Fekete J. József
Dosztojevszkij és a globalizáció
Sáfrány Attila Dosztojevszkij regényéből, A Karamazov testvérekből kiindulva, és annak összegző nagyfejezetére, A nagy inkvizítor legendájára összpontosítva ad kitűnő elemzést - a várakozással szemben nem a regényről, hanem a világról, miközben műfajt is vált, folyton kételkedő világfaggatása során a tanulmány eszköztárát az esszé kísérleti módszereivel teljesíti ki. A regényt nem irodalmi műként, nyelvi-művészeti tárgyiasulásként olvassa, és nem is ilyen szempontból tárgyalja, ügyet sem vet a mű nyelvi-stiláris jellemzőire, nem érdekli az esztétikumnak a szöveg általi megteremtődése, mert számára a könyv kiegyenlítődik a világgal, ennélfogva egészen mást olvas ki belőle, mint a műelemző irodalmárok: Dosztojevszkij alkotói zsenialitása mögött egy, az író korában működő világrend ábrázolási kísérletét fedezi fel, és ezt a világrendet veti vizsgálat alá.
Rendhagyó elemzés tehát Sáfrány Attila dolgozata, amely a felmerülő kérdések és határozott válaszok nyomán az embert állítja középpontba, az embert, mint önnön (belső) megvalósulását vizsgálja. Az elemzés során Dosztojevszkijnek a pravoszláviából merített messianizmusa fölötti szemléjére rávetül Sáfrány társadalom-, hit- és egyháztudományi, bölcseleti és pszichológiai ismereteinek gazdagsága, és vizsgálódásainak végén a további tépelődéseket elutasító, végérvényes válaszok megfogalmazására való hajlama. Elemzésének egyik alapkérdésére, hogy volt-e alapja Dosztojevszkijnek az orosz nép sajátos küldetését valló hitének, vallási szempontból egyértelműen kimondja a nem-et. Erre a kérdésre ugyanakkor határozott igen-nel felel, amikor azt a társadalmi fölépítés és a profán szabadságfelfogás szemszögéből vizsgálja.
A regény részletes elemzése során Dosztojevszkij messianisztikus elképzelésének tárgyiasulását lélektani, masculin és feminin karakter-tipológiai analízissel támasztja alá. A magatartás-típusok köré szerveződő analízise kimutatja a társadalomban az ösztönemberek, a szívemberek és az észemberek arányát, és azoknak mint típusoknak a szabadság abszolútumához való viszonyát, így elemzése a történelmi, szociológiai, vallástörténeti, hittörténeti, lélektani síkok mellett a bölcseleti szférában teljesedik ki.
Sáfrány Attila úgy olvassa a könyvet, mint a világot, és ebben a világban benne van a jelen, és a jövő is: az elemzett mű szerinte megfontolandó megoldási lehetőséget kínál fel "Kelet és Nyugat összeütközésének a gondjaira, s nemcsak a Kelet nyugatiasodásából és a Nyugat orientalizálódásából származó konkrét problémákra, hanem a konfrontációra általában véve is. Nyugat és Kelet globalizációból eredő véres összeütközése, ami ma még csak az iszlám bizonyos elemeinek és az Egyesült Államok privát háborújának tűnik, a kiüresedettség, a testvériség és az összemberség hitelesen képviselt erényeinek elterjedésével automatikusan megszűnne."
Sáfrány Attila minden szempontból alapos, a sajátosan egyéni gondolkodásmódot a sokirányú tudással elegyítő dolgozata kiválóan szemlélteti azt a folyamatot, ahogyan a műveltséggel felvértezett intellektus birtokába veszi a világot, ezért szívből ajánlom minden kételkedő elme figyelmébe.