Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr

Diderot antiregénye

Mindenmindegy Jakab meg a gazdája a címe annak a Diderot-regénynek, amelyben a szolga jut főszerephez. A cím által is hirdetett kifordított alaphelyzet természetes velejárója a komikum, hisz az alantas rangú szereplőhöz semmiképp sem tapadhat pátosz, tragikum. Hétköznapiság, közönségesség, humor hatja át ezt a nézőpontot, amelyet Jakabtól átvesz a gazda, sőt, a regény narrátora is.

Hosszú irodalmi hagyományra tekint vissza a párba állított hősök szerepeltetése, az a komikus és termékeny szituáció, amit Cervantes is alapképletként aknáz ki a Don Quijotéban. Ha az emberből kettő van, bármilyen vonatkozásban is, máris kész a groteszk effektus.

Gazda és szolga párosában eleve adott a pró és kontra világ dialógusa. Míg Cervantesnél a gazda figurája a címhordozó, addig Diderot-nál már a helyzet fonákja mutatkozik: Jakab ironikus-dialektikus életfilozófiája kerekedik felül.

A kalandregényekben szereplő szolga pozíciójához hasonló funkcionális hely tulajdonítható a kalandor, a kurtizán, a kerítőnő és az újgazdag figurájának. Az ő látószögük - Bahtyin szerint - azért válhat formaszervező erővé, mert kívül rekedtek, de közvetlenül beleshetnek a társadalmi normát képviselő hős privát életének magánszférájába. Kivételes helyzetüknél fogva ezek a figurák tanúkká és kritikusokká válnak, látószögük esély az objektivitásra.

Gazda és szolga egyben hős és antihős.

Ugyanezt az ironikus kettős látást érvényesíti a szerző, amikor a műfaji jegyeket alakítja. Regény helyett valóságos antiregényt ír, s ez nem is a drámától kölcsönzött, dialogizált forma miatt mondható, hanem a két történetszál szaggatottsága, egymásba fonási módja és az olvasóval folytatott dialógus miatt. Már Cervantes munkája is műfajparódia volt, Diderot pedig a XVIII. század metanarratív kánonjához igazodva művének alapgondolatává teszi az olvasói illúziók szétrombolását.

A regényírás parodisztikus anatómiája áll össze abban a beszédvonulatban, amelyet a narrátor a befogadóhoz címez, s e boncolást úgy végzi, hogy gúnyt űz a művészi ábrázolás realisztikus törekvéseiből. Szemünk láttára íródó műről van szó, sőt, fiktív részvételünkkel konstruált szövegről. E játék közepette hol a hősök önkényessége kerekedik felül, pl.: "A fogadósné hát visszajött, s figyelmeztetlek, olvasó: nem áll módomban elküldeni", hol pedig a konstruálás szabadságára vetül fény: "Látom olvasó, hogy bosszús vagy miatta, folytasd hát a történetet ott, ahol ő abbahagyta, úgy meséld tovább, ahogy kedved tartja..."

A regény szélsőségesen formabontó elképzelései közé illeszkedik a Rabelais-ra és Sterne-re mint elődökre való utalás is, a plágium gyanújának felvetése, majd a montázsszerű lezárás.

Jakab a történet végén elalszik, pontosabban: elaltatja magát. Igazi felvilágosult hős: ragyog az öntudat ironikus fényében.