Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr

Valóságidézetek, szövegidézetek

Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából

Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából (1979) című kisregénye idézetekből szerveződik. Mondatszerkesztése a nyitott, montázs jellegű konstrukció kialakítását teszi lehetővé. Két szólam jön létre, melyek közt az egyformaság, a hasonlóság, a párhuzamosság, a hasonmás-technika effektusai teremtenek hálót.

Az idézettség elméletével foglalkozó szakirodalom a szintaxis alapján kétféle idézéses szöveget különböztet meg:

1. zárt, szerves kompozíciót és

2. nyitott, montázsszerű konstrukciót.

Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából (1979) című kisregénye a nyitott, montázs jellegű konstruálás lehetőségei felé vonzódik. Eközben nem számolja fel a szerves kötődések szálait sem a szerkezet, sem a szemantika síkján. A két szólam, melyek egymást váltogató fonadékából szövődik a regény, érintkezési pontokat mutat az ún. kategoriális szemantikai négyszög (vö. Oraić-Tolić) minden pontján: a szemantika, a szintaxis, a pragmatika és a globális kultúra szempontjából is. A mű aláássa, de nem deszemiotizálja, nem tünteti el nyomtalanul a realista világkép pilléreit: az időbeli-térbeli körülhatároltságot, az ok-okozati kötöttséget és egyéb ontológiai modalitásokat. A kisregény az idézettség szempontjából szemantikai relációkon is köztes helyet foglal el: a mű "valóságidézeteibe" (transztextualitás) ágyazódnak a szövegidézetek (intertextualitás).

Mielőtt kialakulna a szövegszerveződés kétsíkúsága, egy tömény bevezető tart szemlét a lehetőségek fölött. Az anyagkezelés minden sajátosságát reprezentáló bevezető addig tart, amíg a prózaíró hős meg nem leli az éppen íródó műhöz a témát. A témaválasztás aktusa mint alaphelyzet beépül az öntükröző szövegbe. A regény első mondata is önmagára irányuló üzenetet hordoz: "Íme a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell, gondolta."

Az általunk bevezetőnek nevezett néhány oldalon felvonulnak azok az idézettípusok, amelyek a továbbiakban is uralják a szöveget. Nem a klasszikus idézetfajtákból (allúzió, paródia, reminiszcencia, idézet, fordítás, plágium) építkezik a szerző, hanem olyan szavakat, mondatokat, részleteket montázsol össze, amelyek valóságosan vagy képzeletben valahol már elhangzottak, leíródtak.

Az író-hős idézi:

1. önnön belső monológját (dőlt betűs, idézőjeles mondatok). Pl.: " Három év munka.";

2. saját régebbi feljegyzéseit, amelyeket most készül eldobni. Pl.: "Hét üveg Steffl sört és két liter könnyű fehér bort hoztam haza...";

3. Shakespeare-t angolul;

4. egy szakorvos előadását az alkohol hatásáról.

Megállapítható, hogy ezek a "hangok" különneműek, de egy tudaton keresztül szűrődnek át, s ilyenformán van köztük kohézió. Feltűnő az önidézet dominanciája, az önidézet nemeinek gyarapítása, jelöltségének fokozása. A homogén szövegképzéssel szembeszállva jönnek létre az önreprodukáló, önsokszorosító eljárások, amelyek különbözőséget tüntetnek fel ott is, ahol az lényegében nem létezik. Ezt figyelhetjük meg a belső monológ háromféle módon történő bejegyzésekor; idézzük:

1. Íme, a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell, gondolta.

2. "Á. ma reggel elfelejtette bevetetni az Anicolt. És tegnap is."

3. Óvatosan latolgatta a gondolatot: "Csak egyetlen üveg bort..."

A második példa tünetszerűen jelzi, hogy a hős a narrátor tisztes távolságából szemléli önmagát (egyes szám harmadik személy), a láttatás külsődlegességre törekszik a belső hang ellenére. Az önvizsgáló pozíció egy helyütt meg is fogalmazódik a regényben: "Igen, mert pillanatnyilag elfeledkezett arról, hogy életében eddig mindig képes volt három lépés távolságot tartva önmagára kacsintani..."

