Brestyánszki B. Rozália
Amikor ismét ráharapnak...

Sanyi, aki bölcs és titokzatos valaki

Gazsi, aki együgyű és titokzatos valaki

Apa, aki az ebédlőasztalnál lázad

Anya, aki aztán már csukott szemmel és csukott füllel szoptatna

Anyós, aki csak a szép beszédet őrizné

Fiú, aki szentesítettnek véli az eszközeit

Az ellentábor leánya, aki végül rálel az igazára

Győző, aki szintén elvállalta a vezér szerepét

I. elkínzott, aki buta és bedől

II. elkínzott, aki benyali és stréber

III. elkínzott, aki szkeptikus és forradalmár

IV. elkínzott, aki folyton sopánkodik

Az elkínzottak, akik ájtatosak, szenvedők, kegyetlenek, tudatlanok és magányosak

Kép egy álomból:

Sanyi: Sándor vagyok. Az álmodból. Az vagyok, aki kínos. Akiről nem akarsz tudni, aki nem akarsz lenni. Még. Akivé félsz, hogy változhatsz... Sándor vagyok... De csak Sanyinak hívnak majd a környéken... Félsz tőlem, veszélyes vagyok. Kényelmetlen. Pedig te vagyok. Vagy legalábbis lehetek. Eleinte ártatlanul. Naivan... Itt lebzselek a környéken, figyelek. Mindent látok, mindent hallok, és tanulok. Akkor is, ha nem akarod. Ha észreveszel, arrébb löksz, mintha nyálas volnék, vagy mi. De nem baj. Kivárom. Mert én tudom. Te vagyok.

Gazsi: És, ugye, csak jót akarsz, nem?...

Hömpölyögés:

Az elkínzottak: ...csak sodródunk, és sodródunk tovább, szerencsétlenek, és bűnhődünk folyamatosan, de mégsem nyerünk feloldozást. Poros, dohos, nyálhomokos síkságon át bolyongunk, nyughatatlan lelkünk békét nem talál. Véréhes hadurak kényére-kedvére bocsátva vonszoljuk keresztünk, mert nem leljük vezérünk, aki a sötétségből napfényre vinne, az embert, a jövőnknek utat mutatna.

I. elkínzott: (lapít) És a Győző?

III. elkínzott: Hülye.

Az elkínzottak: Csak önjelölt elnökök bitorolják a trónt. Sokan, és kényszerrel bírnak maguk mögé. De ez csak új s még újabb áldozatokat kíván, és jót nem hoz. De mi hiszünk. És csalódunk. De ismét hiszünk. És ismét csalódunk.

II. elkínzott: De a Győzőnek tán mégis lehet még a szavára adni.

III. elkínzott: Valamikor rá lehetett harapni.

IV. elkínzott: Jaj, Istenem, most az egyszer miért nem lehet elhinni?

II. elkínzott: A Győzőnek mindig el lehetett hinni.

I. elkínzott: Neki tényleg lehetett a szavára adni.

III. elkínzott: És íme, mi ismét hiszünk...

Sanyi: Az Istenadta lehajtott fővel, csöndben és türelmesen készült rám. Még nem tudta ezúttal ki vagyok, azt sem tudta, hogy te létezel, aki én voltam. Akkoriban még csak pöttynyi apróság.

Családi intermezzo:

Apa: (a fogai között) Hallgass! Egyél.

Anya: Eszek. (eszik) Amíg van mit.

Apa: Most mi van?

Anyós: Én hallgatok.

Apa: Nem magától kérdezem. Szóval mi van?

Anya: Semmi. Hallgatok.

Apa: Addig dünnyögsz, amíg meghallják, és aztán már nem lesz mit.

Anya: Kussoljak, mert ehetek. Értem.

Apa: Nem érted, hogy magad ellen pofázol?

Anyós: Én meg se szólaltam.

Apa: Nem magához beszélek. Nem érted?

Anya: Dehogynem értem.

Apa: Hálátlan vagy.

Anya: Csukott szemmel meg csukott füllel kéne élni, csak ehessek, mi?

Apa: Telhetetlen vagy. Jellemző.

Anyós: Nem kérünk mi semmit...

Apa: A lányához beszélek!

