Kémeri Attila Rampai
Csont és bőr

Kiss Attila - Etele grafikái elé

Megtiszteltetés - vigyázat ez nem frázis - számomra , hogy a zEtna virtuális lávafolyam ötödik születésnapjának első megszólalója vagyok. A tárlatnyitó tisztelt közönségének megnyugtatása okán előrebocsátom, abban maradtunk az alkotóval, rövidre vágom ezt a szöveget, amit a Kígyó Békával című gyűjtemény elé, mellé szövök Nektek, Önöknek.

Már a szegedi tárlatnyitón is elmondtam tavaly, ha Kiss Attila, Etele engem kérdez - mint ahogy azt nem tette -, hogy ugyan komám, van-e valami jó ötleted, mi legyen a címe ennek a tárlatnak, akkor lehet, hogy azt mondom neki, legyen a címe Csont és Bőr.

Jön a mél úgy egy hónapja a lávafolyam menti gátőrházból, szállnék be ennek a születésnapi, irodalminak címzett, ám összművészetire bővült fesztiválnak a szervezésébe. És hogy a látni, hallani valók valahogyan kapcsolódjanak a halálhoz, ha lehet. Erre az volt az első gondolatom, soha könnyebben követhető tematikát ki nem jelöltek még. Van, ami nem kapcsolódik oda?

Valamikor a nyolcvanas évek közepén a Balatonon csavarogtunk a Badacsony környékén, gyalog meg stoppal és az úton találtunk egy szépen kilapított békát. Jól ki volt száradva, szépen látszott a csontváza, fekete volt, csont és bőr. Egyből az a béka jutott eszembe, amit először láttam Etele kígyó-békás munkái között.

Egyébként az a badacsonyi aszfalton lapított béka annyira esztétikus volt száradt halálában, hogy a lány, egy punkegyüttes énekesnője, aki velünk volt, ott helyben fülbevalót rögtönzött belőle magának. Soha szebb halálutáni felhasználást nem kívánnék magamnak, bármely szépen tartósított testrészemnek, mint egy énekes vagy táncosnő bársony-nyakát birizgálni.

Mert amikor ezeket a linómetszeteket és nyomatokat nézem, akkor mintha tükörben, tükrökben látnám a csontokat, csontjainkat, a páros újjú patákat, a karmokat, a pikkelyeket.

A szarvakat, és a szőrt. És ez a szaruból épített Tükörország megsejteti velem, hogyan kell patkolni - vagy szarvassá válni.Dudálni vagy furulyálni, pokolra menni. Esetleg szarvazni fel, vagy szárnyalni fáradt angyalként.

Lehet, hogy szeretnék abban tükörben, vagy ha úgy tetszik, azokban az ablakokban lakni, amelyek kereteit Etele írja a falakra.

Szeretnék ezeknek a rajzoknak a szereplőjévé válni.

Mondjuk egy vicces alakká, ott a sivatagban, egy tevével, ahol Noé bárkája megfeneklett. Mert ez a megfeneklett bárka, lehet tán, hogy maga az oázis.

Lehet, hogy ez az a kert, ahová mindannyian szívesen költöznénk be.

Vissza.

Néhány percre, napra vagy évre.

Addig, amíg léteznek ilyen kertek, homokkal félig eltemetve.

Addig, amíg mi magunk sem válunk homokkal félig eltemetett képekké.

Csonttá, bőrré.

Fekete, kiszáradt lapos békává egy punkénekesnő fülében.

Fogyasszátok, fogyasszák örömmel ezeket a kígyókat és békákat!