Lázár Ervin Járkáló
"Világnak virága"?!

Szervesen szemlélve - Dániából.
(Másként, ugye, nemigen lehetne - mármint nézni. Se'. Hm?!)

Magyarul nem sok gondunk lehet az induláskor, hiszen a lélek és lélegzet szavunk egy hangon, egyet mond, lehel. Mégpedig mindenekelőtt azt, hogy növényi származásunk, és így alakuló környezetünk-belnyezetünk nélkül fel sem tehetnénk a kérdést... Milyen kérdést? Bármilyent.

Mit értek növényi származás alatt? Hát, hogy talán valami könnyebbel kezdjük: az ember ugye - Hamvas Béla szavával - egy 'sejtállam' (is). Márpedig aligha lehet kétséges mára, hogy e földi élet első markáns megnyilvánulása valahány százmillió (?) évvel ezelőtt az egysejt-ű, avagy az egy sejt vala. Ami, miután valamely 'beépített teremtő ige' parancsára egyszerre csak több lett, először növénnyé, majd állattá növekedett. S lőn belőle ember is. (E sorok írójának például ez a nehány százmillióéves megszakítatlan átöröklött-örökített sejtépítési 'vonal' teszi lehetővé, hogy egyáltalán elmélkedhet a fenti kérdésen! Persze a kedves olvasó számára is az olvasást.)

E sorok írója számára különben, de belülben is, alighanem magyar anyanyelve okán elsősorban (de erről még majd bővebben) nem kétséges, hogy amennyiben e kozmoszunknak, világunknak volt kezdete, akkor a kezdetektől - ha tetszik - 'elemi, atomi, molekuláris' szinten (is) benne volt a test-lélek-szellem kibontakoztatásának azon teremtő parancsa, igéje, aminek eddig általunk ismert leggazdagabb tejúti Nap-Föld termésével most egymásban, no, és a tükörben gyönyörködhetünk, vagy nézhetünk 'farkas-, hal-, birka-, bika-' - vagy ami tetszik - szemet.

No hát ez a szem, szemet vet (erre-arra-amarra) kérdés is megérne egy mesét! (Ezennel felajánlom a témát nálam 'mesésebbeknek' szabad felhasználásra!)

De mi van, ha soha nem volt kezdete e szemvetésnek, hanem mindig is vettetik-arattatik, 'a végtelen számú világok végtelen számú lényei által és között', amint például a Buddha nyomát követők nagy része fogalmaz. Vagy, amint a mi univerzumunkat vizsgáló szaktudósok egy jó része tartja magát manapság, mondjuk a folyamatosan és egyszerre keletkező, termő, bimbózó és pusztuló, táguló és szűkülő, végtelen, ámde nem határtalan, stb. univerzum-ok képleteihez? Egy-re megy?

Csak amióta élek itten e formámban 'Krisztus eljövetele után' (Háát! Ha csak körülnéz az ember... Hát, még ha belül is! Legalábbis kételyei támadhatnak ugye?!), az ezerkilencszázötvenes évek óta, a sokadik elmélet cáfoltatott meg a kérdésben, születtek újabbak, és alig hiszem, hogy valaha valaki-k előáll-hat-nak majd egy végérvényes változattal. Miért? Azért kérem szépen, mert a 'valóság természete' minden jel szerint nem csak 'paradox' (Hamvas), de alighanem mérhetetlenül nyitottabb és mesésebb, mint azt általában illik, avagy tiltott/kötelező elismerni.

Ha jól emlékszem, a nagy fizikus, a náci-német atombomba kiváló elszabotálója, Werner Heisenberg mesélte például, hogy a kvantummechanikai kísérleteket követően kezdte úgy érezni, hogy egy olyan 'teremtő-termő' szintet ért-ek el, ahol természet őnagysága a feltett kérdések (matematikai elméletek/vizsgálati eszközök) szerint kezdett válaszokat improvizálni! Magyarul talán ez a tanulság: a képzeletetek szerint adatik nektek; hiszen mitől is függ leginkább milyen kérdéseket teszünk föl!? De mitől függ a képzelet tartalma, iránya, szabadságfoka? Hát tapasztalataim, és tanulmányaim alapján mindenekelőtt attól, hogy kinek-minek is tekintjük, tartjuk magunkat - legmélyebb meggyőződéseink szerént.

Nos, az ősi magyar nyelvi tájékozódás alapján például az ember lehet sok minden (!?), de helyzete legtágabb, és legmélyebb értelmezését, jelentését tekintve egyszerűen A mindenség szülötte, és egyben 'képviselője', a mindenhol aktuális világ közepén. Minden egyes ember. Tartalmilag, vagy potenciálisan legalábbis. (Aki nem hiszi, járjon utána!) A forma ugyan természetesen mindig az adott univerzum, világ 'virágzási' lehetőségei, és lelkes-szellemes lényei teremtő-termése által meghatározott, de legközepében-n, MAG-jában a teremtő ige (vagy mi) egy-ugyanaz kell legyen, mint a virágoké és a világoké. Persze nem csak a magyarokra, magyarul beszélőkre-értőkre vonatkozik ez a tétel (gondoljunk 'csak' a világ népmese kincsére!), de - mára számtalan módon, formában, tanulmányban 'bizonyítva' *- számunkra mintha kivételesen közel lenne a 'szerves' (egybefüggő? egészre irányuló?) értékelés eme leggazdagabb lehetősége. /Leggazdagabb, mondok, mert még soha, sehol nem találtam olyan tanítást, ami bele ne fért volna, netán 'nagyobb' lett vóna bármiféle módon. Talán a TAO, a kínai Ég és Út Egysége emlékeztet leginkább 'aranykori' nyelvünk lehetőségeinek mindenséges bőségére./

