Domonkos István

fiatalon elhalálozott muzsikus barátom emlékére

ne adj kezébe hegedűt a hidegfülűnek,

éj

előbb ujjai aludtak el

ujjai a húrokon

a hangok dohos mélye fölött

aztán egy izom karjában

elpattant

elejtett sálként

hullott vissza a csontra

füle még élt akkor

részvétlen langyos nagy füle

de már arcával hallott

csontjaival a bőrével

előbb ujjai aludtak el

fogával egy szó után kapott

üvegcsillárként zuhant közénk

ajkáról vérével

előbb ujjai aludtak el

s míg csontjai lábszárába csúsztak

szemében karmos hangjegyek úsztak

előbb ujjai aludtak el

aztán egy izom karjában

langyos volt

de füle néki is kihűlt

légy zúgott belsejében

s rászállt egy szőrszálra

 

epilógus

 

kiviszik őt is a falu szélére

hol a hársak tövében

hidegfülűek ülnek