Miloš Latinović
Janus másik orcája
33.
Jasper Daniel, Adam Teacher, Bessy Williams és mások
- Víz vagy bor, hazugság vagy édes gyönyör? Vajon mivé lesz az éjszaka? Mondd meg, kislány! Rajta. Melyik ruháját ölti fel? - kérdezte Tanját, aki kedvelt kávézója pultja mögött tüsténkedett.
- Mondd meg inkább te - bíztatta a lány, beszállva ezzel a játékba, mint mindig, érdeklődéssel és türelmesen.
A hely kihalt volt. Az éjszaka majd csak később veszi kezdetét.
Vihar készült.
Sam Rivers, az oklahomai. Cecil McBee és Norman Connors. Tenorszaxofon, bőgő és dobkíséret. Könnyed mese.
Jasper Danielt idézte.
Kiváló ital a Dane Cole lutheránus lelkipásztor alapította szeszfőzdéből. A papok tudják, mi a jó.
- Még egy lábatlan Jacket - mondta.
Jasper Jack Daniel, "Lenzburg legnevesebb fia", Tennesseeben már hétévesen whiskyt gyártott. Amikor tizenhárom évesen a szeszfőzde tulajdonosa lett, már mindent tudott a finomítás folyamatáról, hogy a whisky minden egyes csöppjének platánszénen kell áthaladnia, mert az belőle minden tisztátalanságot kiszív. Ez, a tisztátalanság kiszívása, meg a hideg forrásvíz a finomítóban használt mészkőn, teszik a whiskyt különlegessé.
- Tanja!
Jasper Jack és a lány mosolya.
Sam Rivers. Nagyon jó.
- Jasper egyszer mérgében úgy az ajtóba rúgott, hogy a lába ujja megsérült. Sántítani kezdett, valamivel később pedig begennyesedett a sebe, és a lábujját amputálni kellett. Későn. A következő két csonkítás sem használt. Ezerkilencszáztizenegy októberében halt meg. Bizarr, nem?!
Tanja hallgatott, Adam Teacher volt az ő embere.
- Nem vagyok féltékeny. Nem, semmiképp sem.
- A tanító volt sok tekintetben a megfelelő ember. Kivételes, kissé különc, bátor, félig vagy teljesen bolond, hisz Ian Campbell zoológussal barátkozott. Utazásuk Dél-Afrikába a négyszáz tonna madárürüléket szállító Tumuri nevű hajón tragikusan végződött - hajótörést szenvedtek -; és mindenféle furcsa esemény kísérte. Regényt lehetne írni, vagy inkább filmet forgatni róla.
- Mit tesz a jellem - mondta.
Tanja hallgatott, elszórakoztatta Rivers suttogó fuvolajátéka.
Nem ismerte Adam Teachert, ahogyan Bessy Williamset sem, aki az Islay szigeten, a Ian Hunter tulajdonában lévő Lafroig finomítóban állított elő whiskyt. Időnként Walkeréket, Hyamet és Johnnyt, James Beamet és másokat is látott, de nem sokat törődött velük.
Mások e társaság miatt jártak oda.
Ő a mosolyát és a megrendelt italt mérte.
Dupla, még egy, szódával felesen, jéggel, cukor nélküli feketébe töltve.
- Tanja!
A zöld szemek mosolya, s az alatta táncoló apró szeplők.
- Vízre vagy borra, hazugságra vagy édes gyönyörre? Mire válik az éjszaka - kérdezte ismét.
Tanja hallgatott.
34.
Az időlépő ember
A Cirill és Metód Szent Apostolok könyvesboltban azon a napon, amelyen postakocsin vagy vonaton, később taxin - a Fordot bizonyos Miroslav Berger, egy becskereki cseh vezette - az áru érkezett, pezsgett az élet, és nagy volt a tülekedés, a lökdösődés a bejárati ajtóban és a lépcsőházban, mindenki futkosott, segíteni próbált a másiknak, hogy a munkának mielőbb a végére járjanak.
A hársfa alatt állva figyelte a jelenetet.
Derűs volt a nap. Rózsák illatoztak.
A segédek rohangáltak kezükben irodaszerrel teli dobozokkal, ívpapírral, nyomdafestékes csomagokkal, és - ami őt legjobban érdekelte - folyóiratokkal, amelyek bécsi vagy prágai színibemutatókról szóló jelentéseket, új könyvek ajánlóit, tárcanovellákat, ismert szerzők legújabb verseit, Afrika és Ázsia egzotikus országaiban tett utazások leírását, könyv- és folyóirat-megrendeléseket tartalmaztak.
