Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr
Textus és kontextus
Svetislav Basara Fáma a kerékpárosokról
Svetislav Basara Fáma a kerékpárosokról című regénye 1988-ban jelent meg. A Fáma olyan irodalmi tréfa, amely a banális, meghökkentő egymásra vonatkoztatások által facsarja ki a könyörtelen, szatirikus, ironikus végkicsengést. A relációk egybejátszása nyomán kiderül, hogy őrület és értelem, jóság és gonoszság, komolyság és játék, racionális és irracionális, egzakt és misztikus teljes joggal felcserélhető, hogy világunk bejáródott viszonylatai jócskán illuzórikusak.
Ha a történeti regénypoétika kontextusát kívánjuk kialakítani egy műalkotás körül, akkor kiindulópontként vehetjük a szöveg, a textus olyan értelmezését, miszerint a szöveg prototextus, architextus, intertextus és metatextus is egyben. Ezek a fogalmak eleve nyilvánvalóvá teszik, hogy nehezen képzelhető el olyan irodalmi szöveg, amely ne vezetne el más szövegstruktúrákhoz. Az adott mű rejtetten hordozza önnön előszövegét, archetipikus képek hordalékát görgeti, dialógust folytat megelőző irodalmi értékekkel, a hagyománnyal, ezenkívül intertextusként ébren tartja idegen szövegekkel való kapcsolatát, végül leválasztható a műről egy olyan szövegréteg is, amely önreflexiós, metanarratív jellegű, tehát az éppen íródó szövegről szóló szöveg.
Svetislav Basara (1953) Fáma a kerékpárosokról című, 1988-ban megjelent regénye, amit a szerb irodalomkritika a 80-as évek legjobb tíz prózaműve közé sorol, dúskál a szövegközi kötődés lehetőségeiben, az irodalmi kommunikáció diakron és szinkron aspektusainak érvényesítésében, az affirmatív/igenlő és a kontroverz/elutasító ráépítkezés változataiban. Regénye nem az epigonizmust gerjesztő szövegkánont, hanem az alkotóelveket értékesítő modellkánont követi. Konkrétan: Basara Borges, Danilo Kiš s Milorad Pavić prózapoétikai eljárásait gondolja tovább.
A Fáma "szerkesztői" előszava almanachként, gyűjteményes műként határozza meg a regény műfaját. Az isten háta mögötti, vidéki könyvtár mint helyszín, benne az olvasóját kereső, sajátos sorsú különös két könyvvel, a kiadványokban felbukkanó, misztikus egymásra utalások, irracionális vonatkozások, avagy a fejét kutatómunkára adó, s így a történelem labirintusait bejáró aktakukac-szerkesztő alakja egytől egyig a borgesi életmű által kanonizált motívumok.
A borgesi intonációval ellátott mű formakoncepciója, az almanachszerűség is beilleszkedik a választott modellkánonba.
A Fáma - e középkori írásműre utaló megnevezéshez híven - pszeudodokumentumok, fiktív okiratok gyűjteményét kínálja regényként: közli a Károly király udvarában és Az újkor küszöbén című misztikus könyvek szövegét, a kutatómunka révén begyűjtött egyéb dokumentumimitációkat (levelezéseket, pártjegyzőkönyveket, naplókat, kiáltványokat, beszédeket), majd Jozef Kowalsky összes műveit. A regényt - szintén kvázidokumentum formájában - a nagy elmegyógyintézet kiépítésének titkos projektuma és a Rózsakereszt evangéliumi kerékpárosai elnevezésű misztikus rend hiá- nyos névsora zárja.
Ezek a palimpszesztikus formák álcaként szolgáló keretek, amelyek megszervezik a szöveg szétszórt, fragmentális szerkezetét, egyúttal végigjátsszák a hitelesség bohózatát, hisz nemegyszer történik utalás a kéziratok olvashatatlanságára, rongált állapotára, a másoló igyekezetére, a fordítók hadára. A palimpszeszt, a levakart régi írás helyébe íródó új szöveg képzete megerősíti a műben rejlő architextust, prototextust és intertextust mint kultúrtradíciós folyamatosságot.