Az idézet jellegű betéteket magába foglaló narráció fordulóponthoz érkezik, amikor a hős, aki egyben az író is, kijelöli elbeszélésének tárgyát: "Most már szikvízzel kevert bor mellett folytatta feljegyzéseit. Talán futja belőle egy elbeszélésre, gondolta. Igen, talán Rákoscsaba, a tél a fűtetlen konyhában, aztán a Geodéziai Intézet és Krisztina."

A bevezető folytatólagosan tér át arra a bizonyos elbeszélésre, amely most íródik. Ezután két narrációs szálon futnak az események, melyek elkülönülését a tér, az idő és a cselekmény vonatkozásai biztosítják. Egyrészt a Krisztináról szóló elbeszélést követjük, másrészt az íróasztalánál a szóban forgó elbeszélést író férfi pillanatnyi létezésének szférájába kerülünk. A két szólamot többszörös sorkihagyás is jelöli. A tényleges szerző váltakozva száll le az idő két zónájára:

A szövegképzésben illogikus, hogy mindkét szint egy forrásból indul ki, holott a II. szólamnak az I. szólamhoz kellene kötődnie, hisz az ott ábrázolt férfi a Krisztinával kapcsolatos elbeszélés szerzője. Az I. szólamnak "tudnia" kellene a II. szólamról, de a bevezető után az ilyen önreflexió elapad. Az összekuszált szövegszervezés gyakori írói eljárás, mert a ködösített viszonyok latens lehetőségeket rejtenek magukban.

A Hajnóczy Péter által felállított prózaképlet egyik latens lehetősége, hogy a kialakított két szólam párhuzamosan folyjon egymás mellett, mégis rejtélyes összefüggések hálóját alakítsa ki. Ezt a hálót A halál kilovagolt Perzsiából című kisregény meg is szövi. Eszközei: az egyformaság, a hasonlóság, a párhuzamosság, a hasonmástechnika. A szerző mindkét szólamban egyformán jár el az idézettípusok kiválasztása, összemontázsolása terén. Ez globálisan homogenizálja az egész kisregényt, amely mikroszövetében, mint megállapítottuk, a heterogenitásra törekszik. Alapvető megfelelések a két szólam között a fiú-férfi, Á.-Krisztina, bor-sör motívumai. Mindkét történetszál motivációja az alkohol körül folyó harc: Krisztina választás elé állítja a fiút (II. szólam), a férfi már saját maga igyekszik szabadulni az immár "életet fenntartó szesztől" (I. szólam).

A Krisztinával kapcsolatos időzónában játszódik a dinamikusabb cselekmény, az íróasztalánál jegyzetelő férfi pozíciója passzívabb, de az apró történéseken túl ez a szólam is kiegészül, felduzzad a víziók, rémképek, ikertörténetek által.

A láncba rendeződő közös motívumok kapcsán megállapítható, hogy a szövegképzés egyik központi kategóriája a kép. A férfi és a fiú is képekben gondolkozik, képekben raktározza el élményeit, képszerűen látja jövőjét, fényképezi a folyó történéseket.

A képszerű láttatás kiemelt szerepénél fogva idézésként funkcionál, s a szerkezet montázzsá fejlesztését segíti elő.

Az első szövegegységből idézzük: ""A porladási idő 25 év." Tolakodóan villant elé a kép: az I...-i temető ravatalozójának falára erősített zománctáblán olvasható fekete betűs figyelmeztető felirat... Pap bukkant elő hirtelen, megállt a ravatalozó ajtajánál, és gyors, monoton hangon darálni kezdte: "Testvéreim - akik - együtt - vagyunk - ebben - a - nehéz - percben...""

Háromféle idézetet különböztethetünk meg ebben a részletben: idézet maga a felidézett jelenet, mert a valóság egy külön darabját emeli be a kontextusba; idézi a szöveg a zománctábla feliratát, grafikailag is kihangsúlyozva; idézi a pap szónoklatát, szintén sajátos jelölésmóddal.

Gócpontot képez minden szólamegység vége és az őt felváltó másik történetszál aktuális részletének eleje, mert itt ütköznek ki, súrlódnak, kapcsolódnak a szólamok. A szándékos félrevezetés, a bizonytalanságkeltés írói fogása érvényesül, amikor az egyik szó-lamegység azzal fejeződik be, hogy a fiú elmegy sört inni, a másik viszont (többszörös sorkihagyás után) így kezdődik: "Már három-negyedig kiitta a bort az üvegből." Csak a rákövetkező mondatból derül ki, hogy immár nem a fiúról van szó, hanem az írással próbálkozó férfiról. Ebben az egységben versidézetet találunk egy táncdalszövegből, a halálképzetek motívuma pedig a koponyájába szöget kalapáló öngyilkos kőművessel folytatódik. Az újabb szólamegység-határokat ismételten az ivás mozzanata köti össze.