Anya: Terhes vagyok! Ez a jellemző. (Ez a levegőbe sül el.)

Apa: A Győző vásárra viszi a bőrét érted, te meg szapulod.

Anya: És te beszopod.

Anyós: Hogy beszélsz, lányom...

Apa: Maga hallgasson! Mit csinálok én?!

Anya: Nem viszi vásárra a bőrét.

Apa: Na, ebből elég volt!

Anya: És főként nem másért.

Apa: Hallgass!

Anya: Értem. Igazad van. Együnk.

Apa: Mindig a tiéd az utolsó szó, mi?

Anyós: Én meg se szólaltam.

Sanyi: A papuci. Eszem a szívét. Ő igazi fia népének. Hűséges, hiszékeny és alázatos. Buzgón harap rá minden adódó szószóló szavára. Itt van például ez a Győző, akit karakteresnek, becsületesnek talál, és meg van győződve róla - milyen szimpatikus szójáték - hogy képviseli az érdekeit. Meggyőzően - hogy stílusos maradjak. Szorít neki, de csak szokásosan halkan és kockázatmentesen: az ebédlőasztal mellől. Hogy senki meg ne hallja, ha egyszer esetleg mégsem ő lenne a nyerő... És fél év se telik el, máris beigazolódik, milyen helyesen cselekedett...

Az intermezzo folytatása fél évvel később.

Apa: Hogy dögölne meg, az a szemét, tetves, korrupt rohadék!

Anyós: Hát én nem tudom, de így beszélni a gyerek előtt...

Anya: Gyere a mamucihoz, kincsem, gyere, itt a cici. Szopizol a fincsi tejciből, és nagyra nősz, nagy leszel, mint a papuci. Olyan szép és olyan okos...

Sanyi: Nicsak, miből lesz a cserebogár. A mamuci szeme fénye.

Apa: (csak továbbra is biztonságosan, a foga között) A Győzike! Szétrágja a májunkat, kikaparja a szemünket, kiszívja a vérünket.

Anyós: Nahát, én nem szólok bele, semmi közöm hozzá, de ilyeneket mondani...

Apa: Mi meg?! Odanyújtjuk neki a nyelvünket, ha esetleg elfelejtette volna kitépni. Barmok! A Győzike! Seggnyaló pojáca.

Anyós: Én nem tudom, lányom, de hogy te ezt megengeded...

Anya: Gyere, csillagom, gyere, kincsem, miért nem akarsz szopizni? Hát hogy leszel így olyan, mint az papuci? Bogárkám, gyere, gyere kicsi csillag, gyere, ne szomorítsd el a mamucit. Miért nem akarsz szopizni, csillagom?

Sanyi: Ez meg a mamuci. Egy kicsit megváltozott. Hányta a falra a borsót, és megunta. Meg bele is fáradt. Nem sok értelmét látta a vitának a terítő-forradalmár papucival. Meg aztán - nő létére - illőbb és kényelmesebb a puha párnák és a tévéműpálmák közé süppedni. Más játékszert talált. Téged. És papuci híján téged szorít a cicijéhez.

Fiú: Nem akarok szopizni.

Anyós: Most meg még a gyerek is szemtelenkedik.

Anya: Hunyd le szemed, bogaram, és csak hajolj rá nyugodtan.

Fiú: Nem hajolok többé. Adj ennem.

Anya: Kincsem, dehát nincs jobb étel, mint az anyatej.

Fiú: Már nem kell. Beszélni akarok veletek!

Anyós: Én nem tudom, te tudod, de hogy itt mindent lehet...

Anya: Miért beszélnél, mindened megvan.

Fiú: Hallgass meg!

Anya: (kétségbeesett) Papuci, nem kell neki a tejem!

Apa: Mi van, mamuci?

Anya: A fiad eltaszított engem!

Anyós: Én nem tudom, de a saját gyerekedet így nevelni...

Apa: Fogja be a száját, mama!

Fiú: Csak hallgassatok meg, kérlek.

Apa: (szokásosan sziszeg) Hallgassalak meg? Igen? Amikor szégyelled a szüleidet?! Szégyellsz engem?! Menj, ne is lássalak többé, pusztulj innen!