Nézte a jelenetet, és kissé zavarba jött, mit is keres ezen a helyen, mert csak évekkel később, de olyan időben, ami mára már szintén a múlt, vásárolja meg első piros-fehér drukkersálját, és később a ballagási nadrágot tiszta lenvászonból, csokoládészínben, ugyanebben az üzlethelyiségben, amelyben Jovan Radak könyvesboltot nyitott, s amelyet az örökösei, legfőképp felesége és vője, az orosz Arandarenkó, még hetven évig működtetettek.
Már régen észrevette, hogy az idő számára nem mindig ugyanúgy telik, hogy éveket és korokat lép át, mintha álomban tenné, botorkálva egyik tértől, egyik saroktól, egyik találkozástól és eseménytől a másikig, elandalodva, miközben egy egész korszak lobban el lába előtt a máglyán, vagy feleszmélve egy folyosón, amelyen a győztesek sorakoznak. Úszott, akár egy vitorlás tutajon.
Ezért aztán meg sem lepődött rajta, hogy a mozgékony és szorgos segédek papírt és írószert hordanak be a textilkereskedésbe a sarkon, ahol két, egyébiránt összeilleszthetetlen kor találkozik és fonódik össze.
Reggel a friss péksüteménytől és violától illatos utcán, amelynek járdáira a gyerekek éjjel szerelmes üzeneteket írtak, s melynek kávézóiban a nagyok első feketéiket isszák, itt találkozott Richelieu kardinálissal és fekete kabinetje tagjaival, az elragadó bájait nagykabáttal fedő Doris Dayjel, akinek csak mosolya csillant fel az alkonyatban, itt találkozott a halálosan komoly Graucho Marxszal, amint orrát újságcikkek festékszagába meríti, és gyakorta került a szeme elé Pitt Maravic is, aki a kosárlabdát egy ujján pörgette, miközben a másikkal söröskorsót emelt a magasba.
Soul & lemon.
Radak könyvesboltjában sok könyvet olvasott, a pénztárnál viszont szövetekért fizetett, rövid alsónadrágért és trikóért, ünnepségeken, esküvőkön meg védszentünnepeken felöltött nyakkendőért és selyemharisnyákért.
Összeragasztotta, összefűzte az időt, miközben ezeken a folyosókon haladt.
Ilyen volt.
Erről álmodott.
Vagy csak írt minderről.
35.
Az utcán, a hárs alatt
Egyébiránt mindegyik szerző, legyen az bár halotti búcsúztatók vagy ünnepi köszöntők szerzője, azért ír csak, hogy javítson a maga képén.
A tetőket eső színezte.
Lombok.
Plakátok a falon.
Padok a szerelmesek nevének vésett betűivel.
Járda.
36.
Aki nem ekével szánt, írjon pergamenre...
Az írás lehetőség a bűnbánatra.
Tényleg.
Egy angol szerzetes írnoki munkának szentelt jobb keze relikviája lett annak a kolostornak, amelyben rendszeresen és rendületlenül rótta isten törvényeinek szavait a pergamenre, mert változatlan maradt húsz évvel halála után is, amikorra a test többi része rég elporladt már.
Isten kiválasztottjai? Szentek.
Írók?
Nem, hanem Szent Benedek gyermekei. Másolók. Akik a hideg és homályos apátságok falai között naphosszat körmöltek, szaporították a kéziratot, sokszorosították a könyveket, és ízléses kis könyvtárakat gyűjtöttek.
Szent Aurél szerzetes, az iskolázott írnok, nyáját egy eltévelyedett bárány példázatával okította, aki a bűnbocsánatot a szkriptáriumban kifejtett szorgos munka eredményeképp nyerte el. Az történt, hogy mikor meghalt, az ördög már vinni is akarta a pokolba. Ám, amikor ez a rossztetteiről elhíresült halandó az ítélőszék elé lépett, az isten megpillantotta azt a gyönyörű és hatalmas, szent írással teli fóliánst, amelyet élete során a bűnös másolt. Úgy határozott, hogy a könyv minden betűje fejében egy-egy bűnét elengedi. Mivel ez egy igen testes iromány volt, az angyalok a bűnök összegzése után megállapították, hogy minden bűne megbocsátatott, sőt még kihasználatlan is maradt egy betű. Az isteni bíró kegyes ítélete alapján a szerzetes lelke visszatérhetett testébe a földre, és alkalmat kapott arra, hogy élete is megváltasson.
De az miféle?
37.
