Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr

Giccstorlaszok

Gogol maszkjairól

"De bevallom, nagyon félek a hölgyekről beszélni, meg különben is ideje, hogy visszatérjek hőseimhez, akik néhány perce állnak a fogadószoba ajtaja előtt, és mindegyik a másikat kéri, tessékeli, hogy lépjen be" (Gogol: Holt lelkek).

A parodikus művekben mindenkor jól érvényesíthető eljárás a mindentudó elbeszélő szerepeltetése, mert önkényeskedő fellépése bábszínházzá merevíti a hősök világát. Ilyenkor úgy tűnik, a történet elakad, ha a narrátor nem bábáskodik hősei felett, ha nem gördíti tovább a mese kerekét. Persze, a szerző csupán a parodikus effektusteremtés szándékával avatja be az olvasót a regény csikorgó mechanikájába.

A fenti idézetben Gogol állóképre bontja le a mozgást, s az ilyen elidegenítő láttatásban sokszor darabokra hullnak a testek, a tárgyak.

A valósággal folytatott aránybontó játékban Gogol a groteszk fantasztikum fő eszközeként dolgozza ki azt a maszktechnikát, amely a testrészek, a tárgyak, a beszédtöredékek jelrendszerére támaszkodik. E teremtett jelkészlet szándékosan szűk, s elemeinek kombinációja olyan korlátolt világra vet fényt, amely ijesztően nevetséges.

Ebben az eszméktől megfosztott, sivár létezésben a szabót bütykös hüvelykujja helyettesítheti, az emberi vágyak megtestesülése egy köpönyeg, a rangkórság pedig egy önálló életre kelt orrban lép színre.

A maszk mint degradáló elv teret ad az egész helyett a résznek, az élő helyett az élettelennek, az ember helyett a tárgynak, a természetes helyett a konstruáltnak. A mindenre kiterjedő leépítő eljárás eredményeként az emberi lét esetlegességekre bízott hulladékszerűsége mutatkozik meg. E groteszk látvány mélységesen meggyőző, ugyanakkor nem komikus, hanem ijesztő aspektusa válik emlékezetessé.

E vigasztalanság a giccs világa. Gogol narrációjának intonációs hullámzásában úgy keverednek a magasztos és a banális jelentéssíkok, ezek a társíthatatlan elemek, hogy az eszményi tartalmak menthetetlenül devalválódnak, nevetségessé válnak. Az emberi boldogság eszméje például az üveggyöngyből készült fogpiszkálótok és a szivarszívás koordinátái közé helyezve bagatellizálódik.

Gogol maszkképző technikája éppen a giccs kétségbeejtően kilátástalan világát veszi célba.

Ennek az eljárásnak lesz eszköze a mindentudó narrátor, mert általa már nemcsak az ábrázolt világ törmelékszerűsége, hanem a fikcióteremtés groteszksége is kiütközik.