Keleti kilátás
Az ablakomból a játszótérre látok. Keleti kilátás, amelyet a folyó mint meg nem érdemelt luxus élvezeti cikk határol. Csak télre, amikorra a fehér füzek lecsupaszodnak, válik láthatóvá a túlsó parti szikes pusztaság, amelyen téli estéken a visszavonult szultán kísértettáborának őrtüzei világlanak. Ebből a második emeleti panorámából a nyugati kilátás a közeli szerb temetővel, a Hanyattlöki vendéglő romjával, a város építészeti zagyvaságával, szemetével, elátkozottságával teljesen kirekesztve. Urbánus környék: a hinta megnyikordul vasárnap délelőtt. Ilyenkor veszik birtokukba a toprongyos, apró, esetenként szőke cigánygyerekek. Rettenetes kitartással lóbázzák magukat a pöttöm barna puttók, órákig eltart a fémfűrészelő hang. És mert koravén felnőtti akaratosság települt meg bennük, újra és újra csak nekilendülnek az égnek, s zuhannak is rögvest a meghódíthatatlan zenitről alá a szakadt öltözetű törpék. Micsoda csökönyösség!
A homokozó pedig mélyül. Minden falbeépítés, tatarozás alkalmával beleáll egy-egy lapátos ember. Ilyenkor malterkeverő csikorog, zörög végtelenül. A csúszda végül már kisebbfajta kútra, kráterre tekint. Kilátszik a betonkarima. Már-már várakozással tekint felé az ember: egyszer csak felbuggyan a láva. Végül azonban rá kell jönnie, a homok alatt is homok van, a Föld magját pedig, mint valami kohászhutát, szintén ez övezi."