Fiú: Jó. Elmegyek. (El is megy.)

Anya: Elment!

Apa: El. Hadd menjen.

Anya: Elűzted!

Apa: Dehogy én űztem el! Te fojtogattad, belőled lett elege!

Az intermezzo folytatódik, csak már nem érdekes.

A hömpölygés kissé feszültebb.

Az elkínzottak: Nem tudtuk még akkor, hogy ki ő, nem figyeltük még lépéseit. Sok földet bejárt, útját szél fútta, hó födte, magányát senki sem enyhítette, de nem csüggedt. Leheveredett egy fa alá, s várta jövendőjét.

Sanyi: Akkor még te sem tudtad bizonyosan, hogy ki vagy, és mire hivatott, de sejtetted már, mert a fáradtság, a kivetettség és a magány termékeny talaj volt számomra...

Egy egyszerű, szívet megejtő helyzet, amikor Gazsi rátalál a fiúra.

Gazsi: Fiú, ugye, ki vagy te? Fekszel a porban, mint a kivert kutya, ugye? De, még csak a bolhák sem hederítenek rád, ugye, mert keserű a véred.

Fiú: Nem vagyok többé apámnak fia. Nem tudom, ki vagyok. Nem tudom, merre menjek. És nincs, aki szavamat hallaná, ha szólok, senki sincs, aki azt meghallgatná.

Sanyi: Ez már én leszek...

Gazsi: Ugyan, fiú, dehogynem, gyere csak. Elmegyünk hozzám, nem valami palota, ugye, de főzök neked levest, és meghallgatom gondolataid.

Fiú: Ki vagy te?

Gazsi: Csak Gazsinak hívnak a környéken...

A szomorú, romlatlan lélek beszéde:

Fiú: Gazsi, én csak Apámat láttam, aki hitt, és csalódott, és megint hitt, de megint csalódott. És Anyámat, aki már nem hitt, csak a tévémesékben, és gügyögve simogatott. Nem bírtam tovább. Elegem volt. Gazsi, segíts nekem, mondd meg, van lehetőség?

Gazsi: Én azt, ugye, nem tudom, fiú.

Fiú: Azt szeretném, ha lenne lehetőség. Ha lenne igazság! Mert az nem igazság, hogy a süket és a vak emberek fojtogatják egymást a gondjaikkal. Már minden mondatuk "én"-nel kezdődik. Gazsi, érted? Azt szeretném, ha egymás értékeit tiszteletben tartva élnénk egymás mellett, és egyáltalán tudomást vennénk a másikról. Ha lenne lehetőség felragyogni. Azt szeretném, hogy sok ilyen ragyogó pont legyen a Földön, és lássuk egymást, és ne kívánjuk túlragyogni a másikat, hanem gyönyörködjünk egymás fényében. Tápláljuk egymás tüzét, és ne kioltani kívánjuk, még ha különböző színű is a láng. Érted? Ezt szeretném.

Sanyi: Na, ez a kezdet...

Gazsi: Csudaszépen beszélsz, te, fiú. Igaz minden szavad. Ezt, ugye, hallani kellene mindenkinek, mert, ugye, ezt akarja mindenki, csak, ugye, nincs, aki elmondja nekik.

Fiú: Dehogy akarja mindenki. Itt az a Győző. Ő is ezt ígérte, hittek neki, és most nézd, eladta a lelkét a gonosznak, a népét meg a kannibáloknak, mert azok több hatalmat ígértek neki.

Gazsi: Nem úgy van az, fiam. Ő, ugye, jót akart. Csak abban a helyzetben, ugye, abban a helyzetben az ember néha ki kell, ugye, hogy egyezzen.

Fiú: Kiegyezzen?!

Gazsi: Én, ugye, megértem.

Fiú: Megérted, hogy mivé lett?!

Gazsi: Megértem, ugye, hogy miért lett ilyen. De, ugye, ez nem is érdekes. Az az érdekes, ugye, amit te mondasz. Ezt, ugye, hallani kéne mindenkinek. Így még nem beszélt senki. Ilyen igazat, ilyen lelkesen és őszintén! Fiam, ugye, lenne-e kedved eljönni velem a faluba? Elmondhatnád nekik is. Meg, ugye, a Győzőnek is. Nem ártana, ha hallaná, amit mondasz, ugye. Tán visszaemlékezne arra, hogy honnan indult, ugye.