A napló, a levél, az oráció, az önvallomás, a beszámoló, a titkos jegyzőkönyv, az útleírás, a teozófiai vitairat, a projektumi jelentés nemcsak formaeszközöket kölcsönöz a szerzőnek, hanem tematikus anyagot is egy virtuális világ megteremtéséhez. A Basara-regény olvasója számára mindamellett teljesen nyilvánvaló marad, hogy a teremtett pszeudovalóság hamis, hogy nem a tények profán világára vonatkozik, hanem misztikus viszonylatokat rajzol fel.
A tényleges valóság görbe tükre éppen így áll össze, s a mű ezáltal képes érvényteleníteni, viszonylagosítani a jelenségvilág, az anyagi világ feltételezett igazságait.
E modellkánon kontextusán belül Basara a végsőkig relativizálja a regény referencialehetőségeit. A pszeudovalóság megteremtésével beszédhelyzetet alakít ki, amelyben ún. ontológiai regénye "a szellem és az anyag összeütközésének" színterévé válhat. Mivel megingott a valóságba vetett hite, ennek a valóságnak a meghamisításával kísérletezik a regényírás mint lételméleti kaland során. Bebizonyítja, hogy művében a hamisítványok igazságként működnek, s ebből logikusan következik a tudományos, történelmi s egyéb igazságok viszonylagossága. (Vö. Šaponja, 1998, 32. o.)
A Fáma már magával a címmel, a témával bejelenti, hogy tra-vesztia. Ehhez adalék, hogy 1614-ben adták ki a Rózsakeresztrend-ről szóló könyvet, benne a Fama Fraternitas című traktátussal.
Svetislav Basara A testvériségről szóló fáma helyett A kerékpárosokról szóló fámát adja hírül. A középkori eredetű Rózsakeresztrend misztikus, világmegváltó mozgalmának és a kerékpárnak a groteszk társításával a szerző jelzi, hogy anakronisztikus viszonyok közé helyezi, modernizálja, s így bohózat tárgyává teszi a titkos tudományokba beavatott rendről szóló történetet.
A travesztia a komoly témát komikusra váltja, pl. a bicikliváz vonalából vezeti le az okkult szimbolikát, s mindvégig az abszurd humor forrásává lesz mindennemű inkongruencia, kortévesztés.
Az írói célkitűzés azonban távol áll az ilyesféle paródia kicsinyességétől. Basara a kerékpárosokról írván a borgesi abszolút könyv ideáját veszi célba (vö. Šaponja, 1998, 33. o.). Szüksége van a középkori szekta, a mindenkori szektásság rekvizitumaira, a freu-dizmus profanizált miliőjére, az őrület intézményrendszerére, hogy megjeleníthesse a lét metafizikai dimenzióit.
Az ezotéria mint téma egyben poétikai önreflexió is, hisz a művész is alkimistához hasonlóan ostromolja a titok pecsétjével ellátott bölcsességet. Ugyanakkor minden művészi kódrendszer végső soron titkos, csak a beavatottak/beavatódók számára válik érthetővé.
A Fáma kerékpárosaival is minduntalan misztikus, hihetetlen, a "tények tetves világának" ellentmondó dolgok történnek, tevé-kenységüket nem a jelenben fejtik ki, hanem tereken és időkön áthágva a múltban és a jövőben, sőt, mások álmaiban. A biciklizők alapvető passziója az órák (faliórák, toronyórák, karórák) szétzú-zása. Az irracionális akciók indítékát - egy elbeszélésparódiában - hiába próbálja megfejteni Sherlock Holmes, avagy Sigmund Freud. Ők csupán arra keresik a választ: bűntény-e mindez, vagy őrület munkálkodik a Rózsakeresztrend kiválasztottjaiban?
A gnoszticizmustól kölcsönzött misztikus vallásfilozófiai egyveleg keretében időnek, térnek, valóságnak, kauzalitásnak hasonló felfüggesztése játszódik le e modellkánonon belül Borges és Milorad Pavić műveiben is. Basara azonban parodikusabb, nála a posztmodern hecc fesztelenebb diskurzusa alakítja a textúrát.
Travesztiája áliratokból építkező montázs. Ennek az eljárásnak az egyik lehetséges irodalmi előképe Danilo Kišnél figyelhető meg. Kiš Fövenyórája csupán négy szólamot, beszédmódot variál, futtat egymással párhuzamosan. A vonulatok nem tudnak egymásról, mégis úgy váltakoznak, hogy egymást értelmezik. Basara műve aszimmetrikusabb, a szövegzsánerek egyszeri megjelenésűek, konk- rétan feltüntetett szerzőtől valók, akik vagy fiktív személyek, vagy pedig ismert írók, tudósok. Az átvett szövegeket Basara adaptálja, a dokumentumok mint idézetek hamisítványokká válnak, ugyanakkor keverednek a nyilvánvalóan fiktív iratokkal, pl. Jozef Kowalsky összes műveivel, versekkel, prózával.
