- Horváth Ottó
- Nyolc vers
* * *
- ez az idő amely közted és közöttem telik nem olajfa
- árnya. szakadozott naplemente a hegyeken túl.
- fecskék és denevérek barokkos röpte
- a tetők fölött. az apály a dagályt legyőzi.
- a szállóhoz közelítve megpillantalak az erkélyen
- ahonnan te nézel engem
- és ez az idő mely közted és köztem telik
- álló és változó.
-
* * *
- kiléptem a rezzenetlen napra
- és a tenger felett vibráló messzi hegyek
- vagy a hegyek vízen vibráló tükörképe volt a lelkem
- és én a kagylót felemeltem és reggelit kértem
- és az erkély felé fordultam (amelyről imént
- lelkem távoli vibrálását néztem) még egyszer
- és most látom végtelen volt az a nap
* * *
- A gránátalma is megismer ma A szieszta
- idejének moccanatlan világa. Mégis ki figyel
- Kié ez a töretlen víztükör amelyből felbuksz
- Látod a babérrózsa árnya lassan hagy el
* * *
- a füge sűrű árnyában búcsúzunk a naptól.
- napokat szavakat egyaránt sorolsz.
- élni. ki mondja. itt lenni. tenni néhány lépést
- a babérrózsa bokrain keresztül a mólóig és ugrani.
- és felúszni valahol másutt és mégis itt.
EIN BILD DER VERGANGENHEIT
- Így múlik a nap Látszatra
- a tárgyakat rendezi kicsinyíti
- nagyítja
- Korábban
- vagy most gondoltam ki hogy
- korábban már a szemembe zártam
- a lombok e mozzanatlan hullámzását
- Valaki megzavar Kezét a vállamra teszi
- A vacsora kész mondja
* * *
- állok az erkélyen tavasszal télen
- a buszpályaudvar tumultusában
- az őszi jegenyék boltíve alatt haladok
- a babérrózsa illatos bokrain át
- nyitott szemmel bukom fel a vízből
- lemegyek a nürnbergi római metróba
- északi meg déli városokban ébredek
- vakon még mindig
- világosságod iránt
* * *
- a reggel egyszerű fényében
- ki szólal meg most bennem
- a kenyérillat jövendő éveket ígér
- az utcai rohanás a cselszövés terve alapján folyik
- a mosolyok a csönd borítékában nem a hegyeken
- minderre egy ismeretlen szemeivel nézel
- akivel majd összefutsz és helyettem firtatod
- ki beszélt hosszú éveken keresztül
- és sikerül-e majd dadogás nélkül és számat
- be nem csapva egyszerű reggeli verőfényben
- mindezt kimondanom
-
Visszatérünk
- és az nyílt tenger a hátunk mögött egyszerű sajgás
- amelyre az ember már nem is gondol
- só hull (vagy korpa) a hajamból amíg az autóbusz
- elkanyarodik és volt nincs nyílt víz
- az édeni napok s ebben meg a többi esetben
- szemed sötét üveg mögött
- amint felém fordulsz
- és tanulom benne tulajdon arcomat felismerni
- és a te hangodat
- és a maradék nappali világosságban
- élvezni a felgyorsult
- a megállított
- sivatagi időt.
(Beszédes István fordítása)