Fiú: Nem érdemes. Kinevetnek.

Gazsi: Nem baj. Nevessenek. De, ugye, biztos lesz, aki meghallja, amit mondasz. És már az is valami.

A piactéri zsivajban kissé vészjósló a hömpölygés.

Az elkínzottak: És eljött közénk. Romlatlanul, csalódások nélkül, bizalommal járta végig utcáinkat.

III. elkínzott: Láttuk, hogy idegen...

I. elkínzott: ...de tudtuk, amikor fehér kenyeret vett, hogy nem az ellentábor fia.

II. elkínzott: Engedtük zavartalanul járni, hozzánk simulni, sőt doromboltunk is neki, így bátorsága kerekedett a piacon egy asztalra állni, és szót kérni.

III. elkínzott: De buta, buta gyermeki hit volt azt hinni, hogy majd figyelünk szavára. Kitárta lelkét, és akkor mi, a végsőkig elkínzottak, a közepébe martunk.

IV. elkínzott: Jaj, Istenem, és pusztán csak azért, mert alkalom volt.

Fiú: Emberek!

Sanyi: Ez még nagyon nyegle, fiam.

Fiú: Figyeljetek rám!

Sanyi: Több kakaót, fiú!

Fiú: Emberek, hallgassatok meg!

Sanyi: Elkelne egy kis segítség...

Gazsi: Hé, ugye!

I. elkínzott: Mit akarsz?

Gazsi: A fiú beszélne, ugye.

III. elkínzott: Mit mondanivalód van nekünk, te pökhendi kölyök?

Fiú: El szeretném mondani az álmomat...

II. elkínzott: Ki kíváncsi rá? Én nem.

Fiú: De én megvalósítom az álmomat!

III. elkínzott: Hát rajta! Csináld, csak bennünket ne terhelj vele.

Gazsi: Csak mondjad, csak mondjad, fiam, nem szabad, ugye, csüggedni.

Egy nem túl jól sikerült beszéd, amelynek már tétje lehet:

Fiú: Gyerekkoromban csak Apámat láttam, aki hitt, és csalódott, és újra hitt, de megint csalódott, és Anyámat, aki már nem hitt, csak a tévémesékben, és gügyögve simogatott...

I. elkínzott: Láttunk már mi is ilyet, ugye, hogy láttunk?

Fiú: De én változtatni akarok! Azt akarom, hogy legyen lehetőség! Az akarom, hogy a süket és vak emberek ne fojthassák meg egymást gondjaikkal.

IV. elkínzott: Mi van? Még attól is megfosztanál bennünket, hogy sírjuk?

Fiú: Dehát nem is halljátok már egymást!

IV. elkínzott: Nem is kell hallanunk, úgyis tudjuk a másik bánatát. Mert nyakunkon átok ül. Mert az igából fejünket nem emelhetjük ki. Menj innen, fiú! Senkit sem érdekel a buta szónoklatod.

Fiú: Én azt akarom, hogy értékeinket tiszteletben tartva, éljünk egymással, nem tiporva a másikat...

III. elkínzott: Menj az anyád csöcsét szopni, te félkegyelmű.

Gazsi: Csak te mondjad, ne hagyd magad!

Fiú: ...Hogy legyen lehetőség kitisztulni, önállóan felkelni és felragyogni saját fényünkkel. Azt akarom, hogy sok ilyen ragyogó pont legyen a Földön, és lássuk egymást, és ne kívánjuk túlragyogni a másikat, sőt, gyönyörködjünk egymás fényében...

III. elkínzott: Tűnj el innen, vagy felkoncolunk, te idióta barom.

Az ellentábor lánya: Milyen jó is volna...

Gazsi: Na, látod? Hallod? Na, ugye, megmondtam!

Fiú: ...gyönyörködjünk egymás fényében és tápláljuk egymás tüzét... és ne kioltani kívánjuk... még ha mégoly különböző színű is a láng.... Ezt szeretném...

Az ellentábor lánya: Én is...