Mindenséges maszlag!? (Kiálthatna föl valaki!) Hagyjuk a bukott, vagy egyesek szerint (pl.: Pap Gábor) "önfeláldozóan tönkrement" mágus (MAG-Y-kus-s) magyarokat, hiszen mostmár csak maradék kis országuk földjét kell kiárusítaniuk, és (talán néhány rezervátumot, makacs személyiségek kis köreit kivéve) eszméletlenül gyorsan beolvadnak végre az üzleti, egyházi, 'versenyes', kereskedő-lakáj-globalokrata 'világrendbe'. Slussz!

A vérözön évezredekig nem tudott velük végezni, de a 'cunci-áradat' (H. B.) egyetlen évtized alatt (szinte?) teljesen kicsinálta őket. Amilyen tehetségesek tudnak lenni olykor (egyenkint!), annyival hülyébbek, kaparibbak, görcsösebbek, 'vallásosabbak', hiúbbak, és korruptabbak (stb.) - még a 'globális átlagnál' is, ha egyszer belevetik magukat 'a jóba'. Hamarosan alighanem nagyobb mesterei lesznek a 'mintháknak' (bnp, nato, eu-ro, aszentko-rona, 'szabad'-pia-c, demok-rác-iá stb.), mint mai 'nyugati' idomítóik és parancsolóik. Ámen. (Vagy nem?!?)

De mi van a többivel? Ez a lény, aki/amely olyannyira megzavarodott önértékelésében, hogy szinte már fokozhatatlan véres őrültségek sorát követi el saját fajtája ellen is folyamatosan (legalábbis írott tört-én-etünk tanúsága szerint, vagy tízezer éve) a föld minden táján szinkronban a mai napig, miközben mintha szándékosan igyekezne végképp tönkretenni a földi élet lehetőségeit (de legalább a leggyorsabb iramban ritkítani, és/vagy megerőszakolni, kifosztani, kizsákmányolni a növényi és állati gazdagságot), és létét amúgy is annyira utálja, és unja, hogy - a nap és éjjel minden percében immár - globális tőzsdei orosz rulettet játszik, tétként úgyszólván mindenki mindenét feltéve - állítólag a kacatok özöne által elkábított (netalán szavazóképes) cca. 20%-os euroamerikai földi 'többség' által demokratikusan megszavazva mindezt?! Ez lenne itt a mindenséges képviselet, és csoda talákozások egyetlen általunk ismert helye és lehetősége? Nocsak!

Hát igen. A helyzet szinte reménytelen, de nincs elveszve, bárhogyan és bármennyire is fokozódjék. Miért? Azért, mert ahogyan Hamvas Béla fogalmaz (szabadon idézve:) "a mindenség mindig, mindenütt, minden-Ki-nek aktuális". Potenciálisan. Akkor is, ha fenékig (sőt még annál is tovább?) romlott, hogyha ön- és közveszélyesen él, hogyha csak a pénzt hajhássza, hogyha folyamatosan összetéveszti magát egójával, seggével, demagóg rögeszmékkel, autójával, 'fantáziájával', karrierjével, nemi szervével, bankszámlájával stb.?!? Akkor is?! Akkor is! Bármilyen kellemetlenül is hangozzék ez nagyon közismert 'gazemberek' esetében alkalmasint! (Vigyázat, nem azt állítom itt, hogy bármiféle tébolyult cselekedet óhatatlan természetes következményei elkerülhetők valamely hókuszpókusz, netán vallás vagy módszer által! Ebben ne reménykedjen senki! És a tanítások, beszámolók szerint borzalmas és halálpontos 'bumerángról' van szó a legtöbb esetben... Még ha netán 'csak' az unokákon csattan is igazán!)

Viszont tapasztalatok, beszámolók tízezrei vannak már a kezünkben a Föld minden tájáról, amik ("Korábban őrült, ma bolond..." H. B.) kortársaink azon élményeiről számolnak be, hogy ma is lehetséges a metanoia, a tébolyult hajszából és önmagunk elől való permanens menekülésből való megfordulás! No nem 'csak akarni kell', de az idők során fel(!)talált összes beavatási mód-szer is a rendelkezésünkre áll manapság, bármiféle titkolódzás nélkül (is). No és minden esetleges ellenkező híreszteléssel szemben egyáltalán nem tilos, (sőt!) szabad, spontán, intuitív módon is magunkhoz-egy-máshoz fordulni, és meg-fel-újítani netán régebben bevált eszközöket és módszereket is. Elvégre testi-lelki-szellemi 'palettánk', készleteink nem változtak olyan nagyot, legalábbis az elmúlt néhány százezer év alatt; már amennyire ezt a genetikai térképek alapján meg tudjuk ítélni.

