Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr

Szerelem, magánélet, hétköznapok

A longoszi idill

A sztereotípiákból építkező ókori görög erotikus regény a szerelem konformista modelljét ábrázolja. Nem ismeri az eksztázist, az olyan szenvedélyt, amely elsodorná a normákat. A fabuláris séma utolsó láncszeme általában a boldog házasságkötés.

Vannak azonban hallatlan újdonságai is ennek a fiatal műfajnak. Férfi és nő viszonya olyan jelentőséget kap a regényes ábrázolásban, mint addig még soha. Szükségük is van erre a fontosságtudatra, mert a közösség eposzi akla helyett a magánélet és a hétköznapok bizonytalan közege veszi őket körül. Longosz Daphnisz és Khloé című regénye olyan előszóval indul, ami képleolvasásként értelmezi az elkövetkező történetet. A narrátor egy festmény jeleneteit nézegeti, s "elfogja a vágy, hogy írásba foglalja, amit festve lát". A festett képet elbűvölőbbnek tartja, mint a sűrű lombú ligetet, mert ezt "mester remekelte és szerelem ihlette".

A képzőművészeti mestermű megszövegesítése is mesteri, szabályos formákra törekszik: négy "könyvben" tárulnak fel két év váltakozó évszakai. Nemcsak ez biztosít megnyugtató ritmust az események alakulásában, hanem a fiúhoz és a lányhoz kötődő párhuzamos történetek, motívumok rendje is. A motívumkettőzés behálózza a művet, s a párkapcsolat idillikus feltételeit teremti meg.

Daphnisz, a kecskepásztor fiú és Khloé, a birkapásztor lány közti gyengéd viszony fokozatosan alakul, szinte késleltetve bontakozik ki, az évszakok körforgásának függvényeként. A természetkultusz olyannyira áthatja a szerelmi érzést, hogy az névtelenül lopózik be a főhősök szívébe. A mesei bonyodalmak, cselek és csodák sémái is mind ezt az alapvető kérdést, a szerelem mibenlétét segítik tematizálni: "Így gyötrődött Khloé, így beszélt magában, pedig a szerelemnek még a nevét sem tudta."

A hősök érzelmi felnövekedését a természetes élet segíti, a természet ciklikus változásainak utánzása. A tudatosodási folyamatot ez is serkenti, de emberi és isteni ügyködésre is szükség van, hogy a lecke teljessé váljon.

A szerelem elsősorban a szépség felismerését jelenti, majd fizikai rosszullétet, mivel a néven nem nevezett érzés beteggé teszi Daphniszt és Khloét: "Beteg vagyok én most, de hogy mi bajom, nem tudom. Fájdalom gyötör, de sebem nem lelem. Bánat emészt, pedig egyetlen bárányomnak sincsen híja. Forróság kínoz, bár hűvös árnyékba húzódtam."

Longosz szövegképzése jól szerkesztett, változatos: sok apró megfigyelést szór el, s a beszédmódok közül nem hiányzik a szofisztikus retorika, a vetélytársak szónoki érvelése, a vád- és a védőbeszéd sem. A történetszövés betétes, ami rétegezi a szöveget. Betétet képeznek az álomleírások, a csodás történetek, a mitikus regék. A pásztorsíp történetét pedig olyan tánc egészíti ki, amely pantomim formájában megismétli a történet mozzanatait, egyik "nyelvről" a másik "nyelvre" fordítja.

A kifejletet, a férfi és nő erotikus kapcsolatának hamvas és emelkedett idilljét a szerző egy éles kontraszttal emeli ki: a szerelmesek előtt felbukkan még egy akadály - a részeges, homoszexuális kéjenc, aki vágya tárgyául éppen Daphniszt választja.

A korábbi évszázadok szemléletével ellentétben Longosz regénye már a heteroszexualitásban ábrázolja azt a szépséget, ami a szerelmi érzés eszményítésének feltétele.