Egyszerű látszat
- Van idő, amikor úgy tetszik, hogy a kacatok aranyozása fontosabb a női szemek gyöngyház tónusánál - mormogott, miközben arcához emelte az asztal közepéről a hamutál és a sótartó társaságában elhelyezett selyemrózsát.
- Megiszik valamit?
- Lehet.
- Egy köteg gyanús eredetű bankó fontosabb az álomnál, az üdítőnél, a vasárnap déli ebédet követőnél, ami szürkületig tart, mikor a tücskök rázendítenek, és valamilyen illatot hoz a szél. Van olyan időszak, amikor valamely politikus vezér üzenete, legyen bár nagyképű bohóc és senkiházi, fontosabbnak tűnik, mint Karl Popper elméssége vagy Miguel de Unamuno óvatosságra és meggondolásra intő jegyzetei. A macskák iránti vonzalom csak egy ilyen időszakban lehet fontosabb két lény valódi szerelmes játszódásánál, egy sör, egy pohár ital fontosabb a jó megjelenésnél, amellyel volt barátnők anyjánál aratható siker.
Szerencsére minden ilyen pillanat, kor és idő múlandó, és nem egyéb puszta látsztnál.
Letette a poharat.
A negyedosztályú söröző kihalt terme megpördült körülötte. Amikor felállt, valahogyan minden meglendült, a faasztalok, a poharak, a sótartók, a villák, a falak, a lámpák, a művirág.
- A söre - mondta a pincér az asztalra helyezve a következő korsót.
Hogyan került ide, kérdezte magától.
Sötétség.
...a kastély nagytermébe vezette: benn asszonyok horgoltak, vándormuzsikusok énekeltek, és komédiás ollózott a levegőben.
A ház ura elmagyarázta (...), hogy a sólyomnak sötétre van szüksége a pihenéshez és a táplálkozáshoz, de nem akkorára, hogy azt higgye, hogy végtelen sötétség övezi, mert akkor az éj urának érezné magát, feltámadna zsákmányejtő ösztöne, és öngyilkos repülésbe kezdene.
- Tudnod kell, fiam, ezekről a dolgokról. Te vagy az, aki egy napon a helyembe lép és megörökli kiváltságaimat, de az uralmunk alatt felgyülemlett bölcsességet is, ami nélkül egy kiváltság sem lesz több puszta kívánságnál.
- Tudja, atyám, hogy a könyvtárban régi írásokat olvasok, és hogy eminens latinos vagyok?
- Az a bölcsesség, amiről én szóltam, több a latin ismereténél.
- Nem fogok több csalódást okozni önnek.
Csalódás?
...Egyedül járt a nyílt vízen. Nyugodtan ücsörgött, miközben a hullámok gyöngéden hintáztatták a lélekvesztőt. Elővette a kulacsot és hosszan kortyolt. Meggyújtott egy cigarettát. Pall Mal, mindig is értékelte ezt a színválasztást és -elrendezést. A nap a vízre feküdt, mint egy vakító bronzkorong, az apró hullámok pedig lobogó aranyként töltötték ki az univerzumot.
Még egyet kortyolt, a palackot pedig a csónakfenékre engedte, nem sokat bajlódva a kupak visszacsavarásával. Lassan elszívta a cigarettát. Nyugodtan szemlélte, hogyan folyik el a whisky maradéka, csöndes barna patakocska, ahogyan ő is érzett, és ahogy a könnyek is irányt vettek az arcán. A csikket eldobta, és a zsebéből kiemelte a bombát. Kirántotta belőle a szöget.
Egy hosszú, végtelen pillanat alatt a csónakfenékre engedte a bombát, és ráhasalt. A következő életében jobb lesz, épphogy végiggondolhatta még egyszer.
A fülsüketítő dörrenés rávette, hogy kinyissa a szemét.
A WC-kagylón ült, hátát a hideg fal fehér lapjaihoz támasztotta. A pénztárcája a nadrágzsebében a bokájánál hevert. Benne könyvtári, videoklubos és horgászegyesületi tagságik. Minden itt volt, papírfecnik, rajtuk számokkal és kis kerek betűkkel, amelyek szavakat és rövid mondatokat alkottak, emlékeztetőket, címekre és nevekre, gondolatokra, megfigyelésekre, megjegyzésekre, mindarra, amit újságban, könyvben, folyóiratban olvasott.
- Szar ügy - mondta, amikor felkelt, és közben le sem vette a szemét az ajtóra írt grafitiről.
Aki tanul, nem kapál - aki eszik, szart kakál.
- Egy pillanattal korábban még trónörökös és hős voltam.
A pillanat.
Az örökkévalóság.