De azért azt senki ne higgye, hogy valami kellemes önmagunk körüli forgolódással, masszázsokkal, illatterápiával, 'fitnesszel', jógával, reform, sőt bio-étkezéssel, önmagunkban pancsikolással, 'meditációs' ücsörgéssel stb. (amint a főként női kuncsaftoknak forgalmazza a new-age piac, de az üzletes 'guruk' özöne is többnyire) meg lehet úszni a dolgot! Elvégre, ha nagy-apáik-nagy-anyáink helyett nem is, de képviseletükben is mai berendezkedésünk, életvitelünk tekintetében elszámolással tartozunk, ugyebár!?

Mindenekelőtt magunknak és egymásnak, most és itt. (A túlvilág gondját talán ne hagyjuk teljesen a túlvilágra, de -) Társunk (ha van netán), gyerekeink és unokáink, honfi- és embertársaink joggal fütyülnek rá, ha bármiféle égi vagy földi hatalmaskodással, vagy ígéretes majdani jóval próbáljuk megmagyarázni, netán kacatokkal kiváltani, hogy miért is 'nem érünk rá' egymásra szinte soha igazán; hogy csak egyetlen, de talán legjellemzőbb vonását emeljem ki a Földünket domináló euroamerikai népségünknek. Aligha tévednek azok, akik azt állítják, hogy a földi lakosság 'maradék', cca. 80%-a iránti szemét vagy közönyös viselkedésünknek is egoista beállítottságunk és berendezkedésünk az oka. (A különben ritka szolidáris dánok például önironikus kedvükben gyakran hívják országukat Ego-land-nak.) Tisztelet a kivételeknek; de hát nem lehet alamizsnával, vagy 'segélyprogramokkal' kiváltani az igazi emberi szolidaritást - sem...

Nem kötelező szenvedni persze mindettől! Se kiirtott, kizsákmányolt növényi és állati 'testvéreink' (?) miatt, se a naponta éhenhaló milliók (!?), se a százezerszámra piacra kerülő gyerekek, eladott szex-rabszolganők, se a bnp-k szent nevében, netán ilyen-olyan egyházi áldással elsózott (egy legutóbbi példa: a svéd népegyház, mint fegyverrészvényes!) fegyverek áldozatai, vagy a 'pimasz huncut' (H.B.) politikusok korrupciója, a maffiák nyílt grasszálása, az őrült, de minimum rögeszmés ('fejlődés'; ah!) 'pénzemberek' uralma, de még a cunciban nyúlós habba esett rovarokként vergődő, fuldokló, netán ideig-óráig lubickoló százmilliók miatt sem.

Tényleg! Kin segít az, ha a szív szakad meg értük, miattuk?! De valamit ugye tenni kell! Hm?! Mit? Szívesen vennék minden ötletet, beszámolót mindenkitől. De ha lehet, arra kérném a hozzászólókat, hogy nagyszabású 'társadalom-átalakítási, egyházi, gazdasági, politikatudományi, mozgalmi, segélygyűjtési stb.' ötleteiktől kíméljenek. (Nem kívánok annyira szigorúan fogalmazni, mint Hamvas Béla - talán az Apokalyptikus monológban -, hogy aki azok után, ami az elmúlt néhány száz évben tört-én-t, még mindig hisz ilyesmiben, az idióta; de - )

Magam részéről ez idáig nem jutott jobb eszembe, nem találtam jobbat (ki és meg), mint az 'iskolát'. (Aki jobbat tud, rögtön szóljon!) Talán csodálkozik most a kedves olvasó, hiszen ő is járt iskolába, esetleg középfokú, sőt felsőoktatási intézménybe is, és hát - valljuk meg őszintén - kevés kivétellel a fenti kérdésekkel és megközelítésekkel nem túl gyakran találkoz-hat-ott. Az meg úgyszólván biztos, hogy csak a legritkább esetben próbálták felkészíteni arra, hogy netán lehető legteljesebb testi-lelki-szellemi potenciálját személyes kitárultságában a társ-adalom üdvére is szabadon kamatoztatni tudja. (Persze: hol a csudában, és kivel?!)

Itt a magyar iskoláról beszélek elsősorban, ahol ugyan nagyszerű kivételek akadtak és akadnak, de az elmúlt tíz 'szabad' év annyi ellentmondásos reformja után sem látszik különösebben bíztatónak a 'szabad, igaz, felnőtt' magyar-ember képzés ügye. Amin a legújabb 'gyarmatosító' bankok és a (többnyire óhatatlanul gyökeresen más alap beállítottságú, más származású) 'pénzemberek' totális uralma és 'idegen' érdekei ismeretében különösebben csodálkozni nem lehet, ugye.

