„Ahol nevemet...”
Negyvenhat éve hogy inkognitóvagyok itt. Az országban ahol élek
a hivatal nem ismeri az ö hangot
betűt. Nincsen irat olyan
ahol nevemet helyesen írták volna le.
Az így kificamított vezetéknevemmel
egy irodalmi hős
a világirodalom legnagyobb szélhámosának
lettem a névrokona.
Ezzel – azt hiszem – nem szűnik
meg köztünk a hasonlóság:
az elmúlott majdnem öt évtized alatt
el kellett nekem is követnem
egyet s mást.
De tettem róla
hogy könnyen leleplezzenek–
tíz könyv címe fölött olvashatják
hibátlanul leírt nevemet.
Lelepleznek? Felfedeznek?
Hiúság vására!–
és csak arra vágyom
hogy olykor olyan mondatokat is
sikerüljön megfogalmaznom
melyekkel meggyőzhetném önmagam
hogy még élek.
Hogy még élek. De nem akárhol és nem
akármilyen nevet viselve.