- Ki is vagyok?
38.
Pornó
A pillanatban, amikor könnyedén becsúsztatta vérbő szerszámát Tanja meleg és szoros hüvelyébe, vállán hideg érintést érzett. Lehelet, mósuszillat, és két súlyos, meleg és gyöngédségéhes gerezd nehezedett az izzadt hát lankájára.
- Ne aggódj - súgta Tanja -, ez csak Goga, a húgom. Tudod, aranyom, szeret játszani. Mondtam neki, hogy érkezünk. Jó lesz, kicsim - adta még hozzá két gyönyör keltette sóhaj között a fiatal nő.
Hát persze. A kellemet már érezte. A szenvedélyt, ami erősebb volt, mint amit a Király Évával vagy Margóval folytatott onániás párbajok alkalmával érzett. Akik csókolgatták, mellbimbóikkal böködték, hideg lábujjakkal, nyáltól sikamlós tenyérrel combbelsőjét simogatták.
Tanja mind sűrűbben, mind hangosabban sóhajtozott.
Gordana nyelve mind szemtelenebb lett.
Pontos volt a titkos helyek feltárásában, mint Margité, akinek a nyála égetett és a bőrön rózsaszín foltot hagyott.
- Álmodom én mindezt? - kérdezte magában, miközben az ablakon kinézett az alvó város kulisszáira.
Az álomban ő ott se volt. Csak az ágy, a szűk és nyikorgó, és rajta a két nő. Szépen és buján.
A játék ereje. Egy lépés vagy kettő. Balra, jobbra, körben.
Tanja felkiáltott, meghajolt, mint egy sima fűzfavessző, egy felhúzott íj, majd elernyedt.
Még benne volt. Keményen és erőteljesen. A húga, akár egy delfin, behúzódott a lábai közé, arra kényszerítette, hogy elhagyja Tanja meleg ölét, majd ráfeküdt nővére mozdulatlan testére, felkínálta neki nagy, öblös, rózsaszín farát.
Ez eszébe juttatta a római történetet Jarmus filmjében az Éjszaka a földön címűben, amelyben a Bennini alakította taxisofőr megbánja bűneit és meggyónja a gépkocsiban elmesélve szodómiáját és bűnös viszonyát a sógornőjével, amelynek hallatán a kísértésbe kerülő barát szívrohamot kap és meghal.
Elnevette magát.
És behatolt.
Gordana csöndes maradt.
Szorítása amolyan tisztességes.
Ezen a kapun jó ideje nem lépett be senki. Az aritmikus mozgás árulkodott a vágy erejéről, az elfojtott nyögések könyörgése a kitartásért szólt; hála, átadás.
Tanja magához térve száraz szájával kereste húga mellbimbóinak rózsaszínű hegyeit. Ujjai a kezét keresték.
Lecsukta a szemét.
Az 1524. esztendőben. Marcantino Raimondit letartóztatják Pietro Arretino szonettjére készült illusztrációi miatt, méghozzá Raffaello tanítványa, Julio Romano ajánlatára, mert az istenek szerelmi életét teljesen földi módon ábrázolta.
Élvezet öntötte el, szétfutott az ereiben.
Ismét behatolt.
Lazán. Erőteljesen.
Bartholomeus Schpranger, második Rudolf császár udvari festője rézmetszetein az isteni párokat dicsőítette, erényben és végzetben, és velőig szabad meztelenségben.
Nem tudott uralkodni önmagán.
Elszállt.
Majd aztán hanyatt vetette magát, és kinyitotta a szemét. A plafonon a matt fehérség helyett képek sorakoztak, a magát ledöfő Lukrécia, Zsuzsanna elragadtatása pillanatában kér öregúr tekintetétől kísérten, Ádám és Éva, amint belekóstol a tiltott gyümölcsbe.
39.
Tyrconnell
Andrew Watt, a nevezetes londoni szeszfőző készítette el az első Tyrconnellt az óceán másik oldalán, s nevét egy versenylóról kapta, arról, amely a Watt család tulajdonát képezte, és amely 1876-ban megnyerte az egyetlen ír bajnokságot - Viktória királynő serlegét -, miközben esélyeit egy a százhoz becsülték. A győzelmet viharos ünneplés követte, Anrew Watt pedig az általa tervezett címkére a cél felé vágtató lovat helyezte.
Írország sziklás észak-nyugati részének lakói még mostanság is örömmel beszélnek a nagy diadalról, ahogyan az ősi Tyrconnell királyságról is teszik, amelyben a tehetős MacDonnaldsek uralkodtak.
40.
