Éppen ennyi
Valamiképpen szabályozhatóde mint a lélegzet csupán ha jó
erős iramban futsz domb hajlatán
mikor a részidő csak furcsa szám.
És hajnalonta az ágyban marasztal
– ilyenkor bizonyára neve is van–
valami csalfa félálomba rángat
édeskés képekkel táplálja lázad.
Elkap de aztán gyorsan el is enged
így provokálja lankadó figyelmed
mindig múlóban akár egy betegség
mégis recseg-ropog minden ereszték.
Úgy működik ahogyan a hasonlat
– a fán hagyott gyümölcs befele rothad–
ha néha több – másszor már kevesebb
hogy így csonkán legyen a teljesebb.
Oly elmosódott mint iratok alján
a pecsét. Egy-egy pillanatra aztán
kiélesedik mégiscsak a kép.
És éppen ennyi... ennyi már elég.
