zEtna-(más)napló

 

Ljubomir Đukić:
Olyannak szeretem...

1999. december 13. (III/3.)

Olyannak szeretem a dolgokat látni, amilyenek azok az okos közhelyektől mentesen, ezzel a tökéletes beérés illetve a helyes következtetés szószólója vagyok, hogy eljussak a megtisztuláshoz és a felszabaduláshoz; "rákényszeríteni magunkat, hogy elhiggyünk valamit, anélkül hogy értenénk is, politikai, nem pedig lelki és intellektuális tett," mondaná Walpola Rahula. Megpróbálom megérteni, miért zavar még mindig életünk fordított szimmetriája, a hétköznapokat megjelenítő érzéki csalódás; a földi élet, mint egy bűntett, elviselhetetlen, és lassan bűntetté is válik. Hol marad a feltöltődés, a vonzalom, a közeledés, a baráti szeretet eleganciája, és hol a szerelemé. Sehol a bátorság és a merészség, túl sok a látszat - a látszólagos boldogság. Nem keresek megváltó álmokat, még a mindenség értelmét keresem, hiszek benne, hogy "az ember az, akit szeretni kell." "Erőssé tesz minden, ami el nem pusztít" - mondaná Nietzsche. Mély és titokzatos a szenvedély. Aki pedig figyelmes és koncentrált, eleget él.

 

 

Ljubomir Đukić:
Nem vonok le végkövetkeztetéseket...

1999. december 11. (III/2.)

Nem vonok le végkövetkeztetéseket, levonásuktól ódzkodom, nem kívánom őket, mert elszegényítenek; a kézzel fogható alternatív értelmet keresi mindaz, amit teszek, a költészet tiszta szándéka az, ami betölt. A költészetnek köszönhetően négy hajlamtól idegenültem el: a vágyakozástól, a gyűlölködéstől, a tévetegségtől és a féltékenységtől. Elvetem a hétköznapok apróságai okozta boldogtalanságot, amelyet többé sem nyilvánosságra hozni, sem pedig mérlegelni nem kívánok.

Megengedem azt, hogy a szeretteim logikailag túljárhassanak az eszemen, hogy lebírhassanak, lemezteleníthessenek, hogy bennem növekedjenek és fejlődjenek, hogy legelőször is a lelkemben vessenek számot önmagukkal; szeretem a szabad akarat Bölcseit, az élet szabad akarását.

Arthur Schopenhauer azt mondaná: "Számomra az a fontos és az az értékes, amit én gondolok és én írok: amit személyesen megélek, és ami velem személy szerint megesik, számomra mellékes, mondhatni szégyenteljes esemény."

"Aki arra vár, hogy a világon patás ördögök és csörgősipkás bolondok járnak majd, örökké ezek áldozata, vagy ezek játékszere marad."

Arra az emberre várok, aki majd képes lesz arra, hogy élettapasztalatomat és filozófiámat megdöntse, mert valahol az alagsor és a perem között helyezkedik el, hiszen amíg csak lehet, fiatalnak kell maradni, elkerülve azt, hogy öregedő író még margínára szoruljon, bár a pálya szélén való rostoklás még mindig arról árulkodik, hogy a szerzőnek van mit mondania. A központba kerüléssel vége a kreativitásnak, illetve megkezdődik a pozíció megőrzéséért folytatandó ideológiai jellegű küzdelem.

Azzal hogy lassan életük minden szegmentumát megtöltötte a képmutatás, létezésük teljességét elveszítették sokan. Ezért inkább a belső hallgatás képességét fejlesztem, kiindulásul az elgondolás és elmélkedés funkcióját, mint a szellemi káosz elvezetésének útjában álló legnagyobb akadály kikapcsolva, amely mint afféle természetes különcség rabszolgasorba dönti az emberiséget. Egy olyan pszichológiai alaphelyzetről beszélek, amely végül lehetővé teszi az egzisztenciális fordulatot, és az "árral szembeni úszást", a kellem (amely összefüggésben áll a kínnal) kötöttségében elnehezülünk, ezért én az egyéni akarat megerősítésében hiszek, a béklyók kioldásának képességében, hogy a Szellem határtalanságára szert tehessünk.

A költészet lehetővé teszi a belső tökéletesedést, verset írni a teljesség kelleme, a költészet édes gyümölcs és gazdag ajándék.

Szenvedés nincs, csak a szenvedő létezik.

Nem létezik a fájdalom, csak az létezik, aki átéli.

Nincsen szerelem, csak az van, aki szeret.

Az vagyok, aki szeret.

 

 

Ljubomir Đukić:1
Zentára készülök...

1999. 12. 9. (III/1.)

Zentára készülök - amelyben fontos a Zen jelenléte. Irodalmi teadélután, matiné2 a Zenben ugyanaznap, amikor Kanizsán a jubiláris ötödik Nemzetközi Jazz- és Improvizatív Zenei Fesztivál veszi kezdetét, amelyet három zenbéli, Mezei Erzsébet, Mezei Kinga és Mezei Szilárd, majd utánuk ifjabb Búrány Béla Dél-alföldi Szaxofonegyüttese nyit meg. Az ötéves együttműködés meghozta a gyümölcsét, a kétoldalú kapcsolatok beértek, ahogyan a költészet is sajátos megnyilvánulása az életnek, a viselkedési formáknak, ahogyan a szerelem és a rombolás is beterem, és ahogyan a költészet is rendre felülmúl minket. Képzelőerő, elvonatkoztatás-készség és különféle össze nem illő dolgok összevonása.

Amiről beszélek, az a tékozlás, a szenvedély mértéktelensége, a közlés élményében átélt eksztázis, a másság széles horizontja, az életmódváltás lehetősége, a szabad akarat, a fenséges anarchia, az öncenzúra elvetése.

És a tabu-témákról is szólok: az öngyilkosságról, a homoszexualitásról, a linga vagy a mang mítoszáról, az őrültekről, a tanyasi szibillákról, az önfeltárásról, az életről Kanizsán, a magánszféra erőteljesen ható csöndjéről. Kanizsa Zentához hasonlóan nem elhanyagolható tere a megmérettetésnek, a tehertételeknek és a kíméletlenségnek, ez egy - ahogyan a Tisza összeköti és egyesíti őket - világ a világban, hely, amely a költő figyelmére mindenképpen méltó.

A kíváncsiság forrásában3 a magányos szereplőkről, az individuumokról, a én barátaimról, kiválóságukról, bölcsességükről, lelkük hallhatatlanságáról és megisztulásáról, a természetes értelemről esik legtöbb szó. Megkísérlem a Bölcsesség kérdését megverselni, amely a létezéssel járó kínok alól feloldozhat minket, mert a Költészet meditáció, hogy megkönnyebbülhess, gondolataid önállósulása.

 

1 Đukić, Ljubomir: költő, a kanizsai Orbis folyóirat főszerkesztője
2 Az esemény, amelyre a szerző utal, Izvor radoznalosti című új verseskötetének zentai bemutatója
3 Eredetiben: Izvor radoznalosti