De hát szétnéztem én a (-z alig) mesés 'nyugaton', Skandináviában, Dániában is, iskolaügyben különösen, és azt kell mondanom, hogy - fenti szempontok szerint - egyáltalán nem jobb a helyzet itt sem. (Bizonyos tekintetben még rosszabb, de ebbe itt nem mennék bele.) Ellenben a dánoknak legalább a tizennyolc éven felüliek részére van egy független, civil iskola-hálózatuk, egy a dánságba-emberségbe beavató, jó 150 éves múlttal, tapasztalatokkal bíró szabadiskola-típus, a dán népfőiskola. Vagy 100 éve 100 bentlakásos iskola, konzultációs hely, szellemi erőmű várja az érdeklődőket évente! Miután erről már elég sokat irkáltam, és ezen elmélkedések, felhívások és kirohanások java most is lehozható a Koppenhágai Hamvas Béla Klub honlapjáról (http://hjem.get2net.dk/hamv.laz)* *, ezért csak a legfontosabb jellemző vonásokat bemutató részt idézem itt magamtól (apróbb javításokkal) a talán elsőre különösen ható Folyamatszervezés és segítés kistérségi együttműködések számára című tanulmányból. E dolgozat ihletője s megrendelője a Vidék- és Területfejlesztési Intézet (?-VÁTI) volt, mely intézmény önmagában egy negyedmillió forinttal támogatta az e nyári, legutóbbi, a modellt 'bemutató' alaptanfolyamot. Ezért ugyan le kellett tennünk (Faludi Erika 'régiófejlesztővel' a szervező Kispad Alapítvány részéről, és Kováts Eszter pszichológus-szupervizor munkatársaimmal) egy, a dolgot elméletileg vázoló 'szellemi terméket' is - előre! - az asztalra, de így sem lehet eléggé értékelni a segítségüket. Arról már nem is beszélve, hogy az Intézet munkatársai közül is többen résztvettek a 'beavatáson', hogy maguk bőrén próbálják ki a módszer működését! (A tanulságokról majd alant kicsit bővebben.) Lássuk hát, mi a csuda is ez a 'dán népfőiskola'.

"Nos, a dániai tapasztalatok szerint ehhez venni kell egy jókora adag civil elszántságot, mindenekelőtt összehozandó egy demokratikus alapszabállyal rendelkező, nonprofit iskolaalapító 'Iskolakört'.

Kell egy - lehetőleg valahol a 'határban' fekvő - olyan épület-komplexum, ami a legintenzívebb, bentlakásos iskolaváltozat üzemeltetésére alkalmas. [...] Kell egy olyan 'tanári kar', amelynek tagjai képesek: 1. szabadon kezelni mind az éppen választott tárgyukat, mind a 'tanulók' ötleteit, netán kilengéseit, 2. lehetőleg "huszonnégy órában".

Kell azután egy olyan 'órarend', ami a törvény szerint 'általános műveltségemelő' kell legyen, de ez így nemcsak nem sokat mond, hanem egyszerűen szinte bármit lehetővé tesz, amit a 'tanárok-tanulók' (a hosszú, 4-5 hónapos menetekben többnyire konkrétan is együtt előkészítve, kidolgozva!) emberség- és közösségépítőnek, de mindenekelőtt 'ébresztőnek', a "csudálatos isteni kísérletbe, ahol is a por és szellem találkozik"(Grudtvig lelkész, az iskolatípus feltalálója szerint) beavatásra képesnek tartanak. Amint már fentebb említettem, lehetőleg átélhető, 'rítizált' formákban, a reggeli közös énekléstől, a művészeti alapgyakorlatozáson keresztül a 'szerepjátékokban' (is) megkonzultált környezetvédelmi gondok feldolgozásáig, példul.

Fontos tudomásul venni, hogy az alapvető célok, vagyis: 1. a személyépítés, 2. közösségépítés, 3. nemzetépítés, 4. emberiségléptékű tájékozódás - 'mérhetetlen' feladványához méltóan - nincsen sem központilag ellenőrizhető tanterv, sem vizsga, sem bizonyítvány! Sőt, a Szabad Tanárképző Főiskolán is, az alapvető (pedagógiai, pszichológiai, szociológiai) tudományos képzésen túl a leendő tanár személyét és 'egyedi' készségeit fejlesztik elsősorban, avval együtt persze, hogy bizonyos 150 év alatt bevált módszereket, mint például a 'mesélést', a személyes élmény felidézésébe öltöztetett 'előadási' stílust is gyakoroltatják velük. (Ezen a tanárképzőn sincs bizonyítvány!)

Ha valakinek itt Andersen is eszébe jut, hát beletrafált a dolog közepébe. De hogy tényleg értsük, miről is van szó, tessék elképzelni, hogy egy magyar tanárképzőn a 'társ-algási' nyelvszínvonalat, mondjuk, Hamvas Béla "speak easy" esszéstílusának szintjén jelöljük ki!

Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy miközben nagyban képezik a 'szabad tanárokat' a legkülönfélébb szabadiskolák számára, addig az alapminta, főinspirátor népfőiskolákon például gyakran alkalmaznak inkább 'az életben képzett', gazdag élettapasztalattal rendelkező 'tanárokat' a különböző feladatokra (- néha, látszólag szinte tekintet nélkül).