Síri csöndben
Akkor Urbino doktor nyakon ragadta a papagájt, és diadalittasan felkiáltott: Ca y est. Azonban el is engedte rögtön, mert lába alatt a létra megingott, ő pedig egy pillanatra még megállt a levegőben, majd megértette, hogy élete bűnei feloldozása nélkül - mert ideje nem maradt megbánni bármit is, sem elbúcsúzni bárkitől is - délután négy óra hét perckor, Pünkösd hetében ér véget.
Tekintete a háztetők fölött siklott - akár a hosszú nyakú szomszéd kakasok taraja, úgy virítottak a meggy- és a diófalombok között -, a sötétség eljövetelét sejtette, ez volt a terhe a borús felhőtutajoknak, amelyek égdörgés kíséretében valamiféle erős, hódító flottaként közelítettek. A mező lángolt a napfényben, végtelenségbe hajlott, beborította az érettség olvadt aranya, alig hullámzott, csak amennyire a szél művészi, gyöngéd keze legyezte.
Vasárnap volt. Az asszonyok védőszentje, Panteleone napja.
- Idilli jelenet - gondolta tüdejében a forró és keserű levegővel. - Ebben a szép és szomorú órában, ezen a napon, egy rút korszak végén az ember egyszerre szerethet szenvedélyesen, lehet szerelmes és bolond, és meg is halhat hirtelen, úgy hogy az ne töltse meg lerakódó riadtsággal, erőteljes rettegéssel, hanem épp ellenkezőleg, büszke és részeg őrülettel töltse ki - mondta ki hangosan a langyos, sóillatot, emlékképeket, elhasznált szavakat sordró, a nappal és az élet kései órájában kelő szerelmet keltő szellőtől elragadottan.
Az asztaltól felkelt, és töltött még egy pohár bort.
- Ezektől az áramlatoktól, örvényektől jó, ha óvakodunk - szögezte le dolgozószobája közepén állva, és poharán át a fény forrására célozott. A bor borostyánkő színe.
Kiment az erkélyre.
A város aludt. Szürkén, langyosan, csúnyán. A szieszta ideje még tartott. Mélyen lenn, alatta az utca, amelyen fiatalságát, szerelmét, álmait eltékozolta.
Mindent.
Megszorította a korlát rúdvasát, amikor megérezte a rosszullét váratlan rohamát, meg a fájdalmat, amely vénái mentén, a görcsöt fogó ököltől haladt mellkasa felé. A fény sebessége. Éles, mindent eldöntő kín. A harcos, a vadász és a gyilkos biztos keze vetette eszelős dárda a húsba mélyed, és mással, mint a szívvel, meg sem elégszik. Eljut az agyáig, hogy haldoklik, de nem ez a tény lepi meg, hanem hogy ellentétben azzal, amiről a kisszámú szerencsés, a halál ölelését csodával határos módon vagy a véletlen folytán túlélő szemtanú mesélt, agyában nem pereg vissza élete filmjének jelenetsora, hogy a filmtekercsről nem szökik, észveszejtő sebességgel nem futott le a szalag, amikor pedig itt lett volna az ideje.
Leejtette a poharat.
Nem hallotta a széttörő üveg csörömpölését.
Megingott. Kivágott fa.
Miután magatehetetlenül zuhant, megértette, hogy hiába teltek el azok az évek, amelyeket újságok botránykrónikának megtöltésére fecsérelt, a politikai jegyzetek, a kommentárok, a különös és egzotikus tájakról tudósító riportok, a népszerű rovatok összesen sem rejtenek bár egyetlen filmforgatókönyvhöz elegendő történést, legyen annak bár csak egyetlen magáncélú, első-utolsó bemutatója is. Azt várta, meglátja a halál kaszanyélre támaszkodó árnyalakját. Mint Woody Alen filmjében. Azt várta, hogy megjelenik valaki a menny ezüsthomokján, ahogyan azt könyvekben és régi iratokban olvasta, hogy vezesse valahová, mezőkön vagy a Styx folyón keresztül.
De nem volt ott senki.
Egyedül volt, végzete pedig teljesen fehér.
Vakító fehér, a pupillát sértő és kitágító.
Fehér.
Fehér, akár az üres papírlap, amely az írógép hengerei között, azon a vasárnap estén, Szent Panteleone napján várt sorára. A férfi halála fehér volt, a papírlap sápadt arca, amellyel egész életében a kitöltés, átfutás és felülbírálás különös játékát játszotta.
< Lakatos Mihály: Pannónia arca felderül | Lakatos Mihály: Janus egyik arca >