Fenyvesi Ottó
Kék Zsigmond

Soli deo gloria.

Egyedül övé a dicsőség, miénk a fájdalom,

a tények otromba súlya, a döglött hús szaga.

Övék a dicsőség, miénk a pusztuló örökség.

Szabadka felé nyomult a nyolcadik brigád.

Térdig fájdalom, csillagok a tömegsírokon.

Árral szemben. Részlet a kiáltványból.

Szabad Bácska, Szabad Vajdaság.

Győzött a Petőfi brigád.

Romokban Marx útja Triertől Londonig.

Romokban Berlin, Bonn,

Bad Kreuznach, Brüsszel, Köln,

és Hamburg, ahol a Tőke első kiadását nyomták,

és Hannover, ahol a levonatohat korrigálta.

Könyörüljön rajtunk az Úr.

 

*

 

Áldás, békesség.

A nyakas kálvinista, Mayer Ottmár jobbkeze,

ahogy táskájával elindul a másnapi újság

kézirataival a tartományi Agitprop székhelyére.

Petőfi verseket fordít az apparatcsikoknak.

Ahogy az asztal fölé görnyedve olvassa

Oravecz Márton csantavéri földmunkás levelét.

ÁFZS! Akasztani Fognak, Zsiga!

Sztálin vagy Tito. Vagy. Levakarta nevét a lapról.

Az egyik mellékutcában autó parkolt.

Egy szép nagy fekete Volga.

 

*

 

Ma nincs Isten. Kattan a bilincs.

Indul a vonat. Sorakozó.

Jobbra igazodj. Vigyázz!!!

Ki tudja, merre, hova, meddig?

Az ajtó zárva. Hálót sző a képzelet,

míg a mozdony szeli a váltóközöket.

Az emmauszi úton a szürkületben.

Ma nincs kenyér, nincs áldozat.

Éhség marja a bendőnk.

Nyelvünk felrepedt, nyálunk fogytán.

Zenggnél hajóra száll a rakomány.

 

*

 

A sziget kopár, távol a part, távol az Isten.

Arccal a tengernek. Nézni a hullámokat.

Várni a megkönnyebbülést hozó vihart.

Várni a dagályt. Látni a madarakat.

Árral szemben, mint az ithakai hajós.

Add meg nekünk, Uram, a holnap örömét.

Adj erőt, az emlékeinket megőrizni.

Tudatom maradjon tiszta, mint a tenger vize.

Uram, te ki lapozol a Velebit szirtjein.

Hallgasd meg könyörgésünket.

Adj erőt, a halottakat a sarokba gyűjteni.

Adj követ, perzselő nagy sziklákat,

forró tömböket. Küldj látomást, küldj jelet.

Küldj, dús keblű sziréneket.

Ha tűz kell, hát legyen tűz.

Milyen szépen csillog

a bögre vizében a napsugár.

 

*

 

Egy bögre víz.

Egy kancsó napsugár. Lüktet a szív.

Láncra vert "török követek".

Kek, Dési, Dévavári, Lévay.

Öt hosszú esztendő.

Magyar szavak és Hock Rezső.

Csupa kő. Goli Otok.

A meztelen sziget és a túlélők.

A pokoli táj, ahol a király menekült.

A szoroson át.

Nyomában kutyafejű tatárok.

A Velebit lankái, a Paklenica,

a legvadabb karsztmező.

Csak feküdni a falnak fordulva.

Mormolni néma imákat.

Valahol hajnalodik.

Egy hajó úszik a vízen.

A tengeren túl, talán február.

 

*

 

Soli deo gloria.

Édes anyanyelvünk.

Cirill betűkkel írt magyar levelek.

A szövegek gyémántköszörűse.

Mások mondták róla:

nyelvünk kertésze, nyelvünk őre,

a tudós magyar.

 

*

 

Sorokat találtam benne aláhúzva:

"A kisebbségi kisebbrendűség érzetét csak egy erős nyelvbe és népi kultúrába ültetett nemzetiségi öntudat tudja ellensúlyozni". (Kossa János)

 

*

 

(Nyolc éve vagy több. A hegyek között Zsiga

fiadat kerestem. Tapolca mellett, Nemesgulácson.

Egy újabb főszerkesztés reménye,

egy újabb napilap, újabb kudarc bekódolva,

talán megkapaszkodunk Pannóniában, gyökeret eresztünk.

Körülöttem a néma tanúhegyek: a Badacsony,

a Csobánc, a Gulács és a Szent György-hegy,

amit az itteniek koporsó-hegynek is neveznek.

A magyar szellemi élet java a környéken lakik és "kétlakiskodik": többek között Konrád, Jancsó, Csurka, Sára Sándor,

Udvardi Erzsébet, Jovánovics György, Somogyi Győző,

az Árkánumos András Sándor, aki Washingtonból tette át székhelyét. Itt húzta meg magát Hamvas Béla.

Itt álltak meg és telepedtek le a honfoglaló magyarok is.

Veszprém és Tapolca között. Itt vívta sorsdöntő csatáit Koppány.

A Balaton partján és a Bakony lankáin.

Itt vonultak és pihentek a római légiók: Baláca.

Amikor kilencvenben először jártunk erre

Gabival és a gyerekekkel - útban Szigligetre,

ahol Zalán, Jankovics, Esterházy,

Nagygazsi, Szkárosi, Csordásgabi, Géczi stb. -

fogant meg bennünk, hogy itt esetleg élni lehetne,

ha egyszer el kellene hagyni Újvidéket.

Akkor már lezajlott a joghurt forradalom,

túl voltunk Milosevics rigómezei mítingjén.

Fiad nem találtam. Sokáig vártam.

Mint később megtudtam, Erdélyben járt éppen.

A helyi plébánia egyik szárnyában találtak menedékre.

Menyed a gulácsi egyházi iskolában tanított.

Látásból ismertem, Újvidékről, a Petőfi Sándor általánosból,

ahol, Áront, második osztályos fiamat, az egyik szünetben

a többségiek etnikai alapon megrugdosták.

Ide jutottunk. Azonosítatlan virtuális fájlok a Gulács alatt.

A végtelen éjszakába mentett nehéz, de örök szerelmek.

Az aszfalton táncoló zápor, a középen megrepedt tükör,

a sótartó, a nagypapa fekete halapja.

Erre nem jár hajó és gyorsvonat. Nem látszik a tenger.

Az ember még ezt-azt gondol, aztán valami felröppen hegyről.

A temetőben, a sírok között egy kőfaragó útba igazít.

Áldás, békesség.)

Kek Zsigmond (Kossa János) (1907-1980). Református lelkész, szerkesztő, nyelvész. Református teológiai tanulmányait Budapesten, Utrechtben és Strasbourgban végezte. A világháború előtt lelkész volt Szabadkán, utána a Magyar Szó főszerkesztője. 1948-tól 1953-ig börtönbüntetését töltötte, a híres Goli otokon, ahol a politikai rabokat tartották fogva. Szabadulása után lektorként és nyelvészként dolgozott. Alapítója a Jugoszláviai Magyar Nyelvművelő Egyesületnek.