Nem csodálkoznék rajta, ha most a kedves érdeklődő olvasó (akár 'szakmabeli', akár nem) elbizonytalanodna, és fejét vakarva megkérdezné, hogy akkor most mit is 'taní-ta-nak' azon a népfőiskolán. Hiszen, ha kicsit tájékozott a kérdésben, azt is tudhatja, hogy az iskola hőskorában, bizony megismerkedhetett az akkoriban főként fiatal parasztokból álló 'hallgatóság' a legkorszerűbb mezőgazdasági módszereken túl például a mai napig oly sokat jelentő, hajdanában 'forradalmi' szövetkezeti eszmékkel és szabályokkal is. Amint még 'kutatások' is folytak némely helyszínen: többek között Dánia mai egyik csúcs export-termékét, az elektromosságtermelő 'szélmalmot' például az egyik népfőiskolán 'találták fel', vették alkalmazásba legelőször.

Vagyis a hagyományokat tekintve sem 'tilos' (szinte semmi) 'megtanulni' valamit a népfőiskolán. A lényeg az, hogy egy 'emberiségléptékbe' is állított közösségi, nemzeti kihívásra reagálhasson szabadon választhatóan, személyesen a 'tanuló'. Ha a személy valamennyire is itthon érzi magát a 'világban', a társ-adalmában, akkor önként is azt keresi, hogy helyzetének (lehetőségeinek, temperamentumának, tehetségeinek) megfelelően miként is gazdagíthatja a közösségét is tovább. (Amint ezt többek között például a népfőiskolát mint műhely-modellt is ajánló Síklaky István közgazdász A fennmaradás társadalmi programja című könyvében is olvashatjuk.)

Mind a különben nem túl gazdag és 'árulkodó', ide vonatkozó dán irodalom tanulmányozása, mind a saját (jó egyéves helyszíni tanulmányok!), mind más tapasztalatai igazolták a fenti alapmegfigyelést, noha természetesen ezen alapállás is csak személyek ilyen-olyan 'képviseletében', a velük való találkozások során tanulmányozható elsősorban. No és értelemszerűen, a leginkább dánul! Ami nem egy könnyen elsajátítható nyelv (különösen a kiejtés nehéz), és a 'dán észjárás' sem annyira 'fornuftig' ('józan paraszti'), mint talán első pillantásra látszik. A külföldieknek különben általában külön 'dísz'-programokat szerveznek angol nyelven, és igyekeznek általános tanulságokra és/vagy nagyon konkrét segítségre (afrikai falusi kutak pl.) szorítkozni.

De nem elsősorban a kommunikációs nehézségek teszik azt szerintem, hogy végső soron, mind jómagam, mind a dán népfőiskolákon ilyen-olyan kapcsolatok és támogatás (pl. a dán Demokrácia Alapítvány) alapján felbukkant magyar résztvevők többsége 'nem igazán magyar embernek való'-nak találta az atmoszférát. Hanem a felőlünk nézve többnyire meglehetősen erőltetettnek tűnő csoportmunka, a 'szociális együttlét' favorizálása - szemben a szinte tiltott egyéni 'kiválósággal' és a szinte rettegett egyéni próbatételekkel, netán 'határátlépési' kísérletekkel.

Persze hogy dúl az egoizmus, talán éppen a kollektivizmus erőltetése okán, de az igazán érdekes kérdések és gondok vagy privát ügynek minősülnek, vagy olyan stádiumban olvasztódnak be a csoport kebelébe, ami a mi általában meglehetősen komplikált (Lásd pl. Hamvas: Öt géniusz!) nézőpontrendszerünk szerint szinte önfeladásnak tűnik. (És/vagy menekülésnek!)

Egyáltalán nem érdektelen, és egy gondolat erejéig ide is tartozik, hogy 'szerencsés' dán történelem ide vagy oda, mind az öngyilkossági, mind az alkoholista 'listákon' bizony ott kerülgetjük egymást az első helyeken általában. Noha - talán - ippeg ellenkező okokból: mi nehezen tudunk társ-adalmat, közösséget alkotni, míg ők - általában - személyt. (Persze hogy sommás egy ötlet, de van benne valami, tessék elhinni!)"

Eddig az idézet (a magam része a tanulmányból egészében, szintén olvasható az Interneten!), és csak annyit tennék hozzá, ami vázolja, miként is magyarítottuk hát a kipróbált metódust. Az aligha fog meglepni valakit, hogy otthon a dán szabvány 4-5 hónap teljes képtelenségnek mutatkozott, mind időben, mind anyagilag. De hát szerintem nekünk magyaroknak elég volna öt hét együttlét is voltaképpen az alapfeladatra. Alapszinten, persze! És alkalmanként, merthogy persze időnként ismételni és továbbépíteni is lehet-ne, kell-ene a dolgot a résztvett személyek továbbnyílása, épülése ütemében! (Valahogy úgy, ahogy a dánok teszik, vagy amint például a különben 'munkaőrült' japánok vonulnak el néhány évenként néhány hétre-hónapra a zen kolostorokba!) Az eddig két ízben lehetségessé vált minimális öt nap viszont a megvalósítás határán billeg, amint kipróbáltatott!

