Mákszem tökfej

Egy-egy villámlás – egy rövidke fény–
Mire a felleg kínmoraj a halltk,
Stb. – De mit vesződöm én
Ezekkel?
(Arany János: Bolond Istók)

Amikor a gyönyör már szinte fáj
ha az az édes perc sehogy se múlna!–
darázs mutatta be a szilvafán
– a kihasadt szem volt a puha vulva–
gyenge testünk hogyan agonizál-
na a túlérett szerelembe fúlva.
S hogy megfúlt in Baccho et Venere
itt megtekinthető a teteme.

Fáradt fázós beteg fásult s levert
a léckerítésnek támaszkodom s az életerős
gaz nyakatekert s pimasz stratégiáját
bámulom.

Lehangoló látvány az őszi kert — :
ha így a visszájáról olvasom
mintha azt mondaná hogy menni kell
s hogy mégsem... éppen ez tehát a jel.

Mikor így délben áthevüI a lég
a nyárias napoknak az utolja
ez már és egyre közelebb a vég
de tiszteletköreit még lerója
a kert fölött a kerge őszi légy
már zajlik újra egy marcia su Roma
s a rohadékban szerteszét feléled
majd mozgolódni kezd a sok kis élet

hogy aztán – ha áldozatot keresve
ha vicsorogva csak mint egy idétlen
ha mint a fák kérgén a szürke lepke
tulajdonképpen végig észrevétlen
ha újra hibernációba esve
sekély álomban forgolódva tétlen–
végig ne értse a tragédiát
azt hogy már régen túlélte önmagát.

A szabad akarat csak ingatag
lábakon álló munkahipotézis – :
a génkészlet rendezte kirakat-
perek egy áldozata vagyok én is
akiben mint a tök még megmaradt
indáiban kereng a csak azért is
és hajnalonta habár ködben ázik
– hiába már – de még mindig virágzik!