II. elkínzott: Kussolj innen!

Sanyi: Hát, ez még vérszegény volt, erre még nem harapnak rá, öcsi...

Fiú: Gazsi! ... Gazsi, itt vagy?... Gazsi, hol vagy?!

Gazsi: Itt vagyok, fiú.

Fiú: Az jó... Maradj is itt... Velem.

Gazsi: Miért, ugye, baj van?

Fiú: Semmi. Nincs semmi baj. Csak ne hagyj egyedül.

Sanyi: Hát még érzékeny a lelkem. Azt hiszi, az elkínzottak gonoszok. Hogy félelmetesek és veszélyesek. Hogy makacs csürhe. Az ember jót akar nekik, és ezért fel akarják koncolni. Dehát, fiam, te is közülük való vagy, belőlük nőttél ki. Oktalan, tudatlan tömeg, de ezért vagy itt te, a kiválasztott, hogy általam megmutasd nekik a helyes utat. Legalább ennyit megérdemelnek, nem?

Az ellentábor lánya: Én itt maradok veled, nem hagylak egyedül.

Fiú: Ki vagy te, lány?

Az ellentábor lánya: Anyám itt él, a faluban. Apám az ellentábor katonája volt.

Gazsi: Úgy hívják, ugye, hogy az ellentábor lánya.

Fiú: Apád az ellentábor katonája?

Az ellentábor lánya: Igen. Volt.

Fiú: Te idegen vagy...

Az ellentábor lánya: Nem vagyok idegen. Az imént mondtad, hogy együtt kellene ragyognunk.

Fiú: Nem veled. Nem, amíg a fejünk igában.

Az ellentábor lánya: Dehát az enyém is ott van!

Fiú: A tied nem.

Az ellentábor lánya: Itt élek, köztetek, mégis gyűlöltök, megvettek folyton!

Sanyi: Fiú, gondolkozz...

Az ellentábor lánya: És annyira jó lenne felragyogni...

Egy jó sakklépés:

Fiú: Igen... Neked is szavadat kell emelned! Neked is lázadnod kell!

Az ellentábor lánya: Ezért hallgattalak téged.

Fiú: De nem! Ne engem hallgass! Én nem a te nevedben beszélek. Számodra más igazságot rejtenek a szavak!

Gazsi: Megmásul néha az igazság, ugye, fiú?

Az ellentábor lánya: Dehát mi az én igazságom?

Fiú: A te igazságod... Nézd, mondjuk, őt. A Gazsit. Úttalan utakon járva összeszed mindenféle söpredéket, behordja a faluba, összekeveri az elkínzottak vérét, felhígítja, megrontja...

Az ellentábor lánya: Hát bolond.

Fiú: Bolond, igen. Neked ellene kell lázadnod!

Az ellentábor lánya: Dehát miért?

Sanyi: Remek, fiú! Mert a Gazsi bácsi ismeri a Papa és a Mama titkát. És ismeri a tiédet is, fiú. Tudja, hogy egy ebédlőasztaltól és az anyád hófehér megereszkedett melle elől menekülsz... És most már azt is látja, hogy merre tartasz...

Fiú: Mert gonosz. apádat, az ellentábor katonáját is ő emelte fel a földről, úgy, mint ahogyan azt velem is tette. Így születhettél meg te.

Az ellentábor lánya: Igen.

Fiú: És nem az ellentáborba vitte, hanem ide hozta!

Az ellentábor lánya: Igen, ide hozta.

Fiú: És hol van most az apád?

Az ellentábor lánya: Meghalt.

Fiú: Látod? Ha nem tette volna, még ma is élne.

Az ellentábor lánya: Igen, lehet, hogy élne.

Fiú: Gazsi ölte meg az apádat.

Az ellentábor lánya: Megölte...

Fiú: Az akarod, hogy fényed neked is ragyogjon?

Az ellentábor lánya: Persze, hogy akarom!

Fiú: Az akarod, hogy téged többé senki sárba ne tiporjon?

Az ellentábor lánya: Igen, soha többé, senki!

Fiú: Tudod-e, hogy ez mikor történhet meg?

Az ellentábor lánya: Igen, tudom!

