Tanka

Szél hajlította
vén diófa az ablakom
majdnem érinti.

Bent – hintázva szúette
hintaszékemen – majdnem én!

                *

Ha három lába
marad – menten eldől a
négylábú asztal.

De ha háromlábúra
is tervezték áll szépen.

                *

Hosszú idő után
kinyílottak a szívek
megeredt a nyelvünk.
– Hát hogy vagytok? – kérdezi
az újonnan érkező.

                *

Virága terhe
alatt földig hajolt – de
nem tört el a szár!

Szótlan mutatom annak
ki versem fölé hajol.

                *

A lőelemek
hiányosak – nem várok
én tovább mégsem.

Távolság irány... egy szó
talán hozzád eltalál.

                *

Valaki másnak
néztek – bosszankodtunk majd
nevettünk. Azok

kik nevemen szólítnak
kinek néznek ismernek?

                *

Szellőzni nyitott
ablakon illan a füst
illannak szavak

és a résen beszállnak
a vérszívó rovarok.

                *

Poros levelek
– ritka esőcseppek húznak
rajtuk vonalat.

Olvashatatlan jelek
de nem érthetetlenek.

                *

Lefüggönyözött
ablaka mögött hallja
a lépteket – de

nem tekint ki. Semmit sem
s többet is lát egyszersmind.

                *

Kavarog a por.
Fiammal nézzük bentről.
Én tudom: a szél.

Ő nem. Kérdez. Valóban
lehet hogy nem szél – csoda.

                *

Falba építve
a többi súlya alatt
a tört tégla

akár az ép betömi
a rést – de nem lesz egész!