Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr

Pantomim az ókori regényben

 Az ókori történetmondás alapvető sajátosságaként tükröződik a mindennapi élet szertartásossága, az a szemlélet, mely szerint mindennek megvan a módja, babonásan betartandó mikéntje. Tudni való, milyen ceremóniával kell vendéget fogadni, hogy előbb meg kell etetni-itatni, s csak utána következhetnek a kilétét firtató kérdések. Sémája van az áldozathozatalnak, az öltözködésnek, minden emberi cselekedetnek. Az életet szabályozó szokásrend klisék követésével tette áttekinthetővé a félelmetesen kaotikus létet. A rítussá váló tevékenykedés az emberi erőfölényt próbálta megidézni.

Mindebben döntő szerepe van a tanulási készségnek, a figyelmes utánzásnak, hisz a szertartás mozzanatai aprólékosan kidolgozottak, ezeket hajszálpontosan kell elsajátítani. A homéroszi énekmondásban nemcsak az élet szertartásossága tükröződik, hanem az elbeszélésmód is kialakítja a láttatás közhelyeit, toposzait. Kialakul, ismétlődik és rögzül, hogy hogyan kell ábrázolni a történetmondásban pl. a megsebesülés, a halál, a szerelem, a harc aktusait. A közismert helyzetek, a kollektív tudás vértje mögött a szerző a befogadó egyetértésére számít, egyfajta közösséget, közös életbölcsességet hirdet.

Az ábrázolás az alapformák, vázak, menetek kialakításában az ismétlődő és cserélődő elemek színes, variációs világát hozza létre.

Az ókori történetmondás különös mozzanata a lakomát és éneket követő tánc, ill. pantomim. A mimikus táncjátéknak virtuóz módon kell utánoznia az élet jelenségeit. Longosz regényében a mimikus előadás hatását is részletezi a szöveg:

"Drüasz meg felkelt, Dionüszoszhoz illő nótát rendelt, és szüreti táncba kezdett. Hol a fürtszedőket utánozta, hol meg a puttonyvivőket, aztán mintha a szőlőt taposná, vagy a hordókat töltené, meg a mustot kóstolgatná. Mindent olyan leleményesen, oly megtévesztően táncolt Drüasz, hogy a többiek a tőkéket, a préskádat és a hordókat is látni vélték, s szinte elhitték, hogy Drüasz valóban iszik."

Egy másik részletben a szerelmes Pán mitikus történetét adják elő a regényhősök, mozgásművészetük pedig csak akkor vált ki bámulatot a nézőkből, ha az a valóságot megtévesztő hitelességgel utánozza.

Apuleius Az aranyszamár című regényében is megjelenik a mimikus játék, de már jóval bonyolultabb jelentés-összefüggésben. Ott a mágia, a boszorkányság és a misztikus kultuszok csodáira szomjas olvasót elégítette ki az a mimikus gyilkosságjelenet, amelyben valóság és fantasztikum hátborzongató fordulatossággal váltja egymást. Apuleiusnál a humor és a rettenet egyvelegében már fel sem merül az utánzás didaktikus mozzanata. A talpra álló halott kísérteties téblábolása nem az élet sajátos kivetítése, hanem a nemlét e világi térnyerése. Apuleius művében a halál űz pantomimszerű játékot.