Idézetek: táncdalszöveg a rádióból, Krisztina két levele, Krisztina éneklése, kép- és szövegidézetek egy füzetből. A következő határvonalak érintkezését ismét az ivás (sör, ill. fröccs) motívuma biztosítja. Idézetek sorjáznak továbbra is: egy orvos és páciense szavai, rémképek, egy férfi dala és újabb lidérces víziók. A szokásos kapcsolódás után következő II. szólam túlnyomórészt párbeszédes eseménybeszámoló. A férfi újabb szólama immár az ablak motívumához kapcsolódik:

"Tehát kinézett az ablakon; mit árthatnak nekem, gondolta, semmi közöm hozzájuk. A férfi ott ült az asztalnál, és kinézett a másik ablakon."

Ismét az idézetmontázsoló technika dominál. Rémképek aprólékos leírása, versenypuskákról szóló reklámajánlat beiktatása, a vécépapíron olvasható felirat, újabb rémlátomások, majd három fénykép keltette visszaemlékezés következik. Ebből az emlékfolyamból bontakozik ki az az ikertörténet, amely ismét a zavarkeltés effektusát alkalmazza. Most már nemcsak az ivás és a dohányzás szertartása képez párhuzamosságot a két szólam között, hanem az úszás, a napozás és az udvarlás motívuma is. A fényképleírások vizualitása újabb delíriumos víziók látványába torkollik, s a fejezet vége a kétértelmű kapcsolódási típust fejleszti tovább:

"Megpróbálta leírni látomásait; a keze hideg volt, mint a jég. Majd később folytatom az írást, gondolta, mereven a pohárra nézett, amely az óra mellett állt, s rágyújtott egy cigarettára.

A fiú kinézett a kórház ablakán..."

A síkváltás játéka által az utalás hamisnak minősül, mert az "írás" nem a beígért látomásokkal folytatódik, hanem a Krisztinával kapcsolatos kalanddal. Itt természetszerűleg erősödnek fel a cselekményszinti mozzanatok, de a szólamegység vége Kazinczy Ferenc Fogságom naplója című munkáját idézi, azt a részt, ahol Hajnóczy József szavai s kivégzésének körülményei olvashatók. Az újabb fejezet ebbe a láncszembe kapaszkodik bele, s egy könyvből idézi a hóhérmunka szakszerű elvégzésének részleteit. A következő szemantikai gócpont egy cipőkanál feliratának idézése, s a belőle kibomló gondolatsort ismét a rémképek montázsa követi. Az utolsó szólamkapcsolódás szövődik a legáttetszőbb szálakból:

"Most nem remegett a keze, bár verítékezni verítékezett, s szíve aritmiásan ütött. Kezében tollal spirálfüzete fölé hajolt.

A fiú érezte, ami a Krisztinával való összesimulást illeti az ágyban, összesimulnak majd, s épp Krisztina kezdeményezésére."

Az írás fölé hajoló mozdulat az egyik szólam végén, s a lánnyal való összesimulás a másik szólam elején - így egymás mellé csúsztatva - titkos összefüggésekre utal. Egyik is, másik is egy kényszerű, végzetes ölelkezést jelent, s ennek sejtelmes tudatában zárja a regényt egy lírai futam.

A záradék visszalép a történet kialakulásának első pillanatába, a sorsszerű kibontakozás még nyugvó, potenciális állapotába. Ezzel záródik a kör, a szólamok párhuzamosan kirajzolódó láncolata. Az ún. kategoriális szemantikai négyszög minden pontján észlelt azonosságok, hasonlóságok ismétlődései zárt ritmust hoznak létre, melynek hullámai a törvényszerűségek kérlelhetetlenségét sugallják. A halál kilovagolt Perzsiából c. kisregénynek ily módon sikerül magába zárnia a lét képlékeny, illanékony képzetét.

Irodalom:

Dubravka Oraić-Tolić: Teorija citatnosti. GZH, Zagreb, 1990