Négy alkalom jött össze különben eddig (a 'rendszerátadás-átvétel' óta!). A Pilisben az első, mondjuk a magyar-ított népfőiskola esszenciáját adta a 'téma' iránt érdeklődőknek (a Budapest és környéke népfőiskolai, valamint a Falufejlesztő Társaság megrendelésére), miközben a személyes 'egy-másba-avatásra' koncentrált persze elsősorban.

A második, a százhalombattai városi könyvtár (azóta Hamvas Béla nevét vette fel!) 'Kicsoda-becsoda' beavatási hosszú hétvégéje leginkább talán egy laza kis csoport (a helyi Hamvas Béla 'olvasókör') hosszasan előkészítgetett közösségépítési kísérlete volt, miközben ez is a személyes 'egy-másba-avatásra' koncentrált elsősorban.

A harmadik egy különös, a Kispad Alapítvány által szervezett 'Faluszívek párbeszéde' (három nap - három éjjel) Bicsérden, ahol falugondnokok, falusi polgármesterek és Baranya megyei képviselőjelöltek dolgoztak együtt, elsősorban szakmai-politikai feladataikon, szupervíziós segítséggel, és hát eközben végigcsinálták a 'beavatási' folyamatot is - éppenhogy, de mégis - roppant tanulságos eredménnyel. Ugyanis itt próbáltatott ki először az, amit sejtettünk már régóta, hogy a módszer valójában egy felnőttoktatási alapmodell - is! Amint az egyik közreműködő és a 'beavatási folyamatban' is résztvevő (!) szupervizor fogalmazta a végén: "Az átéltek után azt kell mondanom, hogy e nélkül is lehet szupervíziót csinálni, de nem nagyon érdemes!" Ha valaki tudja, hogy a 'szupervízió' az egyik legtöbbet használt és legnépszerűbb 'munkasegítő' módszer manapság, akkor fogalmat alkothat róla, milyen súlyú kijelentés is volt ez a szakma egyik legjelesebb hazai képviselője szájából!

Az e nyári, utolsó, az Új Kispad Alapítvány által szervezett, az Ormányság Alapítvány tulajdonát képező Fodor kúriában Drávafokon tartott "Kistérségi szereplők együttműködési alapképzése" volt az első olyan személyiség-nyitogató-építő 'beavatási' együttlét, amelynek előre kitűzött 'képzési' célja is volt. Nem tesz semmit, hogy az Új Kispad Alapítvány által kötelességszerűen elsősorban megcélzott baranyai aprófalvakban jószerivel senki füle botját sem mozdította a kínálatra, hiszen így is 'telt ház' volt jószerivel, és hát ki nem "kistérségi szereplő" (is), ha szabad kérdeznem? No és az együttműködési gyakorlatozás is ránkfér, ugyebár! Mindenesetre az egész folyamat, szinte minden fontos perc videoszalagokra vétetett, így most kezünkben van egy olyan nyersanyag, amiből akár 'oktatófilm', és hát 'reklám', ismertető is készülhet. (Persze nem ez a legfontosabb; de -)

No de nem lennék meglepve azon sem, ha most a mindezideig netán kitartó kedves olvasó homlokát ráncolva azt kérdezné, hogy ugyan mi is lenne itt az a bizonyos plussz, ami miatt azt mertem állítani fentebb, hogy ezen ajánlott 'iskola-modellnél' nem található jobb a Föld kerekén - tudtommal. (Hasonlóakról persze tudok itt-ott, a dán népfőiskolák 'elitjén' túl is, de erről talán majd később pár szót! Egy kézen meg lehet számolni őket különben!)

Nos, természetesen az a plusz, hogy a módszer struktúrájában, alapszabályait betartva, művészeti alapgyakorlatokra építve, de személyre célzottabban, mint Dániában, nemcsak képes a résztvevőket (roma falugondnoktól, polgármesteren át, egyetemi tanárig; ráadásul adott esetben egyszerre is!) önmaguk alapállása meghatározásához, megmunkálásához különösebb előkészületek, erőltetés és erőlködés nélkül a legjobb HELYZETBE HOZNI, de még a mindig aktuális társ alapállása megértéséhez, a párbeszéd alapjainak megteremtéséhez is a lehető legjobb kiindulást adja.

Többet erről itt nem mondanék, hiszen mindevvel úgy vagyunk, mint a hajdani beavatásokkal, vagy ma a dán népfőiskolákkal például, de egyáltalán bármivel, ami értékes, hogy csak ÁTÉLVE lehet igazán megismerni, megérteni. (A többi "csak szó-szó-szó", hogy a Dalai Láma kedvenc fordulatával is éljek.)

Annyit áldoznék itt azért a 'kór szellemének', hogy elmondanám, az 'uralkodó' multi-izék már hosszú évek óta veszik a módszert (jó drágán ráadásul!) - részleteiben! A 'kreativitást' leginkább és legtartósabban előhívó művészeti alapgyakorlatoktól, a David Bohm atomtudós által alkalmazott 'beszélgetőkörök' (a Koppenhágai Hamvas Klubban 'látókörként' újra-feltalált és továbbfejlesztett!) jó esetben úgyszólván 'transzcendens témakeringetésen' át (Ford művek pl.) egészen az újabbkeletű, Sony-modellnek is becézett, állítólag hihetetlenül effektív 'páros munkavégzés' gyakorlatáig.

