Hangvilla
Beszélj hát, ha már megszólaltál!Botfüleidnek semmit sem jelentett.
A hangvillát mikor megütötte a vörös képű énektanár.
A rögtönzött színpadon, a fülledt tornateremben
az iskola napján vagy a munka ünnepén.
Az utolsó sorban tátogtál némán,
forgattad szemeid
s hiszem, az erek nyakadon megdagadtak,
mintha énekelnél te is a többivel.
A rögtönzött színpadon, a fülledt tornateremben
a pioníravatón vagy a nők napján.
Rezgésbe hozta szervezeted az elérhetetlen dallam.
Az izzadt harmonikák, az ideges hegedűk.
Mint a hangvillát megütött az ünnepség napja.
És sej-haj.
Rekedt férfihang, nem éneklésre való.
A ziháló és remegő testből
most törnek elő a hangok. Nem ének, nem beszéd,
és ordításnak sem elég.
A rögtönzött színpadon, a fülledt tornateremben
a kórus ahogy az énekkel leáll,
és nincsen már más választásod,
(mindenki rád néz, véletlenül, hogy hangot hallattál),
szégyenedben bőgsz hát tovább
makacsul, mint a szamár.
