Ahol abbahagytuk

Folytassuk ott, ahol abbahagytuk.
Minden milyen kemény. Homogén környezet.
Talajminta messzi földről. Vagy egészen közelről–
önmagunkból. Mintha iszonyúan hangosan szőlőt enne
a képzelt alak: te. Én is. Iszonyúan hangosan
élek. Az asztalon a cseréptálban,
mérhetetlenül távol, néhány fürt szőlő.
Folytassuk ott, ahol abbahagytuk.
Piszok a köröm alatt. Esőcseppek a kátrányon.
Mindig valami és mindig valahol.
Olykor mégis minden valószínű.
– Hideg! – kiáltják a gyerekek.
– Meleg! Meleg! Süt! – kiáltják.
Te meg közeledsz és távolodsz.