Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr
Időcsiga
A heinei deromantizálás
Különös egybecsengés a világirodalom történetében, hogy Petrarca a Daloskönyvvel, Heine a Dalok könyvével tett szert hírnévre, s mindketten az olvasók és utánzók tömegeit hódították meg. Egyedülálló és közös bennük az is, hogy verssel, szerelmi lírával törtek az élre.
Heine versformája a népdal, utolsó kötetében viszont a litánia válik fontossá. Ezek a litániaszerű versek a híres "matrac-sírban" íródtak, s egy letisztult világkép darabjai.
- "Mily lassan kúszik az idő,
- az iszonyú csiga, felettem!...
- Tudom, e végzetes szobát
- a sírbolttal kell fölcserélnem."
A költőt egész életében az érzelmesség és az irónia feszítő kettőssége fűtötte, s ezekben az utolsó futamokban még pontosabb az egyensúlyozás. Másként romantika és realizmus ellentétének kellene neveznünk ezt a fontos paradoxont, Heine forrongó és átmeneti korának sajátos léthelyzetét. Már fiatalkorában szembesül azzal a felismeréssel, hogy a romantika ideje lejárt. Úgy veszi át a romantikus népdalmintát, hogy közben deromantizálja. Megőrzi az érzelmet/világfájdalmat mint referenciát, de az irónia, az önirónia és a szatíra által körülmetszetten. Heine művészi világképe illúzióromboló, s miközben felmutatja az új ízlést, meglepetésekkel szolgál. Nem a puszta szarkazmus vagy a polgárpukkasztás hősködő stratégiája eredményezi, hogy az olvasó meghökken. Nemcsak mersz kell ahhoz, hogy önnön legszemélyesebb énjét feltárja, hanem elsősorban éleslátás. Hozzáállása rebellis, provokatív. Iróniája működik, amikor élesen kimetszi a világ és önmaga körvonalait. Hosszú betegsége idején villoni kajánsággal kerekedik felül a szkepszisen:
- "Farképemet, mely hű nagyon,
- a sváb költőtanulókra hagyom,
- arcképem nem kellett tinektek,
- örüljetek hát túlfelemnek."
Ez a szarkasztikus lelkület hozza le a fellegekből a romantikus, mitizált szerelmet, s teszi, hogy Heine egyetlen sorát sem tekinthetjük elavultnak. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy Heine sokak szerint a német nyelv egyik legnagyobb mestere, zseniális stiliszta.
Az ő kezét fogta Baudelaire, amikor az európai modern szerelmi költészet új fejezetét megnyitotta.