A hely, ahol (f)élek
(prózában elbeszélve)
I.
Egy útkereszteződésben lakom. A villamosmegálló kb. húsz méternyire van a budimtól. A gyomorműködésem nem teljesen kielégítő. Hajdani gyomorfekély, miegymás. Több tucat szem figyeli miként tolom le a nadrágomat, miként helyezkedem el jóleső nyögéssel az ülőkén, miként összpontosítok az előttem álló feladatra. Kissé lezserül. Újságot veszek a kezembe. Az orosz gazdaság helyzete. Romániai magyar egyetem. Egy tanárnő késsel megsebesít 8 db. gyereket, 3 db. kollégát. Végül a nagy darab igazgató megfékezi. A szemekben nyugtalanság, a villamos már a kanyarban csörömpöl. Tétovázás. Menni vagy maradni ? A helytállás felelőssége. Aztán csak én maradok. Kezek az ablakban. Ne félj, visszajövünk! Nem hagyunk a szarban! Egyedül vagyok. Hétköznap kb. 6 percig, ünnep- és szabadnapokon 12 percig is eltarthat. Extázis. Ki látott engem? Felállok. Új szemek vigyáznak rám. Leszakítok egy darabka eü.-papírt, eltüntetem a lyuk körüli maradványokat, majd szemügyre veszem a teljesítményemet. Nincs az a finnyás értelmiségi, aki ezt ne tenné meg. Aztán a vízözön. Meg a vécékefe. Villamoscsörömpölés. Letörlöm a könnyeimet. Férfi vagyok. Rágyújtok egy cigarettára. Marlboro Country. Talán egy napon az arcom is cserzett bőrű lesz. Mint az övé. Addig kibírom így, kölyökképpel. Csak hagyják.
Az is lehet, hogy egyszer körbefalazom magam.
II.
A szobámnak csak egy ablaka van. Délre nyílik. Ha korábban kelek, akkor hamarabb. Hogy mi van alatta, nem tudom, mert a kazánház bejáratát tetőszerkezet védi. Az esőtől vagy a köpdösésre hajlamos lakóktól. Persze, csak hidegebb napokon. Odébb zöldövezet, melyet a gondnok féltve őriz. Lassan begyepesedik. "Ne lépj a fűre!" Táblákkal őrzött terület. Idegen kéz kiegészítése: "Inkább szívd!" Aztán a fal. "The Wall". Kb. ezren laknak mögötte. Az eresz alatt fecskefészkek. Pattanások a szürkére sminkelt betonfalon. Városi fecskék. A konzervgyár ülepítőjéhez járnak legyet fogni. Ha vidéki rokonaik néha betérnek, őket is elviszik. Városi látványosság. Óriás légy-burger. A fal tövében vérnyomok. Az egyik ipari alpinista, egy fiatal srác, bekukkantott a fészkekbe. Hogy mit látott, sohasem tudtuk meg. Balra kis fenyőcsoport. Hogy mit keresnek az Alföldön, négy betonfal között, ők sem tudják. Egy ideig nőttek-nőddögéltek, aztán belefáradtak. "The Wall". Túl magas. Nem tudják, hogy valahol messze a Hargitán... Jobb is. Ezért fognak túlélni engem. De még innen vagyunk. A ház és a fenyők közt bizonytalan alakú, hatszögű terasz. Hamuzó nemdohányzóéknál. Nem érti miért van. A szomszéd néha egykerekű, kormánynélküli biciklijével kísérletezik rajta. A forgalomba vágyik, de csak a kerekek alá jutna. Azért bízik benne, hogy egy napon. Jól megvagyunk. Pláne, amióta kiderült, hogy fürdőszobáink szellőzőrácsa közös. Itt-ott magánélet-maradványok.
A szobámnak csak egy ablaka van. A szocreál kurzus idején épült. "Az elvtárs ismeri pártunk és kormányunk politikáját!" És nem kell folyton kukucskálni. Az ajtó egy sötét folyosóra nyílik. A Franz Kaffka folyosó. Ha keleti irányban végigmegyek rajta, hivatalnokká leszek. Ha még egyszer végigmegyek rajta (ezúttal nyugati irányban), átvedlem sérülékeny, védtelen halandóvá. Ilyenkor dörömböl be szőrös kezével a hivatal. Bebújik a paplan alá és félálmomban a magáévá tesz.
Rosszul alszom. Holnap AIDS-vizsgálatra megyek.
Lakatos Mihály