Sanyi: Persze, hogy tudja. Mert ő is ott keresi a megváltást, ahol a legkézenfekvőbb. És ismét megtörténik. Ráharapott.

Az ellentábor lánya: Megölted az apámat.

Gazsi: Nem öltem meg.

Az ellentábor lánya: Idehoztad.

Gazsi: Igen. Felemeltem, ugye, és idehoztam.

Az ellentábor lánya: Ezért meg kell halnod.

Amiért ráharapnak:

Fiú: Megölted?

Az ellentábor lánya: Megölte az apámat.

Fiú: Megöltél egy embert.

Az ellentábor lánya: Igen. És boldog vagyok.

Fiú: Gyilkos vagy. Te kényszeríted igába az elkínzottakat, és most már az életüket is elveszed! El akarsz pusztítani bennünket!

Az ellentábor lánya: Azt akarom, hogy többé senki sárba ne tiporjon, hogy fényem túlragyogjon bárkit!

Fiú: Embert öltél! Ezért lakolnod kell!

Az ellentábor lánya: Te tanítottál rá!

Fiú: Sohasem mondtam, hogy ölj!

Az ellentábor lánya: Azt mondtad, hogy emelt fővel kell járnom.

Fiú: Igen!

Az ellentábor lánya: És ennek ez volt az ára.

Fiú: Akkor a következményeket is ilyen büszkén viseld!

Az ellentábor lánya: Viselem! De ha bántasz, most már megbosszulnak engem!

Fiú: Legyen! Íme, az ellentábor lánya, aki nem hazudtolta meg vérét. Ölt, testvérünk életét oltotta ki. Nézzétek!

Az elkínzottak: Gyilkos!

Fiú: Ítélkezzetek felette, elhoztam nektek őt, a gonoszt, akit mindeddig vakon a kebleteken melengettetek.

Az elkínzottak: Gyilkos!

Fiú: Rendelkezzetek vele szándékotok szerint!

Az elkínzottak: Máglyára vele!

Győző: Csönd legyen! Mi történik itt?

Az elkínzottak: Az ellentábor lánya!

II. elkínzott: Kimutatta a foga fehérjét!

III. elkínzott: Megölte a Gazsit...

IV. elkínzott: ...pedig az etette, nevelte...

I. elkínzott: ...apja helyett apja volt.

Győző: Miért tetted, te lány?

Az ellentábor lánya: Mert megölte az apámat.

Győző: Nem ölte meg az apádat, felemelte a földtől, megmentette a fagyhaláltól, pedig nem érdemelte meg, a sátánfajzat.

Az ellentábor lánya: És idehozta közétek, hogy együtt ölhessétek meg.

Győző: Nem közénk hozta a szerencsétlen, hanem visszavitte az anyád házába, aki még akkor is tüzelt, mint a szuka. Még visítozott is érte, amikor feltúrtuk a házát, és megtaláltuk. Én találtam meg! És kivonszoltuk a térre, és kivégeztük. De akkor már hónapok óta az anyád hasában voltál.

Az elkínzottak: Halál!

Győző: Nem! Elég volt!

Az elkínzottak: Halál!

Győző: A lány idegen! Kiszolgáltatjuk, vigyék ők...

Az elkínzottak: Halál!

Győző: Vigyétek!

Fiú: Áruló!

Az elkínzottak: Áruló!

Fiú: Hisztek nekem?

Az elkínzottak: Hiszünk!

Fiú: Én azt akarom, hogy legyen igazságunk! Azt akarom, hogy kiirtsuk a gyomot, kitisztuljunk, és felragyogjunk saját fényünkkel. Azt akarom, hogy számtalan ilyen ragyogó tiszta pont legyen a Földön mindenütt. Ezt akarom! Hisztek nekem?

Az elkínzottak: Hiszünk!

Fiú: Mindennek ára van!

Az elkínzottak: Igen!

Fiú: Máglyára velük!

Nagy a sürgés-forgás....

Sanyi: Na, most már ráharaptak. Csak meg kell nekik adni azt, amit kérnek, és máris követnek, fiú. Bár igaz, ez az út sem vezet máshova, csak abba a kátyúba, ahonnan ki se kecmeregtél soha... és tulajdonképpen ott sem kevésbé unalmas, mint másutt. Nem?