Ezen utóbbiról csak annyit, hogy a Magyar Nemzeti Galéria GYIK-műhelyében annak idején (cca. '80-85 között) nekem volt szerencsém (vagy mi?!) bevezet-tet-ni e valóban rendkívül egészségesnek és hatékonynak bizonyult módszert a művészeti oktatásban. Kezdők és tapasztaltak, férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak 'tanítottak' változó páros felállásban együtt, még a legutóbbi látogatásomkor is a Várban.

No ennyit a reklámról. Még néhány szót a FELIS-ről, meg az újra aktuálissá vált 'jugoszláviai' Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem- Népfőiskola esetleges megalapításáról - azután már tényleg csak személyesen feltett kérdésekre válaszolok.

Ez a kis történet a FELIS (Felfelé Iskolakör) felvillanást illetően leginkább Szabados Györgyről, a kivételes szabadzenész, 'jazz'-zongorista zeneszerzőről, a MAKUZ (Magyar Királyi Udvari...) Zenekar alapítójáról és annyi jó zenész elindító tanítójáról szól elsősorban.

Ugyanis Sz. Gy. volt azon kevesek egyike, aki kb. 10 perc alatt nemcsak megértette az 'iskola' lényegét, de amikor végre sor került az első komoly 'bemutató kurzusra', tényleg el is jött a Pilisbe az első szóra. Sőt, nemcsak azt tudta rögtön, hogy ott mi 'szolgálunk', helyzetbe hozunk, és nem 'tanítunk', de még a 'beavatás' szó használatát illetően is ő volt az első, a különben igen megtisztelő kvalitásokkal munkatársnak vállalkozó 'tanári' csapatból, aki megvédte a dolgot, mondván: "Bizony, hogy ilyesmiről van itt szó, kérem szépen."

Aki kicsit is ismeri a mestert, az talán el sem hiszi, hogy amikor vázoltam neki, hogy nézetem szerint még kéne adnunk egy esélyt a 'kórnak', azaz a különféle 'népfőiskola', 'felnőttoktatás' stb. címszó alatt elszórtan és mintha (?) meglehetősen tanácstalanul próbálkozó (?) erőknek egy valódi 'népfőiskola'-alapítást előkészítő egyesület bejegyzésével, akkor szinte elsőre elvállalta még a Felfelé Iskolakör elnökévé jelölését is! Meg is választottuk persze.

Az már aligha fog meglepni különösebben bárkit is, aki nálam csak kicsit is kevésbé naivabb, hogy még a végleges bejegyzés előtt sikerült a tagságba bevont, beugratott (?) 'népfőiskolai szövetségi álnököknek, kultúrmanager-igazgatóknak, népművelőknek' stb. érthetetlenül bugyuta, sőt helyenként sunyi szabotálásukkal talán örökre elvenni a kedvét attól, hogy még egyszer megpróbálkozzon valami hasonló 'nép-főiskola-alapítási' üggyel. Magam is ezerszer meggondolom legközelebb. Ha-ha-ha... Legalábbis Magyarországon...

Íme egy részlet az ORBIS '97-es Hamvas-emlékszámából:

ÁLOM

"A Hamvas műveinek fordítása nyomán feltűnt itt még egy lehetőség! Több jóslat szerint (pl.: Nostradamus, Arany Rózsakereszt Szerzete ...) a Földközi tenger medencéje (lesz) az a hely (Armageddon), ahonnan a pokol korunkra végképp elszabadul. Az utóbbi pár száz évben láttunk néhány kísérletet már, a legutóbbi szörnyűségben még benne élünk. Sava Babić professzor, Hamvas ottani fordítója mesélte, hogy amikor a Szilveszteren dolgozott, szerb felesége nem akarta elhinni, hogy nem 'fordította bele' a szövegbe az éppen aktuális 'jugoszláv' őrületet.

Hamvas jól látta ezt a tendenciát is. Nagyon valószínű, S. Babićnak igaza van abban, hogy a volt Jugoszláviában kitört polgárháború (?) bestialitását, és "vallásháború" ide vagy oda, a pőre nihil jeges rémületét kibírni csak Hamvassal lehet(-ett). Ő az egyetlen fellelhető kortárs (közép-) európai, aki igazán meg tudja, bírja, meri magyarázni, miért, és hogyan kerültünk abba a sokszorosan meghasonlott helyzetbe, külső-belső csapdaszorongásba, amiben feszengünk mindannyian errefelé.

Déli szomszédaink éppen a legrosszabb oldalt élték át. Különös jelentősége volna, ha össze tudnánk dolgozni - mondjuk: Hamvas alapján! Talán nem kell az övékhez hasonló helyzetbe kerülnünk, hogy megtanuljuk széles körben értékelni a 'hamvasi' ember-világ-lét felfogást. Talán mégsem annyira tipikus magyar sajátosság az, hogy a szerbekkel összehasonlítva nekünk kell(-ene) összeszednünk magunkat nagyon, hogy Hamvas értésben és "hasznosításban" utolérjük azt a kb. 100 tanulmányt ...