Parodikus egyveleget képez a regényben a kerékpárosok projektumainak ismertetése, melyek közül a legabszurdabb a "Gyártási technológia kidolgozása olyan golyó feltalálása céljából, amely nem fogja eltalálni Ferenc Ferdinándot" című tervezet.
A "szerkesztő" magyarázata szerint a projektumok egyike a Technológiai szótár is, amely a Szentlélek fényében magyarázza a mai világ kulcsfogalmait. A szótár a fiatal kerékpárosok tevékeny-ségének szocialista ideológiai szempontból való elemzését, vagyis a paródia újabb dimenzióját nyitja meg.
A műben egyrészt kirajzolódik egy reális valóságvonatkozás: a szocialista pártideológia működési mechanizmusa, Sztálin, kon-centrációs táborok, Hitler. Másrészt irrealitást sugárzó ellenpontként jelentkezik a biciklit megnyergelő kerékpárosok maratonja, álombrigádok akciói, vagy a bábeli torony fonákjaként elképzelt, totális városként működő földalatti bolondokháza.
A Fáma olyan irodalmi tréfa, amely a banális, meghökkentő egymásra vonatkoztatások által facsarja ki a könyörtelen, szatirikus, ironikus végkicsengést. A relációk egybejátszása nyomán kiderül, hogy őrület és értelem, jóság és gonoszság, komolyság és játék, racionális és irracionális, egzakt és misztikus teljes joggal felcseré-hető, hogy világunk bejáródott viszonylatai jócskán illuzórikusak.
A Fáma a kerékpárosokról című regény szöveggyűjtemény, s e szövegek gyakran reflektálnak az iratok milyenségére. A mű ily módon közvetetten önmeghatározó jellegű.
A metatextuális síkot alapozza meg az egyik kritikai hangvételű beszámoló, amely megkísérli jellemezni az evangéliumi kerékpáro-sok "naiv tarkaságú" irományait: "Ezek az írások homlokegyenest ellentétes fogalmaknak erőszakos összeötvözése egy közös elmélet érdekében. Mi nincs itt: képrombolás, teológia, pszichoanalízis, skolasztika, csillagászat, mechanika, gyanús költészet, hamis életrajz, meghamisított történelem, erőltetett, láthatóan konstruált szimbolika" ( Fáma, 1996, 114. o.).
Ez az önreflexiós kitétel teljes mértékben vonatkoztatható magára a Basara-regényre is, annak heterogén tematikai forrásaira.
Nemcsak a témát járják körül az explicit metanarratív részletek, amelyek kialakítják az elbeszélésről szóló elbeszélés vonulatát, ha-nem a rózsakeresztesek ezoterikus nyelvezetének poétikai jegyeit is meghatározzák: "Az, ami ennek az eszmerendszernek a legjel-lemzőbb sajátságát, tanításuknak és közszereplésüknek a differentia specificáját jelenti, az a nagyon is kifejezett metaforikusság, az ezópusi nyelv, a sifrírozott beszéd" ( Fáma, 1996, 95. o.).
Ennek a diskurzusnak a megértéséhez mindenekelőtt kulcsot kell találni, minek segítségével a lényegi fogalmak lefordíthatóvá válnak, a látszólag elmozdított jelentések helyükre kerülnek. Az explicit metanarratív fejtegetés szerint a szövegek csak ekkor lesznek igazán olvashatókká.
A regény - megteremtve a maga travesztikus, palimpszesztikus játékterét - a metanarratív vonulatot is e játékszabályokhoz idomítja. Az egyik önvallomásban természetesen hangzik el a deviáns kerékpáros szájából, miszerint "a teljes hallgatás a tökéletes artikuláció" ( Fáma, 1996, 120. o.).
A sztálini fogolytábor lakói közötti eszmecsere is alkalmas a regény önreflexiós beszédspektrumának a tágítására: "Kedvesem - mondta Kuzmi<158> - nincs sok különbség a regény és az élet között. Mesebeszéd az egész. Csak arról van szó, hogy egy konkrét teremtés, maga vagy én, rá van-e kényszerítve, hogy ezt a mesebeszédet megélje" ( Fáma, 1996, 151. o.).
