Cs. Simon István: Parlagmagány

 

Vesztegzár

 

A távoli idegen hegynek

gránátalma-virágzáskor is

hósapkája volt,

s Emina jázminbokrai fölött

kihívóan ragyogott a félhold.

A hozzá hasonló ívű

híd lába közt

zölden, fehéren

ficánkolt a folyó,

milyen jó

(gondoltam magamban),

de mégis sietve

visszatértem Bánát lapályaira,

ahol alig álcázott

csapda várt,

meg a tulipiros vesztegzár,

s közben a gledícsiák

tüskéin át

az idő folyton szivárgott,

homályosodó Tejútként folyt el...

Ám most már

hegesen az se nagyon fáj,

ha szivárványos kedvében is

ölelés helyett

öl a szülőtáj.