogy a téglák, melyeken lépkedtem, ne kezdjenek süllyedni, elcsúszni a talpam alatt, és ne halljam egyszer sem azt a halk, vékony visítást, amelyet akkor jegyeztem meg egy életre, amikor katonaként ki kellett üríteni a laktanya egyik régi, betonfalú szeméttárolóját; vasvillával a kezemben álltam akkor, lábam előtt mozogtak, zizegtek a nejlonzsákok, a hadnagy fölöttem állt, a betonfalon, szétterpesztett lábbal, s apró pisztolyát ide-oda kapdosva komikusan pukkogó lövéseket adott le. Akkor is, most is átázott a zubbonyom ujja, ahogy a homlokomat törölgettem. Most kemény pokróc ért a homlokomhoz, előrenyújtottam a kezem, és megtaláltam a rést, mely nyílt, mint egy színházi függöny.

Egy klubba jutottam.

Sötét volt, kicsit hasonlított a szerkesztőség emeletén lévő kocsmához; csak valahogy otthonosabb. Odafönn karzat. Eldöntöttem, leülök a sarokasztalhoz. "Szóljál, hogy engedjelek el, és akkor magamtól odébb húzom a seggem" - mondta a lány halkan, és utat engedett a pult mellett. A sör édes, de finom.

Kedves panker gyerekek ültek mellém; az egyik halk hangon engedélyt kért, hadd telepedjenek le. Aztán meg mintha feszélyezné őket, nem folytatják a beszélgetést. Én szólalok meg végül, mondom, hogy tegnap láttam a városban egy hosszúcombú nőt, akinek olyan haja volt, mint a cherokee indiánoké. Egyszerre szisszennek fel, mintha a forró vizes tust fordítottam volna feléjük. Az egyik halkan és rosszallóan azt mondta; hogy ez már azért túlzás. Rátenyereltem az asztalra, jelezve, hogy mennék, mire mind a hárman felugrottak, hogy utat engedjenek.

Az első pokrócfüggöny után ismét teljes sötétség fogadott (a sötétség teljessége); tapogatóztam, lámpa nélkül, s egy második függönyt találtam, amely viszont a szabadba vezetett. Éjszaka volt, és csak a csillagok világítottak. Az utca mégis ismerősnek tűnt. Nem egyszer jöttem már haza erre. Elindultam a fal mellett, s ahogy a régi magtárhoz értem, megnyomtam az ajtót, nyitva van-e. Reccsent és engedett. Nyitva. A magtárban, amely a levéltáré, a barátom kapott helyet. Az ajtót nem lehet bezárni kívülről, csak belülről, a retesszel, ami akkor készült, amikor még búzát öntöttek be a lőrésszerű ablakokon; ezt azonban csak néhányan tudjuk. Vajon hol lehet ilyenkor a pasi? Bementem, benyitottam a második ajtót; a teremben, a hosszú asztalokon ugyanúgy tornyosultak az iratok, mint legutóbb, amikor azzal az ijedt arcú szőkével jártunk erre. Az üvegfal mögött a gázkonvektorral fűthető vendégszobában is minden a helyén; a barátom akkumulátoros rendőrlámpája is az asztalon. Vajon hová mehetett lámpa nélkül, áramszünet idején?

Egy órán át álltam a zuhanyozóban, a forró víz alatt; a nejlonfüggönyön túl egyre álmosabban világított az akkus lámpa. Aztán elaludt.

(Folyt. köv.)