Az is nagyon jó lenne persze, ha akadna valaki, esetleg a volt Jugoszláviából Magyarországra menekült magyarok közül, aki ugyanolyan megszállottan fordítaná a Hamvasról megjelenő ottani írásokat magyarra, mint amilyen lelkesedéssel fordítja szerbre Sava Babić az életmű köteteit!

Egy ilyen nemes versengéstől igazán nincs mit tartanunk. Mindenki csak nyerhet vele. Előbb-utóbb megnyílik majd remélhetőleg egy 'szerb' (-horvát-bosnyák-szlovén-magyar) Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem is; ami pedig igen komoly lehetőségeket nyitna meg a térség valódi méregtelenítésére, esetleg valamely frissítő szellemi súly felkerekedése szempontjából is."

[Sava Babić professzor a Hamvas emlékszámról írva ezt a részt lefordította, és közzé is tette Széljegyzeteiben (Marginalije) még '97 augusztusában!]

Nos, a bombák után úgy tűnt, hogy nagyon hosszú időre el kell felejteni minden hasonló álmodozást. Mára legalábbis mintha (?) újra lehetne gondolkodni azon, hogy ha vannak olyan erők 'Szerbia-Montenegróban', amelyek TÉNYLEG a 'térség' szellemi méregtelenítésén szeretnének munkálkodni, akkor - jobb módszert ajánlani nekik sem tudván - talán ezen átmeneti időszakban mégis meg kéne próbálni (legalább) egy fent vázolt iskolát alapítani. (A hazai tapasztalatok azt mutatták, hogy a 'piac' környezetben és lelkekben való eluralkodásával úgyszólván lehetetlenné válik a dolog! Az ördög tudja miért! No, piacra idomító 'felnőttoktatás' van ám dögivel!)

E dolgozat írása közben sikerült váltanunk néhány e-mailt (az áramszünetek szüneteiben) a drávafoki kurzuson zenész-'tanárként' és 'beavató-beavatottként' is közreműködő zentai Mezei Szilárddal. Amikor vázoltam neki, hogy ezen, zEtna inspirációra készülő 'növény-lélek' gondolatmenet is óhatatlanul az iskola-ügyre éleződik ki nálam, akkor - félig tréfásan - azt válaszolta, hogy nagyon helyes, de azért azt nem gondolom, hogy az irgalmatlan feladattömeg közepette, ami ott tornyosul az emberek előtt a 'változások' közepette, ez lenne a legfontosabb gondjuk-bajuk; ugye?!

Nem tudom, mennyire sikerült meggyőznöm, amikor azt válaszoltam, hogy DE BIZONY! Ugyanis amint minden örömünk, ugyanúgy minden gondunk is mindenekelőtt 'személyfüggő'.

"Vagyis az alaptételt kimondani, amely nem egyéb, mint a létezés alaptétele: a valóságot az imagináció teremti. Nem úgy persze, ahogy a hinduk gondolták, hogy az imagináció a kezdetek kezdetén a valóságot megteremtette, s azóta is itt van, mint hátunkon a zsák. Hanem úgy, hogy folyamatosan teremtjük, éspedig létezésünk őrületével teremtjük -

Értem. Ön a létezés primordiális tevékenységének a valóságalkotást tartja. A definíciót elfogadom. Ezt a valóságot mi imaginációnkkal teremtjük szakadatlanul. Helyesen mondom? Ezért mondjuk, hogy a valóság és a misztérium egybe esik - "

Hamvas: Karnevál II.köt./469.o.

Az egy-mást beavató iskola csak annyival különbözik az ÓHATATLAN mindennapi félálmos 'egy-mást beavatástól' - azon túl, hogy TUDJUK, mi a 'feladat' -, hogy: 1. gyakorlatozunk, 2. próbálunk, 3. konzultálunk, 4. értékelünk... Mindezt 'szakrális vidámságok' közepette, persze.

Aki jobbat tud, rögtön szóljon!!!

Ennyire futotta 2000. november 1-éig.

Szeretettel:
Lázár Ervin Járkáló

JEGYZETEK

*Lásd többek között dr. Pap Gábor, Szántai Lajos (előadónk volt a Pilisben), Molnár V. József műveit. (M.V.J.-vel nagy örömünkre a Koppenhágai Hamvas Béla Klub elnöke, a matematikus, 'látókör gondozó' Kovács László B. együtt dolgozik egy leendő közös könyvön.)

Figyelmeztetés: Senki ne ütközzön meg rajta (nagyon), hogy ezen nagyszerű magyarok, szellemi emberek némelyikénél - miközben a nyelvtudósokat és folkloristákat csak úgy általában szidják, mint a bokrot - Hamvas Béla név szerint kerül elő, olykor a legfurcsább helyeken (és nem éppen a legjobb fényben) írásaikban, előadásaikban. A Pilisben Szántai csak nevetésre ingerelt bennünket, de - mit lehet mást tenni?! Úgy látszik, hogy mégsem sikerült még 'meghaladniuk'; - hm?!

**A honlapról ajánlott mindenekelőtt a Mit tanít Hamvas Béla... című írás, no és az egész 'Iskolaügy' rovat.