E virtuális világban előidézett "metafizikai botrányok" főhőse Kowalsky, akinek misztikus interpretációit irodalmi művei - a metanarráció újabb tünetei - is szemléltetik.
Az önreflexiós bevezető Kowalsky különös poétikai elképzelé-seiről tudósít: "Szerinte a vers vagy az elbeszélés nincs egyszer s mindenkorra megírva, hanem változik, mint minden a történelem során, s így egy-egy versének vagy elbeszélésének harmincvalahány változata is rendelkezésünkre áll; van prototípusa, téli, tavaszi, nyári, őszi verziója; azután létezik következő évre szóló változat kísérő variációkkal stb. Így összegyűjtött művei nyolc teljes kötetet tesznek ki..." ( Fáma, 1996, 171. o.).
A regény áliratai különböző szerzőkhöz kötődnek, a tárgy azo-nossága miatt azonban a motívumok - mindig egyedi módon arti-kulálva - körkörösen ismétlődnek. E motívumismétlődések akkor hatnak a leggroteszkebbül, amikor a metanarratív szólamba kerül-nek. Az egymást felidéző, travesztáló mozzanatok finom, belső há-lózatként tartják össze a montázsszerű regény részeit. A bohózatra azonban kívülről, felülről világít rá az a metanyelvi kitétel, amely az éppen íródó művet hozza szóba: "A harmadik állítólagos doku-mentumot, Az ördögi kétkerekűt Randa király udvarmesterének tulajdonítják, pedig egészében egy kevéssé ismert író Fáma a ke-rékpárosokról című, a Prosveta kiadásában megjelent regényéből való, habár az evangéliumi kerékpárosok védelmezői azt a tételt terjesztik, hogy az az író vette át az udvarmester szövegét" ( Fáma, 1996, 116. o.).
A Fáma explicit metanarratív diskurzusának külön hullámát képezik azok az intertextuális gócpontok, amelyek írói nevekből és irodalmi művek címeiből állnak össze.
Svetislav Basara regényében a szövegszerűen kifejtett, explicit metanarráció szinte minden lényegeset megfogalmaz a felsejlő, formában rejtőzködő, implicit metanarrációról. A Fáma poetológiai parabázisa azonban explicit megnyilvánulásaiban is parodisztikusan áttételes, mondhatnánk, ezoterikus - a miliőnek megfelelően.
Az objektív világ semmisségének érzete egy léttagadó írói plat-formot képez ki, egy alapvetően negativista ontológiai kérdőre vonást.
A csődhelyzet megélésének irodalmi lecsapódását észlelhetjük Krasznahorkai László (1954) A Théseus-általános (1993) című művében is, a metanarratív világ kialakításában azonban inkább ellentétes prózapoétikai eljárások figyelhetők meg. A tematikai közös nevezők mellett nyilvánvaló, hogy Krasznahorkai megszólalásmódjára - Basarával ellentétben - nem a soknyelvűség jellemző, hanem a szónoklat profetikus, vallomásos hangszerelése és az oratio formakoncepciója. Az egysíkú hangvétel ellenére azonban itt is megjelenik a metanarratív beszéd igénye. A reflexiós narratíva beemeli az önidézetet, ugyanazzal a fintorral, amellyel a Fáma is, vagyis az írói önmegnevezés, önleleplezés révén.
Míg Basara az áliratok segítségével elbarikádozza a megszólalás alanyát, Krasznahorkai narrátora csupán enyhén rejtőzködik a szónoki álca mögött. Tünetértékű azonban, hogy ebben a narrációban is megmutatkozik a dokumentumokra, idegen szövegekre, idézetekre való utalás reflexe, hisz a második beszédben az orátor megszakítja beszédét, elővesz egy kéziratot, és egy korábbi szövegvariánst kezd idézni.
E narratív megoldások szembeszökő jelenléte az egészen másféle prózavilágokban azt sejteti, hogy a regényműfaj mind a mai napig létszükségleteként mutatja fel az önreflexiós ingert, amely már az antik regény intonációját is meghatározta, az újkori regényben pedig Cervantes tolla alatt paradigmatikussá vált.
- IRODALOM
- Šaponja, Nenad: Istraživanje ništavnosti objektivnog. In: Šaponja, Nenad: Bedeker sumnje. Prosveta, Beograd, 1998